Az egyiptomi hadsereg vérfürdőt rendezett Murszi hívei között

Legalább negyven ember meghalt Egyiptomban hétfő hajnalban a Köztársasági Gárda székházánál, ahol egyes értesülések szerint a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva. A Murszit támogató Muzulmán Testvériség szerint a hadsereg a békés tüntetők közé lőtt, ők 53 áldozatról, 300 sérültről beszélnek. A lövöldözés után a„a forradalmat elrablók" elleni felkelésre buzdították az ország népét.

Több ezer Murszi-párti tüntető gyűlt össze vasárnap este a Köztársasági Gárda székházánál, és megfogadták, addig nem távoznak, amíg Murszit vissza nem helyezik a hatalomba. A Muzulmán Testvériség szerint hívei békésen tüntettek, a hadsereg szerint azoban egy terrorista csoport támadta meg az épületegyüttest, a lövöldözésben pedig katonák is meghaltak, írta a BBC.

Az erőszak kitöréséről ellentmondó beszámolók jelentek meg a sajtóban. A Muzulmán Testvériség beszámolója szerint a katonák hajnali négy óra körül támadtak az éppen imádkozó tüntetőkre. „Teljesen váratlanul támadtak a tüntetőkre, élesz lőszerrel és könnygázzal" – mondta az egyik demonstráló. Egy másik szemtanú szerint a hadsereg csak könnygázt használt, fegyvert civil ruhások használtak.

A Testvériség alapította párt, az Igazságosság és Szabadság Pártja felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, valamint „a világ minden szabad emberét", hogy avatkozzon közbe és akadályozzon meg „egy újabb tömegmészárlást, egy újabb Szíria kialakulását".

A hétfő reggeli lövöldözés után a Murszi-ellenes, keményvonalas szalafista párt, az an-Núr bejelentette, hogy kiszáll az átmeneti miniszterelnök személyéről folyó tárgyalásokból. A párt tömegmészárlásnak minősítette a hétfőn reggel történteket.

A Nobel-békedíjas, sokak szerint az átmeneti kormányfői posztra legesélyesebb Mohamed el-Baradei elítélte a vérengzést és megbékélésre szólította fel a lakosságot.

A hadsereg múlt szerdán buktatta meg Murszit, miután tízezrek tüntettek az első demokratikusan válaszott elnök ellen. A Testvériség puccsnak minősítette Murszi eltávolítását a hatalomból és békés ellenállásra szólított fel. Murszi helyett csütörtökön Adli Manszúrt, az Alkotmánybíróság vezetőjét nevezék ki ügyvezető elnöknek.  Manszúr választásokat ígért, a hadsereg pedig ígérete szerint nem szeretne hatalmon maradni.

A puccs óta Murszi hívei és az elnök távozását követelők szinte folyamatosan tüntetnek Egyiptom utcáin, kővel dobálva egymást. Az összecsapások több emberéletet is követeltek, de a hétfő hajnalihoz hasonlóan véres harcok még nem voltak.

Kimaradt?