Ma sem bánja Medgyessy a 2002-es koccintást

„Ma sem cselekednék másként, mint akkor” – jelentette ki a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Medgyessy Péter volt magyar kormányfő arról, hogy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. A nyomtatott lapban olvasható interjút a szekelyhon.ro idézte.

A politikus elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere közötti mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék.

„Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.

Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére azt válaszolta: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az ex-kormányfő az interjúban.

Kimaradt?