A felsőoktatás autonómiájáért tüntettek több mint tízezren Budapesten

A felsőoktatás autonómiájáért, a szellemi szabadságért tartottak vonulásos megemlékezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak szervezésében pénteken Budapesten, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján. A rendezvényhez több szakszervezet mellett egészségügyi dolgozók is csatlakoztak.

A mintegy tízezres tömeg a Műegyetem elől vonult a Március 15. tér érintésével az Uránia Nemzeti Filmszínház elé, ahol az egyetem hallgatói megemlékeztek az 1956-os forradalomról és beszédek hangzottak el. Az emberek az Uránia és a Ferenciek tere között megtöltötték a Rákóczi utat és a Szabadsajtó utat.

Az SZFE hallgatóinak nevében Vilmos Noémi, a Titkos Egyetem elnevezésű összegyetemi szerveződés képviseletében Fülöp Barnabás és Simonyi-Lengyel Mira osztotta meg gondolatait. Felszólalt még Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének delegáltja és Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyáról szóló törvény elleni tiltakozva Szkaliczki Andrea orvos és Kós Ágnes műtéti szakasszisztens beszélt a rendezvényen. A felszólalók támogatásukról biztosították az SZFE hallgatóit.

A budapesti SZFE szeptember 1-től vált alapítványi fenntartásúvá, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának összeállításakor azonban nem vették figyelembe az egyetem vezetésének javaslatait, megvonták a szenátus legfontosabb jogköreit. Ezért az SZFE vezetősége és számos legendás tanára lemondott, az egyetemi autonómia sérülése miatt épületfoglalással tiltakoznak a hallgatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?