Orbán Viktor főtanácsadója kiállt az SZFE tiltakozó polgárai mellett

Hegedüs Zsuzsa szociológus, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsaadója üzent a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tiltakozó tanárainak és hallgatóinak, hogy velük van az egyetem autonómiájáért folytatott küzdelemben, írja a 444.hu. Ő az első kormányközeli szereplő, aki a hivatalostól eltérő álláspontot képvisel.

Hegedüs Zsuzsa előbb az egyik oktatón keresztül biztosította támogatásáról az egyetem polgárait, majd a 444.hu-nak nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte az lenne a megoldás, ha a kormány leülne tárgyalni az egyetem oktatóival és hallgatóival.Orbán Viktor társadalmi konfliktusok kezelésével és megoldásával kapcsolatos tanácsadója szerint az egyetemi autonómia „a legfontosabb feltétele annak, hogy az adott ország ne szoruljon a tudás alapú globális világrendszer perifériájára”, azaz ez Magyarország legalapvetőbb érdeke. Hozzátette, hogy a konfliktusok megoldásának első lépése mindig a párbeszéd kiprovokálása, „aminek feltételeit az SZFE hallgatói és oktatói által indított akció példaértékűen a maga részéről meg is tett”, így most a kormányon a sor, hogy leüljön velük tárgyalni.

A hallgatók éppen ezért szerveztek hétfőn tüntetést több ismert színész jelenlétében az alapítói jogokat 2022. január 1-ig birtokló Innovációs és Technológiai Minisztérium elé. A tiltakozók úgy gondolják, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot illegitim módon nevezték ki, ezért velük nem hajlandóak tárgyalni. A SZFE polgárai október 23-án újabb tüntetést szerveznek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?