Madrid és Barcelona is a járványügyi korlátozások enyhítésének újabb szakaszába léphet

Jövő hétfőtől Madrid és Barcelona is a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésének újabb szakaszába léphet, és ezzel felzárkózhat az ország többi részéhez - jelentette be Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter pénteken, a kormány ülését követő online sajtótájékoztatón.

Spanyolország két legnagyobb és turisztikailag is legforgalmasabb városa az utolsók között vezetheti be a lazítások úgynevezett egyes fázisát, amelyben több mint két hónap szünet után az éttermek teraszain korlátozott létszámmal megkezdődhet a vendéglátást, engedélyezetté válik a legfeljebb tízfős csoportosulás, a lakhely szerinti megyén belüli közlekedés, a rokonok meglátogatása, és kinyithatnak a szállodák is a közös helyiségek mellőzésével. Mostanra a járvány által leginkább sújtott madridi tartomány egésze, Barcelona és környéke, valamint Kasztília és León néhány területe is teljesítette a fázisváltás feltételeit, például a fertőzések korai észlelésének és megfelelő elszigetelésének biztosítását, így már nincs olyan térség, amely a nulladik szakaszban maradna.

Hétfőtől az ország területének 53 százalékán lesz érvényes az egyes fázis, amely 25 millió embert érint - hangsúlyozta Salvador Illa. Elmondta: a szaktárca a jövő héten hozza nyilvánosságra azokat a jelentéseket, amelyek alapján döntöttek arról, hogy melyik térségnek mikor engedélyezik az egyes szakaszba lépést.

A madridi autonóm közösség harmadszorra kérvényezte, hogy haladhasson az lazításokkal, a korábbi elutasítások miatt a tartományi kormány a legfelsőbb bírósághoz fordult kifogásolva a átláthatóság hiányát a döntési folyamatban. Az egészségügyi miniszter bejelentette: számos tartomány léphet tovább az enyhítések kettes fázisába, ilyen például Baszkföld, Asztúria, Galicia, Andalúzia és Katalónia néhány része, valamint a Kanári- és a Baleár-szigetek. Ebben a szakaszban létszámkorlátozás megnyithatnak a bevásárlóközpontok, az éttermek zárt részei, a mozik és szabad téren 100, zárt helyen 50 fős esküvőt is lehet tartani. Mindez az ország területének 47 százalékát és mintegy 22 millió embert érint - tette hozzá.

Salvador Illa felhívta a figyelmet arra, hogy az enyhítés során minden egyes megtett lépésnek biztonságosnak kell lennie, és immáron sokadszorra hangsúlyozta az egyéni felelősség fontosságát a fertőzések elkerülése érdekében.

Spanyolországban két hete kezdték el enyhíteni a március 15-én életbe léptetett járványügyi óvintézkedéseket, amelyeket a tervek szerint négy fázisban oldanak fel országszerte június végéig. Csak ezt követően kezdődhet meg a külföldi turisták fogadása, összhangban a belföldi utazási korlátozások feloldásával - erről José Luis Ábalos közlekedési miniszter beszélt a napokban.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken tette közzé, hogy áprilisban a járvány miatt Spanyolország mintegy 16 ezer turisztikai szálláshelye közül 300 volt nyitva, ahol azonban nem turistákat szállásoltak el, hanem a létfontosságú ágazatokban dolgozókat, például olyan egészségügyi szakembereket, akik önként szigetelték el magukat családjuktól, hogy védjék őket egy esetleges fertőzéstől. A múlt hónapban egyetlen turisztikai vendégéjszakát sem könyvelt el a spanyol szállodai szektor - derült ki a havi jelentésből, amely felidézte, hogy tavaly árlisban 9,1 millió turista 26,8 millió éjszakát töltött el a spanyol szállodákban.

Kapcsolódók

Kimaradt?