A Forza Italia sem szavazza meg a Fidesz kizárását az EPP-ből

Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett jobbközép Hajrá Olaszország (FI) párt nem szavazza meg a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP). Erről az FI pénteki közleménye számolt be. 

Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral: "a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni". 

Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. „A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni” – olvasható a FI közleményében. 

Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi "mélységes meggyőződése", hogy a Fidesz kizárása "nagy politikai tévedés" lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a "közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról".

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és "politikai hibának" nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is. Berlusconi kijelentette: "megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is". Megjegyezte: "meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben".

Orbán Viktor esetleges kizárását az EPP "mazochista lépésének" nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, hogy Orbán Viktornak az EPP-ben kell maradnia, a Fidesz kizárása "az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket" támogatná.

Kapcsolódók

Kimaradt?