Hivatalos: Budapestről Bécsbe költözik a CEU egy része

FRISSÍTVE: Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az egyetem kénytelen hétfőn bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében – olvasható az egyetem közleményében. Utóbb sajtótájékoztatón is megerősítették a program elköltöztetését.

Az elmúlt 20 hónap során a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indítottunk az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését – írják.

„A CEU-t kiszorították” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából.”

A kormányzati döntések semmilyen összefüggésben nem állnak az egyetemen folyó szakmai munkával. A CEU oktatásának színvonalát az Egyesült Államok oktatási szervei és a Magyar Akkreditációs Bizottság is elismerte. Egy elismert egyetem önkényes elűzése az akadémiai szabadság súlyos megsértése. Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is. „Méltánytalanul járt el a kormány a saját állampolgáraival, a CEU-n dolgozó és tanuló többszáz magyar állampolgárral, többezer magyar CEU-s öregdiákkal és családjaikkal szemben” – mondta Ignatieff.

Az egyetem megőrzi magyar egyetemi akkreditációját, és arra törekszik, hogy a jövőben is folytasson tanítási és kutatási tevékenységet Budapesten – áll a szövegben. A CEU amerikai akkreditációjú programjait az osztrák hatóságok már regisztrálták. Az egyetem minden új diákját Bécsben fogadja 2019 szeptemberében. A már felvett hallgatók Budapesten folytatják tanulmányaikat.

A CEU az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény, amely 1200 hallgatónak nyújt mester- és doktori képzéseket a bölcsészettudományok, a társadalomtudományok, a közgazdaságtudomány, a jog, a hálózati- és kognitív tudomány területén. Az egyetem 770 főt alkalmaz, és évi 8 milliárd forinttal járul hozzá a magyar gazdasághoz adók, nyugdíj-, és egészségügyi járulékok, valamint beszállítói kifizetések révén. Közép-Európa legsikeresebb felsőoktatási intézményeként a 2018–2026 közötti időszakra az egyetem 19 millió eurónyi támogatást nyert el az Európai Unió kutatási versenypályázatain.

FRISSÍTÉS: Hétfői sajtótájékoztatóján Michael Ignatieff rektor kijelentette: New York állam szerint az egyetem megfelel a törvényben megfogalmazott kötelezettségeknek, de a magyar kormány nem fogadja el az amerikai állam álláspontját. Igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, de a hallgatók miatt nem várhatnak tovább fűzte hozzá. Úgy vélte: a kormány nem akarta megoldani a problémát. Mint mondta, a magyaroknak fel kell tenniük a kérdést, hogy ki nyer ezzel a helyzettel, az országnak, a magyar felsőoktatásnak és tudománynak előnyére válik-e, ami történt.

Michael Ignatieff megjegyezte: a jogállamiság és a tudomány szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Enyedi Zsolt rektorhelyettes arról beszélt, hogy már nem látnak reményt a CEU működési engedélyének meghosszabbítására. Fodor Éva rektorhelyettes a most következő időszakról azt mondta: a legfontosabb, hogy a tanulás és a tanítás minősége ne csökkenjen, továbbá meg kell őrizni az egyetem egységét, mert a CEU egyetlen egyetem annak ellenére, hogy több helyszínen oktatnak majd.

Azt írták, köszönik a sok támogató gesztust, ugyanakkor szomorúan veszik tudomásul, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta „az Egyesült Államok kongresszusának, New York állam kormányzójának, a Velencei Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a világ vezető egyetemeinek, két tucat Nobel-díjasnak, és mindenekelőtt annak a sok ezer magyar állampolgárnak a véleményét, akik békés demonstrációkon” fejezték ki, hogy „szabad országra, szabad egyetemre” vágynak.

Az Egyesült Államok kormánya csalódott

A CEU amerikai akkreditációjú programjainak távozása Magyarországról veszteség a CEU közösségének, az Egyesült Államoknak és Magyarországnak így értékelt az Egyesült Államok Külügyminisztériuma hétfő délután az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán közzétett közleményében.

Heather Nauert sajtószóvivő felidézte: a magyar felsőoktatási törvény 2017 áprilisában történt módosítása óta elkötelezetten dolgoztak mindkét féllel egy olyan megoldás érdekében, melynek keretében a CEU megőrizheti nagy presztízsű magyarországi programjait.
„Az Egyesült Államok nagyra értékeli azt a szerepet, melyet a CEU és más amerikai oktatási intézmények töltenek be a magyar és az amerikai nép közötti kapcsolatok építésében, és a transzatlanti kötelék erősítésében" fogalmazott a sajtószóvivő, kiemelve: az Egyesült Államok kormánya csalódott, amiért „a magyar kormány és a CEU” nem írta alá azt az egyezményt, amely lehetővé tette volna, hogy az egyetem továbbra is folytassa Magyarországon az Egyesült Államokban akkreditált programjait.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?