FRISSÍTVE - Lehetséges terrorcselekménynek minősítették a párizsi késes támadást

FRISSÍTVE- Feltehetőleg késsel megsebesítettek négy – más forrás szerint két – embert pénteken a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt tizenkét embert, zömmel a lap munkatársait. Most két újságírót támadtak meg, akik dohányozni mentek ki az utcára, állapotuk nem életveszélyes.

A pénteki incidenst lehetséges terrorista cselekménynek minősítette az ügyészség, ezért a terrorelhárítás is nyomoz. Délután a helyszínre ment Jean Castex miniszterelnök Gerald Darmanin belügyminiszterrel és Anne Hidalgóval, Párizs polgármesterével.

Castex válságtanácskozást hívott össze, egyúttal közölte, hogy két újságírót támadtak meg, akik dohányozni mentek ki az utcára, állapotuk nem életveszélyes. Hozzátette ugyanakkor, hogy a támadó vagy támadók vaktában szemelték ki a célszemélyeket.

A támadás további körülményei egyelőre tisztázatlanok. A feltételezett elkövetőt elfogták, majd később egy másik férfit is őrizetbe vettek a támadással összefüggésben. Az Europe 1 francia rádiócsatorna értesülései szerint az egyik támadó pakisztáni születésű.

A sebesültek száma is változott, az AP amerikai hírügynökség négy helyett kettőről tud, és Castex is ennyit mondott. A fegyverről szintén ellentmondásosak a hírek: bozótvágó kés és húsbárd is szerepel a beszámolókban.

A rendőrség lezárta a területet, mert gyanús csomagot talált a volt szerkesztőség közelében, ám kiderült, hogy nem volt benne robbanószerkezetet.

 

 

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt a támadó indítéka. Azt sem tudni, hogy az esetnek van-e bármi köze a Charlie Hebdóhoz, amelynek szerkesztősége ma már titkos helyen van. Ugyanakkor jelenleg folyik Párizsban a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek, tizennégy gyanúsítottnak a tárgyalása, pénteken délután az áldozatok özvegyei tesznek vallomást. Az újság ráadásul nemrégiben újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott.

Kapcsolódók

Kimaradt?