XVI. Benedek beteg fivéréhez utazott Regensburgba

Testvére betegágyához utazott XVI. Benedek nyugalmazott pápa Vatikánvárosból Regensburgba - jelentette be a szentszéki szóvivő csütörtökön XVI. Benedek első útját, amelyet 2013-as lemondása óta Olaszországon kívül tesz.

XVI. Benedek a római Ciampino repülőtérről először Münchenbe, majd Regensburgba utazott. A 93 éves nyugalmazott egyházfőt személyi titkára, Georg Gaenswein és egy orvos kísérte, valamint a vatikáni biztonsági szolgálat parancsnokhelyettese és annak a kolostornak egy szerzetesnővére, ahol a volt pápa Vatikánvárosban él.

XVI. Benedek 2013 februárjában bejelentett lemondása után most először hagyta el Olaszország területét.

Utazását három évvel idősebb fivére, a súlyos beteg Georg Ratzinger egészségi állapota indokolta. Georg Ratzinger szintén papként szolgál. A regensburgi egyházmegye közleménye szerint XVI. Benedek nyugalmazott pápa az utazásról konzultált utódjával, Ferenc pápával is. Talán ez az utolsó alkalom, hogy a két testvér, Georg és Joseph találkozik egymással - közölte az egyházmegye. A szentszéki szóvivő újságírói kérdésre közölte, hogy XVI. Benedek utazásáról gyors döntés született, és egyelőre nem ismert XVI. Benedek vatikáni visszatérésnek dátuma. A nyugalmazott pápa a regensburgi szemináriumban szállt meg.

A zenészként és kórusvezetőként is ismert Georg Ratzingert 1951-ben szentelték pappá testvérével együtt. A két fivér mindig szoros kapcsolatot ápolt: XVI. Benedek pápává választása után Georg Ratzinger gyakran meglátogatta testvérét a Vatikánban, és lemondása után is felkereste őt.

Kapcsolódók

Kimaradt?