A szocialisták csúcsjelöltje és az európai ALDE elnöke is kiállt Kövesi mellett

Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt képviselői után az Európai Szocialisták Pártja (PES), illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) vezetője is kiállt az európai főügyészi posztra legesélyesebbnek tartott jelölt, Laura Codruța Kövesi mellett.

A szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans hétfőn Twitter-oldalán dicsérte a volt korrupcióellenes főügyész teljesítményét. Az Európai Bizottság első alelnöke figyelmeztette a bukaresti hatóságokat, „hogy nem szabad amnesztiát hirdetni a korrupcióért elítélt politikusok számára”.

Mint ismert, a volt korrupcióellenes főügyész ellen bűnvádi eljárás indult Romániában, néhány nappal az európai főügyészi posztra való jelölési procedúra keretében tartandó európai parlamenti meghallgatása előtt.

Erre reagálva Guy Verhofstadt, az ALDE elnöke, szintén a Twitter-oldalán közölte: „megdöbbenve” értesült arról, hogy a román hatóságok „támadást indítottak” az egyik főügyészjelölt ellen, és levélben felkérte az Európai Parlament házelnökét: szavatolja azt, hogy Laura Codruța Kövesi akadálytalanul részt vehet az európai főügyész kiválogatási folyamatában.

„Sokként ért bennünket a hír, miszerint Kövesit röviddel azután idézték be az ügyészségre, hogy neve megjelent az előválogatott főügyészjelöltek listáján, ami megakadályozhatja, hogy részt vegyen az európai parlamenti meghallgatásán. Az EP-nek garantálnia kell, hogy (…) mindhárom jelöltnek korrekt procedúrában lesz része” – írta Guy Verhofstadt.

Mint ismert, Kövesit megvesztegetés elfogadásával, hamis tanúzással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják. A volt korrupcióellenes főügyészt pénteken hallgatta ki az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló legfőbb ügyészségi részleg, de nem foganatosítottak semmilyen kényszerintézkedést ellene, így aznap el is utazott Brüsszelbe.

Az európai főügyész kinevezéséről az Európai Parlament együtt dönt a Bel- és Igazságügyi Tanáccsal. 

Kapcsolódók

Kimaradt?