FRISSÍTVE - Európai főügyészjelöltek: egyelőre Kövesi vezeti a rangsort az EP-ben

FRISSÍTVE: Laura Codruța Kövesi kapta a legtöbb szavazatot kedd este, az európai főügyészi tisztség három lehetséges várományosának meghallgatása után az Európai Parlament egyik illetékes bizottságában. A másik bizottság szerdán szavaz.

Kedd délután az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága (LIBE), illetve a Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) együttes ülésen hallgatta meg az európai főügyészi tisztség három lehetséges várományosát: a volt román korrupcióellenes főügyész mellett a német Andres Rittert és a francia Francois Bohnert.

A jelöltek meghallgatása után a CONT már rangsorolta is őket: a legtöbb szavazatot Laura Codruța Kövesi kapta, tizenkettőt. Francois Bohnert tizenegy, Andres Ritter egy szavazatot gyűjtött be a testületben. A 60 tagot számláló LIBE szerda délelőtt rangsorolja a jelölteket. Ha az utóbbi bizottságban nem Kövesi kerül az első helyre, a két testület elnökének (a német Ingeborg Grasslenak és a szocialista Claude Moralesnek) kell megegyeznie a közös jelöltről,  és ezt a nevet fogják majd az EP plenáris ülése elé bocsátani jóváhagyásra.

 

Mint ismert, az EU Tanácsának illetékes testülete, a tagállamok uniós nagyköveteit tömörítő COREPER múlt szerdán rangsorolta a szakmai kritériumok alapján korábban kiválasztott három főügyészjelöltet. A legtöbb szavazatot Francois Bohner kapta, Laura Codruța Kövesi a második helyre került.

Így a román ügyésznek csak akkor van esélye elnyerni ezt a tisztséget, ha az Európai Parlament őt támogatja, nem a francia ügyészt. Ebben az esetben egyeztetések indulnak az EP és az EU Tanácsa között, hogy Bohner vagy Kövesi kapja meg a rangos posztot. Mindenesetre ehhez előbb szerdán Kövesinek el kell nyernie a LIBE támogatását is. A román sajtó szerint esélyeit rontja, hogy a szavazás titkos lesz a bizottságan. Így ugyanis hiába álltak ki korábban nyilvánosan mellette az EP legnagyobb frakciói, a politikai háttéralkuk döntőek lehetnek.

Ismert az is, hogy román kormány hevesen tiltakozik és kampányol Kövesi európai főügyészi megválasztása ellen. A volt korrupcióellenes ügyész ellen bűnvádi eljárást is indított az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló, újonnan létrehozott ügyészségi részleg.

Ezeket mondta Kövesi a meghallgatásán

Szerdai európai parlamenti meghallgatásán Kövesi a bűnvádi eljárással kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Kijelentette, hogy bár sok negatív információt hallhattak róla a román kormány részéről, nincs semmi rejtegetnivalója. Emellett kiemelte, komoly tapasztalatai vannak arról, hogy milyen nagy nyomás alatt dolgozni, és leszögezte, az ügyészeknek "erős erkölcsi iránytűre" van szükségük munkájuk során.

Kövesi elmondta, több mint 23 éve ügyészként dolgozik, Romániában a legmagasabb ügyészi tisztségeket töltötte be: hat éven keresztül Románia legfőbb ügyésze, és öt éven keresztül a DNA főügyésze volt. "A DNA kimondottan korrupciós, adócsalási ügyekkel, uniós pénzekkel történt csalásokkal foglalkozik. Egyedülálló szakmai lehetőségnek látom egy független és hatékony Európai Ügyészség létrehozását" - jelentette ki a LIBE és a CONT képviselői előtt. 

Beszélt arról, hogy az Európai Ügyészség működéséhez elengedhetetlennek tartja a humán és anyagi infrastruktúra biztosítását, az ügyek közös megoldására irányuló rendszer kidolgozását a tagállamok között, belső szabályzat leszögezését, főleg ami az adatvédelmet, humán erőforrást és a pénzügyi elveket illeti. 

Kövesi azt is megemlítette, hogy hozzászokott a nagy létszámú munkaközösségek irányításához, mint ahogy ahhoz is, hogy stresszes körülmények között és a nyilvánosság nyomása alatt kell dolgoznia. A DNA élén betöltött mandátuma alatt több mint kétmilliárd euró értékben foglaltak le anyagi javakat, és vezetése alatt tízszer akkora jogtalanul megszerzett összeget sikerült visszaszerezni, mint elődje idején. Munkája során vegyes nyomozócsoportokat hozott létre és több mint negyven országgal működött együtt - sorolta. 

A román ügyész egyébként a legnagyobb tapsot aratta a két bizottság együttes ülésén.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?