Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (október 23-29.)
„Gyurcsányék-Niedermüllerék közleménye nemzetpolitikai mércével mérve gusztustalan és undorító.”
„Pénteken este az Anna Karenina később kezdődött. Az ok: Tőkés kihívta Gyurcsányt, és a showban, amit a Duna és az MTV1 is közvetített, Duray és Ágoston is fellépett. Mi is történt? – írta a Transindexben Kelemen Attila Ármin 2004. december 7-én az emlékezetes állampolgársági népszavazást megelőző, akkori tévévita kapcsán – majd megindokolva, hogy az akkori magyar miniszterelnök miért bizonyult e vitában hatékonynak, így fogalmazott:
„Egyrészt, mert olyan mélyre süllyedt a határon túliak szemében, aminél már csak jobb jöhet. Ha Gyurcsányt bezárnánk néhány órára – például Csíkban a Tilos az Á-ba – valószínűleg már egyetlen magára adó székely atyafi sem koszolná össze vele a kezét.
Tekintetükkel viszont teljesen karbonizálnák a Gyurcsány bőre alatt található kevéske valamit. Szóval Gyurcsány határon túli népszerűségi indexe (ami a felfejlődés lehetőségét jelenti) már csak nőhet, csökkennie már nincs hova.
Ez a határon túli bukta volt annak az ára, hogy Gyurcsány azokhoz szólt, akik valóban fontosak számára: a biztos nemmel szavazók, illetve azok, akiket éppen eléggé össze lehet kavarni azzal, hogy végsőtanácstalanságukban mégse menjenek el szavazni.
Gyurcsány úgy kapcsolta össze a jugoszláviai háborúk rémképét és a karácsonyfa nélküli ünnepre kárhoztatottak magyar nyomor-valóságát, hogy a kettős állampolgárság elutasítására szolgáljanak, méghozzá úgy, hogy mindenki, aki nemmel szavaz, megmaradhat abban a csiklandozó hitében, hogy magyar a javából.”
Most, közel kilenc esztendővel később, a mit se változó Gyurcsány, semmit se tanuló és semmit se felejtő Bourbon-epigonként ugyanígy próbálkozik az újbóli „hatékonnyá válással”. Ne kerteljünk, mondjuk ki: Gyurcsány és csapata ma azt teszi, amit 2004. december 5-e előtt tett, szembefordítani akar magyart a magyarral, határon innen élőket határon túliakkal, úgy hogy meglovagolni kívánja három és fél esztendő Fidesz kormányzás leginkább kiszolgáltatottjainak és a leginkább megszomorítottainak gyarló emberi önzését.
Miközben a magyar parlamentben képviselt pártok a vasárnapi székelyföldi megmozdulást egységesen, ki hamarabb-ki később, teljes politikai és morális támogatásukról biztosították, az Ország Házának „kakukkfiókájaként” Gyurcsány Ferenc pártja mindenkivel szembement. A DK a háromszéki tömegdemonstráció előestéjén hivatalos közleményben, melyet a tömörülés alelnöke, Niedermüller Péter jegyzett és juttatott el az MTI-hez, szükségesnek érezte, hogy kimondja: nekik nem kell a magyar-magyar szolidaritásból.
Ez a bántóan felháborító lépés késztette gyorsreagálásra a heti szemléinkben nem első alkalommal megszólaltatott, a hacsaknem.hu blog remek elemzői kézséggel megáldott szerzőjét, aki erdélyi magyar ügyekről is gyakran cikkezik, sőt minden más magyarországi pályatársától eltérően tudja azt is, hogy Basescu helyett Băsescut ildomos írni (a kitűnően tájékozott politikai elemző mindig okosan érvelő írásait az érdeklődők a ide kattintva olvashatják). Vasárnapi jegyzetében keresetlen szavakkal nyilvánított véleményt az „ocsmány módon provokálók” állásfoglalásáról, akik még arra se voltak képesek, hogy legalább következetesek legyenek korábban vallott nézeteikhez, ahhoz, hogy vannak a nemzet életében olyan helyzetek, amikor minden más felülírható, amikor nincs pártállás. Erről cikkének egy utóiratában külön is szól, de erről majd később. Most tegyük szóvá a magunk tapasztalatát.
A Gyurcsány Ferenc vezette párt hivatalos közleménye – egyebek mellett – azért is elhatárolódni kívánt a székelyek akaratkinyilvánításától, mert úgy ítélte, számára elfogadhatatlan partnereknek minősülnek a demonstrációt és a rokonszenvtüntetéseket szervezők, a Fidesz támogatást élvező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székely Nemzeti Tanács. Szerintük velük soha, semmilyen ügyben közösen fellépni, sőt együtt mutatkozni nem szabad, szolgáljon egy törekvés bármit, az el nem fogadható nézeteket is vallókat és hirdetőket, a DK-nak messziről kerülni kell. Csak emlékeztetőül hadd idézzük fel, hogy mit is írt be Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalára júliusban, amikor a váci árvízi védekezés során szóváltásba keveredett a helyszínre érkező Budaházy Györggyel: „Tegnap este még kimentünk Vácra homokzsákokat tölteni. Valamikor tíz óra körül megjelent az újnáci Budaházy vagy egy tucat támogatójával. Volt egy kis odamondogatás és visszaszólás, némi harciasság is, de végül mindenki lapátolta a homokot. Mert annak nincs pártállása..."
De adjuk át a szót szerzőnknek, hogy megtudhassuk, mi is sarkallta írásra Gyurcsányék közleménye okán:
„Kétségtelen, hogy a hétvégi, huzatos kárpát-medencei történések sorában a Székelyek Nagy Menetelése nevű demonstráció kiemelt helyet foglal el. A Kökös és Bereck nevű települések - azaz Gábor Áron születési helye és hősi halálának helyszíne - közötti, körülbelül 55 kilométeres szakaszon haladó menetoszlop célja volt felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. Ez attól függetlenül fontos, és szimbolikus pillanat, hogy ki mit gondol lelke mélyén erről a kérdésről, mennyire képes azonosulni ezzel a törekvéssel, vagy milyen kételyei vannak ezzel kapcsolatban. Jelzésértékű éppen ezért, hogy a székelyföldi autonómiáért számos kontinensen, a világ több mint húsz városában is tartottak szimpátiatüntetést, hogy Magyarországon is számos település felvonulással fejezte ki szolidaritását a székelyföldiek autonómiatörekvésével. És akkor jött a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsány Ferenc langyosság-fóbiájának szellemében, beleszart a ventilátorba.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke szerint ugyanis - aki egy kiadott közleményben föltétlenül szükségesnek érezte, hogy hozzászóljon a kérdéshez - a székely menet nem szolgálja az autonómia ügyét. Mert állítólag a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye. És ha csak ennyit mondott volna, még talán megálltam volna, hogy szó nélkül hagyjam egy, az ellenzéki összefogásból kimaradni látszó párt szánalmas, a köz figyelmét magára irányítani vágyó erőltetett vergődését. De folytatta:
A Demokratikus Koalíció azt vallja, az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatjuk a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez. Ebben a szellemben utasítjuk el a kettős állampolgárságot és az azzal járó szavazati jogot. A DK olyan magyarságpolitika mellett kötelezte el magát, amely a jószomszédi kapcsolatokon, a határon túli magyarok és a szomszéd országok érdekeinek figyelembevételén alapul. Ezért felszólítjuk a magyarországi tüntetések résztvevőit, ne veszélyeztessék a székely autonómia ügyét felelőtlen magatartásukkal, nacionalista szónoklatokkal és szimbólumokkal.”
Említettük már, hogy a többi magyarországi párt erkölcsi és politikai támogatásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését az elsőként ezügyben megszólaló KDNP-től és az LMP-től a Fideszen és a Jobbikon át, az MSZP-ig, illetve az Együtt-PM-ig.
E megnyilvánulásokat értékelve A székely autonómia és a nemzetpolitika gázsütője szerzője ekképp vélekedik:
„Egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy a magyarországi pártok mindenek felett szívügyüknek érzik a székelyföldi autonómia ügyét (Szanyi kapitány sem valószínű, hogy tapsikolt örömében és együttérzésében), de ha annak is érzik netán, erősen kétlem, hogy ez nem kapcsolódik össze kötelező módon a határon túliak körében mérhető népszerűségi index növelésének szándékával. Ettől függetlenül helyénvaló és dicséretes, hogy ezek a pártok jobbtól balig, Együtt-PM-től MSZP-n át az LMP-vel együtt a KDNP-ig - egy majdhogynem nem gyenge anyaország képzetét keltve - támogatják e külhoni magyar közösség által megfogalmazott autonómiát, és azokat az eszközöket, amelyeket az érintettek bevetnek ennek elérése érdekében. Hogy szimpátiatüntetnek, vagy egyszerűen kiadnak egy közleményt, teljesen mindegy. Valamennyi gesztus önmagában fontos és értékelendő.
Ezen a palettán külön színfoltot képez azonban a DK, amely ha a fentieket jól értelmezem, nagyjából csak azért foglalt állást a kérdésben, hogy ki tudja hányadszorra is el tudja mondani: ellenzi, elutasítja, a háta közepére kívánja a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot. Bár nekem is vannak fenntartásaim - ejtettem is szót erről az idők során - a kettős állampolgárság mellé extrában kiutalt szavazati joggal, annak indokoltságával és jogosságával kapcsolatban, és elég sokszor kifejezésre juttattam azt is, hogy a külhoni magyarság szempontjából kontraproduktívnak tartom az öncélú, szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokat, Gyurcsányék-Niedermüllerék közleménye nemzetpolitikai mércével mérve gusztustalan és undorító.
Elsősorban azért, mert a DK még annyi fáradságot sem vett, hogy - ha már semmiképpen nem bírja legyőzni kóros viszolygását ezzel az általam és a külhoni magyarok jelentős része által is szimbolikus, jóvátételi gesztusként értelmezett visszahonosítással kapcsolatban - két undorodás között legalább tájékozódjon arról, hogy a székelyföldi civil kezdeményezés mögé valamennyi romániai magyar párt egy emberként állt be. Hogy függetlenül a rengeteg megosztási kísérlettől, amelyet a jelenlegi kormánypártok bevetettek a határon túl, most az egyéni érdekeket és sérelmeket félretéve, sikerült ezeknek az egyébként rivalizáló külhoni alakulatoknak közösen kiállni ebben a kérdésben. És hogy ez a fajta közös kiállás egy egész közösség igényének hitelesítője, legitimálója. Sebaj. Gyurcsányék jobban tudják, mi tesz jót az autonómia ügyének, mint a székelyek, sőt, a székely közösség politikai képviselőinél is jobban tudják. Nemcsak udvariatlan ez a nyilvános szembemenés, de olcsó, hazug és szemforgató is.”
A össznemzeti ügynek ártani majd’ mindig képes Gyurcsány és az őt istenítő véd-és dacszövetségben tömörültek magatartására a hacsaknem.hu blogolójának a következőkben ismertetett magyarázatával aligha lehet vitatkozni. Főleg nem, ha láttuk, hogy mi történt október 23-a délutánján, a Műegyetem rakparton, amit jellemezni csak azokkal a szavakkal lehet, melyeket pamflet-esszéírónktól ismét kölcsönzünk kell: az is „ocsmány módon” történt provokáció volt elsősorban Mesterházy Attila ellen. Azt is el kell mondanunk itt: ha bárkinek ezeddig bármely kételye lett volna, most megbizonyosodhatott: Gyurcsánynak és a gyurcsányistáknak megbocsáthatatlan bűn volt és az ma is az MSZP januári kolozsvári bocsánatkérése 2004 decemberének „fekete vasárnapjáért”.
Íme a blogírónk magyarázata:
Ugyanis miután a 23 millió román vendégmunkással való riogatáshoz hasonló, a külhoniak ellen irányuló kijelentések mostanság hiánycikket képeznek a magyarországi közbeszéd szintjén, demokratikusék úgy ítélték meg, hogy itt az ideje ráülni a nemzetpolitika gázsütőjére, és megpróbálni a velünk élő, mélyen és kevéssé mélyen szunnyadó, a határon túlra irányuló anyaországi gyűlöletet lángra lobbantani. Ha már kimaradtak az ellenzéki összefogásból, mindent meg kell mozgatni, ami a parlamenti bejutást garantáló szavazatokká konvertálható.
Egy békés, a román politikum és közvélemény, valamint Európa figyelmét felhívni hivatott, egy közösség igényének és érdekeinek hangot adó, a romániai magyar és magyarországi pártok által egyöntetűen támogatott székelyföldi demonstrációt a Demokratikus Koalíció marhaságnak tartja. Megígérték: minden napra jut valami finomság. És tényleg jut. Gyurcsány pártja ocsmány módon provokál. Érthető, hiszen pontosan tudja: a határon túlról nem jön szavazat, a nemzetmentő szerepet a Fidesz már sok-sok éve kisajátította, úgyhogy itthonra kell a muníció. Nem árt minél vadabbakat mondani, hátha meg lehet lovagolni a sokakat sújtó frusztrációt, elkeseredést és közönyt. Hátha azok, akik Orbánék válogatott riogatásaira nem kapják fel a fejüket, majd a DK nagyotmondásaira felkapja. A baj az viszont, hogy ezzel a húzással - nem tudom, Niedermüller és szenvedélyes főnöke tudnak-e róla - újfent a Fidesz malmára hajtják a vizet. A Gyurcsánnyal összemosott ellenzéki oldalnak ismét felér egy gyomorszájon rúgással ez az akciózás még akkor is, ha Mesterházyék, Bajnaiék egyébként támogatják az ügyet. Viszont amíg Gyurcsány pártja az ilyen szerencsétlen megmondásokhoz ragaszkodik, a kutya nem hiszi el nekik. (Sebaj, elhiszi majd a CÖF-nek.)”
A hacsaknem.hu szerzője – mint láttuk – nemegyszer keresetlen szavakkal fogalmaz, de tárgyilagosságához pillanatnyi kétség se férhet. Az hogy kíméletlenül ostorozza a politikai pecsenyéjüket minden áron és minden eszközzel sütögetni akarókat, az távolról sem veszélyezteti az elemzés objektivitást, az értékítéletek kimondását:
„És miközben a Fidesz nemzetpolitikáját, és Magyarország utóbbi években tapasztalható érdekérvényesítő képességét tekintve a mérleg egyáltalán nem pozitív, (a magyarok számára előnytelen közigazgatási átszervezés veszélye fennáll, magyar politikusok ellen helyenként koncepciós perekre emlékeztető eljárások folynak, sőt, Băsescu elnök Magyarországot az instabilitás tűzfészkének nevezte nemrég) az ilyen DK-féle állásfoglalások egyenesen a szégyen és gyalázat kategóriáját súrolják. Amennyire káros volt a Fidesz kormány valamennyi önkényes, a külhoniak legitim képviselőinek álláspontját figyelmen kívül hagyó beavatkozása a határon túli nemzetrészek életébe, ugyanolyan káros és egyben arcpirító a Demokratikus Koalíció szemforgatása a székely autonómia ügyében: konkrétan egy őshonos nemzeti kisebbség azon igényének érvényre juttatásával kapcsolatos erőfeszítései, amelyek elvezethetnek oda, hogy a kizárólag őt érintő kérdésekben saját maga kíván dönteni.”
A cikkhez csatolt két utóirat egyikéhez, ahhoz mely így szól: „Akinek - nagyon helyesen egyébként - a cigányság ügye tüntetésig elmenően szívügy, ám a székelyek önrendelkezésért vívott menetelése hülyeség, azt előbb-utóbb megégeti az a rohadt gázsütő.” – aligha lehetne bármit is hozzáfűzni. Ami tehettünk volna, azt már elmondtuk az idézett „árvizes” Gyurcsány Facebook-bejegyzés kapcsán.
Viszont a második post scriptumhoz feltétlenül idekívánkozik egy megjegyzés. A jelek szerint – és ezt bizonyítani látszik a Demokratikus Koalíció állásfoglalásának az egyre nagyobb visszhangot kiváltó utóélete – Gyurcsány Ferenc pártjának a jövő tavaszi választásokig még van honnan merítenie. Ezt pedig nem fogja kihagyni, kerül, amibe kerül…
Ezért is több mint tanulságos az, amit a második utóiratban olvashatunk: „Ha ráadásul a Kálmán C. György és Ara-Kovács Attila-féle baloldali értelmiség így forgatja a szemét, és hisztérizál a külhoniak szuverén döntésével kapcsolatos anyaországi állásfoglalások mentén, akkor azt hiszem, egyre többeknek megkönnyítik a döntést addig is, amíg rájuk borul jövőre a szavazófülkék magánya.”
Már csak 64-et kel aludnunk és az újesztendő elhozza immár az ötödik, „nemzeti tudatot erősítő” magyar kormányzati kutatóintézetet
Az elmúlt közel egy hónap magyar sajtóját böngészve, úgy tűnik, kevesen vették észre, úgy Magyarországon, mint a Kárpát-medence más, magyaroklakta tájain is azt, hogy amikor szeptember 30-án megjelent a Költségvetés 2014: több forrásból gazdálkodhatnak a hivatalok propaganda ízű címmel a jövő évi magyar költségvetési tervezetet ismertető MTI-közlemény, abban a sok-sok, a „kormány jobban teljesít” aktuális kommunikációs szlogen szolgálatába állított adat mellett, – egyebek között – az is olvasható volt: a Miniszterelnökség költségvetése azért is nő jövőre, csaknem kilencmilliárd forinttal, mert Veritas Történetkutató Intézet néven létrejön majd egy új kormányzati „tudományos műhely”.
Ennek megszervezésére és működtetésére a kormány 300 millió forintot szán, pontosan annyit, amennyivel az Orbán kormány a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum valamint a Nemzeti Örökség Intézete jövő évi működését támogatni kívánja. Csupán bő tíz nap múlva pécézte ki egy gazdasági elemző az új és meghökkentő intézményalapítási szándékot, amikor arról cikkezve, hogy „elképesztő célokra is kíván költeni” 2014-ben az Orbán kormány, megállapította: „Ugyan nem választási a 2014-es költségvetés, mégis több mint 200 milliárd forintnyi vitatható kiadást találtunk a jövő évi büdzsében, amely a GDP 0,6 százalékának felel meg. A stadionépítéseken túl folyik a pénz a kormányzati intézeteken keresztül is: van tervhivatal, nemzetstratégiai intézet és 2014-ben már Nemzeti Öntözési Ügynökség is viszi az adófizetői milliókat.”
Ugyanebben az alaposan dokumentált elemzésben olvashattuk, hogy a döntéshozók „szemmel láthatóan imádnak minden egyes ügyre külön intézetet alapítani”. Papp Zsolt azt is szóvá tette a sok vitatott tétel mellett (például, hogy a Kossuth téri mélygarázs is egy pénznyelő, hiszen a projekt legkevesebb 36,8 milliárdba kerül az adófizetőknek, de a 234,4 milliárdos, nehezen indokolható költekezés bármelyik, itt megtekinthető „gyöngyszemét” az említett megaberuházás mellett éppígy kiemelhetnénk), a Lázár János vezette kancellária is gyanúsan fölöslegesen, viszi a pénzt. A szakértő ugyanis úgy látta: „vitatható, hogy bő kétmilliárdnak lenne-e jobb helye, mint a Nemzetstratégiai Kutató Intézetnél, a "rendszerváltás időszakáig kiemelkedő államférfiak szellemi örökségének bemutatására" törekvő Veritas Intézetnél, az ettől független Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetnél, vagy épp a Nemzeti Örökség Intézeténél.”
A héten végre „megokosodhattunk” szélesebb körben is. Kiderült, hogy milyen célt is szolgálna ez az intézmény, legalábbis a látszatok szerint. A heti kormányülésen döntöttek az ügyben, és a Magyar Közlöny október 25-i idei 176. számában már olvasható a 373/2013. (X. 25.) kormányrendelet a Veritas Történetkutató Intézet létrehozásáról (a jogszabályban csupa nagybetűvel, azaz VERITAS néven szerepel) és a 1764/2013. (X. 25.) kormányhatározat is, amely feladatokat szab meg és határidőket is kijelöl, egyszóval intézkedik a vadonatúj miniszterelnökségi tudományos centrum létrehozásával kapcsolatos tennivalókról.
Újabb intézet mondhatja meg, mi az igaz történelem címmel a hvg.hu elsőként adott hírt erről az újabb kormányzati pótcselekvésről. A kutatóintézet világra jöttének körülményei kísértetiesen emlékeztetnek a tavaly októberi, Bolyai Jánost „eredeti módon” parafrazáló, „semmiből egy új, más kutatóintézetet teremtettem”–ötletre, amikor is, a MÁÉRT értekezleten Orbán Viktor miniszterelnök maga jelentette be az elhűlő és csak titokban kuncogni merő, nagyérdemű hallgatóságának a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehívását és a Magyar Polgári Párt romániai választásokon irgalmatlanul csúnyán leszerepelt elnökének, Szász Jenőnek a kinevezését az intézmény élére.
A hvg.hu után azonnal néhány internetes hírportál is felfigyelt az aznapi kormánydöntésre. Az Origo A kormány újraírná a történelmet, az Index A kormány történelemkönyvet írna, a hirado.hu Történetkutató intézetet hoz létre a kormány címekkel, majd Stop is beszámolt a fejleményről, utóbbi írásának a Torzításmentes történetkutató intézetet csinál a kormány címet adta. Ezt követően a hír a magyar sajtóban mintha elsikkadt volna és csupán egy tévé beszélgető műsorában esett róla szó.
A jelek szerint más sajtóorgánumokat már nem izgatott az, hogy mi szükség van 2014-ben erre az új „tudományos műhelyre” akkor, amikor a Magyar Tudományos Akadémiának van egy ismert és elismert Történettudományi Intézete. Ha pedig ez nem lenne elegendő kutatni a kutatandókat és feldolgozni a feldolgozandókat, akkor tegyük hozzá rögtön: az elmúlt másfél évszázad magyar múltjának a tanulmányozása annak révén is megoldott Magyarországon, hogy működik a nemkevésbé rangos, a Monarchia korát is kutató Habsburg-Kori Kutatások Közalapítvány és Habsburg Történeti Intézet, míg legújabbkori história tanulmányozására szintén működik és nem is sikertelenül a XX. Század Intézet, illetve a XXI. Század Intézet. És persze ott van még e feladatra a minden kormányzati gáncsoskodás ellenére a túlélésért sikerrel küzdő és a mostoha körülmények ellenére kitűnően teljesítő Politikatörténeti Intézet, illetve Politikatörténeti Alapítvány.
Hogy a Veritas Történetkutató Intézet létrehívása még érthetetlenebb legyen a szakma és a közvélemény számára, tegyük szóvá azt is, amit az Index cikkének szerzője így észrevételezett: a XX. Század Intézetet és a XXI. század Intézetet „működtető „Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány” kuratóriuma ráadásul olyan, jobboldalhoz köthető történészekből áll, mint a Terror Házát vezető Schmidt Mária, Balás-Piri László vagy éppen Tőkéczki László.”
Mielőtt a kétségtelenül érdekes fejleményről szóló hvg.hu-s cikket ismertetnénk és elgondolkoznánk azon, hogy miért is alapít a kormány egy újabb és fölösleges kutatóintézetet az adófizetők forintjaiból meg azon is, hogy az önmagával foglalkozó demokratikus erők miért siklanak át egy ilyen furcsa és érthetetlen kezdeményezés fölött, érdemes azon is eltűnődni: vajon a „pártatlan” pályázat útján kiválasztandó és majd 5 évre kinevezett főigazgató és két főigazgató helyettes esetében a Szász Jenő-féle forgatókönyv fog-e majd érvényesülni, vagy pedig Lázár János egy honi „csókost” fog az intézet élére majd kinevezni?
A „merítési lehetőség” széles határon belül és országhatáron túl is. Határokon belül minden bizonnyal bőven lesz kinevezhető történész, hiszen a megkisebbedett Országgyűlés eleve sok éhes szájat jelent majd és bárki, ha korábban helyt állt a parlamenti patkóban, kinevezhető tudós történésznek. De azt se felejtsük el, szóba jöhetnek olyanok is, akik ’90 után jól „tájékozódtak” a damaszkuszi út csúcsforgalmában és éppúgy feszítenek egy mai Fidesz kongresszuson és naggyűléseken, mint hajdan az MSZMP hasonló rendezvényein. Határokon túl se lenne hiány az egyik pillanatról a másikra tudós-történésszé felkenhetőkből. Marginalizálódott vagy helyezkedésben megőszült, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerét szolgálni kívánó és tudó, egykor jobb időket is megélt külhoni politikusból is többen akadnának történésszé tehetők, a Kárpátoktól le az Aldunáig meg aztán Dévény felől is.
A hivatkozott cikk szerint a Veritas Történetkutató Intézetnek 2014. január 2-án kell felállnia, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak pedig jövő hónap végéig kell kiírnia és lefolytatnia egy pályázatot az intézet vezetésére, vagyis addigra kell kiderülnie annak, hogy, „ki mondhatja meg, hogy mi a történeti igazság.”
A most létrehívott Veritas – olvashatjuk a hvg.hu cikkében „nem az első, a jelenlegi kormány által létrehozott történetintézet. Idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen belül megalapították a Molnár Tamás Kutató Központot, amely a XIX-XX. századi magyar politikai és szellemi életet hivatott kutatni. Márciusban külön intézetet hoztak létre a rendszerváltás kutatására. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum élére az MDF első elnökét, az MSZMP-ből 1988-ban kizárt Bíró Zoltánt állították.
Szintén a Miniszterelnökség keretében működik majd az április 23-án létrehozott Nemzeti Örökség Intézete, amelynek feladata „a magyarság szellemi örökségének a jelen és az eljövendő nemzedékek számára történő megőrzése és átadása”. Tavaly év végén hívták életre „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatalként” a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amelyet 1,3 milliárd forinttal támogattak meg. Ennek élére Szász Jenőt, székelyudvarhelyi korábbi polgármesterét, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét állították. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a Szász Jenővel készült portréinterjú az eheti HVG-ben olvasható.
A kormányhatározat értelmében az intézet általános feladata lesz (ezt a határozat indokolása tartalmazza) „a magyar közjogi hagyományok méltó módon történő bemutatása, az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeinek hiteles, multidiszciplináris szemléletű, kutató, elemző, ismeretterjesztő igényű és a nemzettudatot erősítő céllal történő feldolgozása”. Túl azon, hogy egy másik kommentárban arról is olvashattunk, itt bizony az ellentmondás minősített esete áll fenn, „hiszen a „nemzeti" történetírás és a tudományos semlegesség iránti elkötelezettség már Ranke idejében sem volt könnyen összeegyeztethető” , úgy véljük,meg kell állnunk a „másfél évszázad”, mint korszakhatár megjelölésnél.
Ezek szerint – így a kormányrendelet – az intézet célja, hogy történelmet vizsgáljon és írjon épp 1863-tól kezdődően. Mivel, első pillanatra – ez nyilván ez a mi hibánk – nem tudtuk mire vélni, miért ez az esztendő jelentheti a kezdetet, alaposabban is studíroztuk az 1863-as esztendőt. Gondoltunk arra, hogy esetleg egy történelemalakító személyiség születési dátuma lett volna az ihletet adó forrás, de ezt a variáns utóbb elvetettük. Arra jutottunk, talán mégse akarták az intézetalapítók a Horthy-korszak legnépszerűbb írójához, a Magyar Revíziós Liga egykori elnökéhez kötni az origót, bár kétségtelen, hogy Herczeg Ferenc, korának népszerű írója és színpadi szerzője, az Új Idők c. irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és másodelnöke, 1863-ban született.
Arra pedig végképp gondolni se mertünk, hogy valami ármány okán azért lett volna a történelmi korszaknyitás indító esztendeje az az év, amely augusztusának negyedik napján Turócszentmártonban megalakult a Matica Slovenská. Hasonló megfontolásból kizártnak tartottuk, hogy azért jött számításba 1863, mert azév augusztusában a nagyszebeni csonka erdélyi országgyűlés a magyar képviselők távollétében törvénytelennek nyilvánította az Erdély és Magyarország unióját kimondó 1848-a törvényt.
Némi morfondírozás után arra a következtetésre jutottunk, hogy ez az esztendő csak két akkori, valóban „történelmi korszakhatárt” jelentő „sorsformáló esemény” miatt lehet a kiindulópont. Mindkettő ugyanis szoros kapcsolatban áll a manapság kiemelt kormányzati törekvésekkel.
Egyrészt szóba jöhet, hogy a sportra történő megkülönböztetett odafigyelés szolgáltathatta a választást. Ha így volt, egy szavunk se lehet, mert az 1863-as kezdést indokolhatja, hogy ezévben Matolay Elek, Szontágh Ábris dr. és Bakody Tivadar dr. megalapították a Nemzeti Torna Egyletet (NTE). Azzal pedig, hogy az egyesület hivatalos nyelvéül a magyart választotta és az egyesületi tagok az első „gyakorlásokat" a régi Pest egyik istállójában meg is kezdték, ezzel valóban történelmet írtak: megindították a magyar nemzeti tornasportot. Persze ne feledjük, 1863-nak még van egy másik fontos sportvonatkozású üzenete is: ebben az évben születetett január elsején Pierre de Frédy, Baron de Coubertin francia pedagógus, történész, sportvezető, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, 1896 és 1925 között elnöke.
Másrészt 1863-at tekinthetjük korszakhatárnak esetleg azért is, mert ehhez az évhez kötődik a „keleti nyitás” első kézzelfogható magyar próbálkozása. Vámbéry Ármin, tudós-felfedezőnk a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából ebbe az évben tette meg Teheránból a Turkoman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti partján Khívába, Bokharába és Szamarkandba (első európaiként járt itt!) azt a Közép-Ázsiai utazást, ami elhozta számára a nemzetközi ismertséget, sőt elismerést, a héten pedig egy emléktáblát Üzbegisztánban, melyet személyesen Kövér házelnök avatott fel.
A tervezett műintézet küldetéséről már szóltunk, most lássuk a konkrétan azokat a nevesített feladatokat, melyeket a kormányhatározat 4. cikkelye sorol fel:
„a) feltárja a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének kialakítását, bemutatja a nemzetközileg is egyedülálló, több évszázados magyar országgyűlési hagyomány továbbélését az elmúlt másfél évszázadban,
b) tudományos igénnyel történelmi arcképcsarnokot állít össze az Intézet céljaival összhangban,
c) szakpolitikai elemzéseket készít és publikál az elmúlt másfél évszázad sikeres, modellértékű, kormányzati erőfeszítéseiről
d) vizsgálja a korszak pártjait, a modern ideológiák megjelenését a magyar politikai közéletben és a nemzeti sajátosságokat, hagyományokat,
e) elemzi a különböző irányzatok, mindenekelőtt a baloldal, jobboldal és a harmadik utasok viszonyát a töréspontot jelentő kérdésekben (család, vallás, nemzet, szabadság, választások, parlamentarizmus),
f ) segíti a korszakváltások irányadó eszméinek és képviselőinek jobb megismerését, értékeli politikai szerepüket,
g) összehasonlító elemzéseket végez a Kárpát-medence országainak – ezen belül kiemelten Magyarország – legújabb kori történetének társadalmi és politikai vonatkozásairól,
h) növeli az internet létezése előtti források hozzáférhetőségét a fellelhető dokumentumok digitalizációjának elvégzésével, kutathatóvá tételével,
i) kapcsolatot tart Közép-Európa legújabb kori történetét kutató történeti és közpolitikai intézményekkel,
j) a Kormány által normatív határozatban meghatározott egyéb, a tevékenységi körébe tartozó feladatot végez.”
Ajánlva az olvasóinknak a fenti tíz „kutatási terület” érdekességeinek az át-vagy továbbgondolását, különös tekintettel a b), az e) és a j) pontokban foglaltakra, tegyünk hozzá azt is: a bő két hónap múlva beinduló Igazság Veritas Történetkutató Intézet, mint a trafikok, a kormányhatározat szerint „tevékenységét nemzeti működési körben látja el.”
Ennél is sokatmondóbb az a megközelítés, melyet e cikkely záró bekezdése árul el, és amelynek értelmezését szintén az olvasókra bízzuk. Ehhez kapcsolódóan historikusoknak, de nemcsak nekik, talán lesz majd mondanivalójuk: „Az Intézet főigazgatója meghatározott célból, feladatkörében eljárva az állami szervektől, szervezetektől adatokat, információkat, elemzéseket kérhet, a kapcsolódó dokumentumokba – a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően – betekinthet, azokról másolatot kérhet.”
