Igen keresett olvasmány a Stasi anyaga

Csaknem 7 millió iratbetekintési kérelem és megkeresés érkezett az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagát kezelő hivatalhoz az intézmény megalapítása óta eltelt 21 évben - közölte szerdán a berlini központú hivatal.

A hivatal honlapján megjelent kimutatás szerint 1992-től 2013 végéig összesen 6 876 003 kérelmet és hivatalos megkeresést regisztráltak. Ezek közül 2,98 milliót magánszemélyek nyújtottak be, akik a róluk vagy közeli rokonaikról készült titkosszolgálati anyagokat kívánták megismerni.  

Az érdeklődés a Stasi iratai iránt több mint két évtizeddel a keletnémet állampárti diktatúra bukása után is jelentős, de az utóbbi években csökken, amit az magyaráz, hogy egyre kevesebben vannak, akik még nem kérték ki a rájuk vagy családjukra vonatkozó adatokat. Az utóbbi időszak "csúcsévében", 2009-ben még több mint 102 ezer ilyen típusú kérelem érkezett, míg tavaly összesen 64 246. 

Állami, önkormányzati szervezetektől összesen 1 755 134 megkeresés érkezett közszolgálati állás betöltése előtti ellenőrzéssel kapcsolatban. További 457 782 megkeresés bizalmas munkakör betöltésére jelölt személyek és parlamenti képviselők átvilágítására, vagy kitüntetések adományázását megelőző vizsgálatra vonatkozott. Jóvátételi, rehabilitációs és nyugdíjügyekben 1 651 467 kérelem érkezett a hivatalhoz 1992 óta, újságíróktól és az NDK történetével foglalkozó kutatóktól pedig összesen 29040. 

A kérelmek, megkeresések száma a történészi és újságírói munkával kapcsolatos kérelmeket kivéve valamennyi kategóriában rendre csökkent az utóbbi években, de még nagyobb mértékben csökkent a hivatalnál dolgozó munkatársak száma, ezért esetenként akár két évig is eltarthat a dokumentumok összeállítása egy-egy ügyben. 

A hivatalnál 2003-ban még 2397-en dolgoztak, 2014 elején viszont már csak 1594-en. A munkatársak csaknem 111 folyókilométer Stasi-aktát kezelnek. Az egyéb típusú anyagokkal együttvéve - papíralapú dokumentumban számolva - majdnem 160 folyókilométer titkosszolgálati dokumentumot őriz a hivatal. A Stasi-levéltár anyagához az akták mellett összesen 1,7 millió fénykép, mikrofilm és dia tartozik, valamint 2800 filmfelvétel és 27600 hangfelvétel. Az audiovizuális anyagokat együttvéve a feldolgozottsági arány 63 százalékos. 

Egy külön szakértői csoport dolgozik az összetépett Stasi-iratok rekonstrukcióján. A rendszerváltás idején több mint 15 ezer zsákban, dobozban találtak összetépett iratokat. Az apró papírdarabkákból eddig 1,4 millió oldal iratot raktak össze kézzel, az iratrekonstrukcióra fejlesztett új, tavaly év vége óta használt szoftverrel pedig már 16 300 lapot raktak össze. 

A Stasi fennmaradt anyagát kezelő hivatal jövője bizonytalan. Politikusi és szakértői körökben sokan úgy vélik, hogy csak 2019-ig, a rendszerváltás 30. évfordulójáig van rá szükség, mert a harmadik évtized végére befejeződik a keletnémet állambiztonsági múlt feltárása. 

Az előző törvényhozási ciklusban a konzervatív-liberális kormány azt tervezte, hogy egy szakértői bizottságot állít fel a hivatal helyzetének rendezésére. A terv nem valósult meg. Az új, konzervatív-szociáldemokrata kormány koalíciós szerződése ugyanezt az elképzelést tartalmazza.

Kimaradt?