Döntött az Európai Bíróság: a lex CEU sérti az uniós jogot

Sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni - mondta ki az Európai Bíróság.

Ez a jogszabály-módosítás csak a Soros György által létrehozott Középe-Európai Egyetemet, a CEU-t érintette. Az ítélet kimondja, hogy a Magyarország által bevezetett azon feltételek, amelyek lehetővé teszik a külföldi felsőoktatási intézmények tevékenységének Magyarország területén való gyakorlását, az uniós joggal összeegyeztethetetlenek - írja a hvg.hu.

A bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy ha megállapítják a kötelezettségszegést, az érintett tagállamnak a lehető leghamarabb teljesítenie kell az ítéletben foglaltakat. Ha az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a tagállam nem teljesítette az ítéletben foglaltakat, újabb, pénzügyi szankciók kiszabására irányuló keresetet indíthat.

Az ügyben az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen. Érveit korábban a Bíróság főtanácsnoka is elfogadta, és a mostani ítélet is ezeket a megállapításokat tartalmazza. Mint ismert,  a bizonytalan helyzet miatt a Közép-Európai Egyetem Bécsbe helyezte át a székhelyét, és itt kezdte meg hétszáz hallgatóval ezt a tanévet.

(Nyitókép forrása: MTVA)

Kapcsolódók

Kimaradt?