Ünnepi kongresszust tartott a 15 éves Magyar Közösség Pártja

A magyar közösség fennmaradása és fejlődése, identitásának megőrzése, Dél-Szlovákia gazdasági fellendítése – ezek a Magyar Közösség Pártjának (MKP) legfontosabb célkitűzései. Ezt vallják a párt megalakulásának 15. évfordulója alkalmából Dunaszerdahelyen szervezett szombati ünnepi közgyűlés résztvevői.

Berényi József, az MKP elnöke a kongresszuson kifejtette, hogy tapasztalt, értékeket felmutató, munkacélokat maga elé tűző és szolidáris pártról van szó, amely nem egy ember népszerűségére épül, ezért garantálható, hogy a jövőben is létezni fog.

Hangsúlyozta, nagy kihívások állnak az MKP előtt: indul a megyei és az európai parlamenti választásokon, s szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a mainál érdemesebb köztársasági elnöke legyen.

Berényi üdvözölte, hogy a kongresszuson az SDKÚ-DS, a KDH és az OKS is képviseltette magát. Reméli, ez az MKP és a szlovák jobboldal közti kapcsolatokban nyílt új korszak megerősítését jelenti. Mint fogalmazott: ha a jobboldal kormányozni akar, szüksége van az MKP-ra, a pártnak pedig szüksége van a jobboldalra, hogy megvalósíthassa a programját. A kormányváltáshoz az MKP-t megbízhatóbbnak tartja, mint egyes jelenlegi ad hoc pártokat, kísérleteket és parlamenti exhibicionistákat.

Számos ismert közéleti személyiség ment el köszönteni az MKP-t. Köztük Rogán Antal (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Németh Zsolt (Fidesz, külügyi államtitkár), Kovács Péter (RMDSZ, főtitkár), Pásztor István (VMSZ, elnök), Szász Jenő (a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője), Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete, Czimbalmosné Molnár Éva Magyarország kassai főkonzul asszonya, Viliam Novotny (az SDKÚ-DS alelnöke), Ivan Uhliarik (KDH, parlamenti képviselő), Ondrej Dostál (OKS, elnök), Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke, Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere. Az ünnepségen részt vett Tamás Ilonka néni, akit vastapssal üdvözölt a kongresszus.

Bugár Béla levelet küldött Berényi Józsefnek az MKP 15 éve alkalmából, ezt a Most-Híd honlapján is közzétette, s gratulációként tolmácsolta. Bugár gondolatait blogján Az MKP 15 éve címmel osztotta meg a nagyközönséggel. "Az elkövetkező időszaknak arról kell szólnia, hogy újra megteremtsük az együttműködés lehetőségét, hogy félretegyük mindazt, ami valaha elválasztott és megtaláljuk, ami a jövőben összeköthet bennünket" - így Bugár. Annak ellenére, hogy Bugár Béla az együttműködést sürgeti, Léván, Érsekújvárott, Galántán a megyei választásokon éppen a Most-Híd párt miatt nem megy az együttműködés - jegyezte meg Berényi.

Kovács Péter: a kisebbségek érdekérvényesítését az európai jogrend szintjére kell emelni.„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Közösség Pártja együttműködése, partnersége, közös munkája bő két évtizedes távlatra vezethető vissza. A Magyarország határain kívül élő két legnagyobb magyar nemzeti közösség képviselőjeként számos kapcsolódási pontot tudunk találni, hiszen legtöbbször azonosak a gondjaink, törekvéseink, céljaink és elvárásaink”− fogalmazott Kovács Péter RMDSZ-főtitkár. A két politikai alakulat legfontosabb kapcsolódási pontjaként az etnikai alapú politizálásba vetett hitet nevezte meg, hangsúlyozva: „a Kárpát-medencében kizárólag az etnikai alapon szerveződő pártok tudják képviselni következetesen, és elvtelen kompromisszumok megkötése nélkül a nemzeti közösségeink ügyét.”Kovács Péter beszédében kiemelte, hogy a Magyar Közösség Pártjának aktív szerepvállalásával az RMDSZ arra törekszik, hogy az őshonos nemzeti kisebbségeket ne néprajzi kuriózumként, vagy a kontinens stabilitását fenyegető tényezőként tekintsék, majd hozzátette: „összefogtunk az európai állampolgári kezdeményezés ügyében is, hiszen számunkra nem kérdés: a kisebbségek ügyét, érdekérvényesítését az európai jogrend szintjére kell emelni.” A főtitkár megköszönte, hogy a Magyar Közösség Pártja szolidaritást vállalt a romániai magyarok ügyeiben, és kiállt a Szövetség mellett a nemzeti szimbólumokért folytatott küzdelemben. „Számunkra fontos ez a szimbolikus támogatás, fontos, hogy látjuk, érezzük: azonosulni tudnak a nemzeti jellegű törekvéseinkkel, illetve mellettünk vannak ezek elérésében – fogalmazott Kovács.

 

Kimaradt?