Brexit-vita: nagy engedményt tettek a britek

Egyre nagyobb az esélye, hogy megállapodik az Európai Unió és Nagy-Britannia.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő hétfőn megpróbált kompromisszumot találni a halászati vitában, amely még mindig akadályozza a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését az EU és Nagy-Britannia között, számolt be a brit sajtó. Január elsejétől már ez az egyezmény szabályozná a kereskedelmet, különben következhet a kaotikus állapot, melyet jelenleg elmélyít a koronavírus új variánsa miatt kitört európai pánik.

A Bloomberg szerint ötéves átmeneti időszakot javasolt a halászati vitában Nagy Britannia. A brüsszeli Politico szerint is ötéves átmenet lehet a kompromisszum alapja. Raoul Ruparel, a brit miniszterelnök korábbi tanácsadója szerint a britek 3 éves átmenethez ragaszkodtak, míg az EU hetet akart. Az ötéves átmeneti időszak mindkét félnek lehetővé tenné, hogy el tudja adni a kompromisszumot. Londonban egyelőre úgy nyilatkoznak, hogy „az uniós javaslat mérföldekre van a brit állásponttól”, de Londonban is jól tudják, ők veszítenének többet, ha Nagy Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.

A halászati vita másik része arra irányul, hogy az uniós államok halászhajói mennyivel csökkentsék a zsákmány mennyiségét a brit vizeken. London 60%-os csökkentést akar, az EU 25%-ot. A kompromisszum valahol 30–35% között lehet, írja a brit kormányfő extanácsadója a Politicóban.

December 23. a végső határidő

A legnehezebb a döntőbíráskodás kérdése. Ha ugyanis a britek szigorítanak, akkor az uniós államok más területeken visszavághatnak, ezt küszöbölné ki a bíróság. A brit álláspont az, hogy semmifajta visszavágást nem fogadnának el más szektorokban. Ha tehát lemondanak erről, és elfogadnak egy független döntőbíráskodást, ezzel nagyot léphetne előre a jó ideje patthelyzetbe került egyeztetés.

A halászati vitán kívül a többi kérdésben már van kompromisszum, erről tájékoztatta az Európai Parlament elnökét, David Sassolit Ursula von der Leyen. A bizottság elnöke egyben megerősítette, hogy az utolsó határidő szerdán jár le.

Bár a legvégső határidő december 23., de elképzelhető későbbi megállapodás is, erről tájékoztatta két, magát megnevezni nem kívánó brüsszeli diplomata a Politicót. Eszerint a forgatókönyv szerint január elsejétől a WTO szabályai szerint menne a kereskedés az EU és Nagy-Britannia között mindaddig, amíg minden érintett fél nem ratifikálná az egyezményt. Ez pedig évekbe is beletelhet, jósolja a brüsszeli uniós szakportál.

(Nyitókép: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?