Az ellene eljáró ügyész lecserélését kérte Laura Codruța Kövesi

Megkérdőjelezte az ellene bűnvádi eljárást folytató ügyészek elfogulatlanságát, és lecserélésüket kérte Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője, akit gyanúsítottként idézett be pénteken a igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ).

Az európai főügyészi posztra esélyesként pályázó Kövesit elmondása szerint hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják - a DNA által korrupcióval vádolt, az eljárás elől külföldre menekült - Sebastian Ghiță volt parlamenti képviselő és médiamágnás tavaly decemberi feljelentése alapján. A sajtó szerint az az Adina Florea SIIJ főügyész-helyettes jár el Kövesi ügyében, akit az igazságügyi miniszter kétszer is Kövesi utódjaként jelölt a DNA élére, de Klaus Johannis államfő következetesen megtagadta kinevezését.

A kihallgatásról távozó Kövesi elmondta: mind Florea, mind az eljárást felügyelő SIIJ-főügyész ellen elfogultsági óvást terjesztett be. Azt is közölte, hogy az ügyész nem rendelt el ellene hatósági felügyeletet, és nem kezdeményezett ellene más kényszerintézkedést. Ha eltiltották volna az ország elhagyásától, Kövesi nem utazhatott volna el Brüsszelbe, ahol a hónap végén tartják az európai főügyészi posztra pályázó, a szelekciós bizottság előválogatott listáján szereplő három jelölt meghallgatását az Európai Palamentben.

Kövesi sajtónyilatkozatában ártatlannak mondta magát, lejárató kampánynak nevezte meggyanúsítását."Két és fél éve folyamatosan meghurcolnak. Négy fegyelmi eljárás van folyamatban ellenem és 18 büntetőügyi dosszié nyílt a nevemre. És nemcsak én vagyok ebben a helyzetben, hanem minden olyan ügyész és bíró, aki tette a dolgát. A legfelsőbb bíróság elnöke ellen is fegyelmi eljárást kezdeményeztek, mint ahogyan a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hangjukat hallató tagjai vagy az olyan ügyészek és bírák ellen, akik bírálták az igazságügyi törvényeket" - jelentette ki. 

„Koholmányok Ghiță állításai”

A több korrupciós ügyben is vádlottként szereplő, Szerbiában politikai menedékjogot élvező Sebastian Ghiță tavaly decemberben közölte, hogy bűnszövetkezet létrehozásáért feljelentette Kövesit az SIIJ-nél. A volt politikus azt állította, hogy Kövesi felkérésére 2011-ben ő fizette ki a nemzetközi körözés alatt álló, Indonézia által Romániának kiadott Nicolae Popa hazaszállításának 200 ezer eurós költségeit. Ghiță szerint Kövesinek, aki 2011-ben Románia legfőbb ügyésze volt "senki sem mert nemet mondani".

Kövesi a gyanúsítást koholmánynak nevezte és emlékeztetett: azóta a rendőrség is közleményben tisztázta, hogy Popa repatriálásának költségeit a belügyminisztérium fedezte. Popát egy több mint százezer kisbefektető megkárosító pilótajáték, az úgynevezett Országos Befektetési Alap (FNI) szervezése miatt távollétében ítélte jogerősen 15 év börtönbüntetésre a bíróság.

Kapcsolódók

Kimaradt?