Egy héten belül immár harmadik elnökét választotta meg Peru

A perui kongresszus hétfőn megválasztotta új vezetőjét, Francisco Rafael Sagasti személyében, aki egyben az ország államfője lesz - egy héten belül immár a harmadik, miután a hivatalban volt elnököt elmozdították posztjáról.

A jobbközép Bíbor Párt 76 éves képviselője, akit képviselőtársai nagy többséggel (97 szavazattal 26 ellenében) választottak meg, az alkotmány értelmében ügyvivő elnökként fogja vezetni a dél-amerikai országot jövő év júliusáig, utódját az áprilisban esedékes elnökválasztáson választják majd meg. Sagasti várhatóan még kedden leteszi államfői esküjét.

A perui törvényhozás a múlt héten alkotmányos vádeljárás keretében mozdította el tisztségéből a korrupcióval vádolt Martín Vizcarra elnököt, és az államfő feladatait a 2021 júliusában lejáró hivatali idő végéig ügyvivői minőségben Manuel Merino házelnökre bízta. Merino azonban alig öt nap elteltével lemondott, miután napokon át ezrek tüntettek Vizcarra elmozdítása ellen tiltakozva, s az utcai megmozdulásokon két ember életét vesztette.

A tisztségéből múlt kedden elmozdított Vizcarra ellen az a vád, hogy 2011 és 2014 között, még Moquegua megye kormányzójaként mintegy 637 ezer dollárnyi (mintegy 192 millió forint) kenőpénzt fogadott el két építőipari cégtől, amelyek később közbeszerzési pályázatokat nyertek.

Most Sagastira vár majd, hogy az elmúlt hét felfordulása után gyógyulást hozzon az országnak.

Samuel Rotta, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet perui részlegének vezetője az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy "a tét most megtenni az első lépéseket az emberek és az állam közötti bizalom helyreállítása felé".

A perui kongresszus palotájában taps fogadta Sagasti megválasztását. A köztiszteletnek örvendő mérnök-akadémikus évtizedeken át dolgozott kormányzati intézmények tanácsadójaként, tanított amerikai egyetemeken, 1990 és 1992 között pedig a Világbanknál töltött be vezető tanácsadói posztot. "Minden lehetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy visszaadjuk a reményt az embereknek, és megmutassuk, hogy bízhatnak bennünk" - mondta a kongresszusi elnökké választása után adott első nyilatkozatában.

Kimaradt?