Ismertették a Kövesi ellen vádakat, a legfőbb ügyész következhet

A gyanú szerint Laura Codruța Kövesi akkori legfőbb ügyész 2011-ben 268 689 lejt kért és kapott Sebastian Ghiță politikus-üzletembertől a nemzetközi körözés alatt Nicolae Popa Indonéziából történő hazaszállítására – közölte péntek este az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló ügyészség (SIIJ).

A közleményt néhány órával a volt korrupcióellenes főügyész kihallgatása után adta ki az újonnan létrehozott vádhatósági részleg. A SIIJ tájékoztatása szerint Laura Codruța Kövesit hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják.

A közlemény emlékeztet, hogy a legfőbb ügyészségnek a törvény szerint semmilyen hatásköre nincs a körözött személyek kiadatási procedúrájában. Kövesi ennek ellenére még 2010-ben egy ügyészekből álló delegációt utaztatott Indonéziába, majd utasítást adott arra, hogy az általa vezetett intézmény fizesse ki a kiadatásban illetékes személyek (több rendőr és egy SRI-alkalmazott) indonéziai látogatásának költségeit. Emellett befolyásolta belügyminisztériumot, hogy a Jakarta-Bukarest út fedezésére pénzt utaljon az országos rendőr-főkapitányságnak.

Az SIIJ kétségbe vonja, hogy Laura Codruţa Kövesi igazat vallott akkor, amikor tanúként hallgatták meg az ügyben, és azt állította, hogy Sebastian Ghiţával kizárólag intézményes kapcsolatot tartott, és tagadta, hogy bármilyen privát kapcsolatban lett volna vele, holott ennek döntő jelentősége lett volna a vonatkozó bűnvádi eljárásban – olvasható a közleményben.

A közleményből nem derül ki, miért volt annyira fontos Laura Codruţa Kövesinek egy nemzetközileg körözött személy hazahozatala, hogy ennek érdekében törvényt sértsen. Nem derül ki az sem, hogy a legfőbb ügyészt megvesztegető személy, azaz Sebastian Ghiţă mit kapott cserében a szolgálataiért.

Tény, hogy a többrendbeli korrupcióval vádolt, Szerbiába menekült politikus-üzletember már 2017-ben azt hangoztatta, hogy kifizette Nicolae Popa hazahozatalát, a legfőbb ügyészség pedig a vádak elhangzása után közölte, hogy hivatalból vizsgálódik az ügyben. A rendőrség pedig már akkor, szintén közleményben tisztázta: az Országos Befektetési Alap (FNI) Romániában elítélt volt igazgatójának hazaszállítását a belügyminisztérium fizette. Utóbb egyébként Ghiţă pontosított: Popa Romániába szállítása költségeinek csupán egy részét fizette ki, a többit a belügyminisztérium.

Lazăr a következő célpont

A SIIJ közölte pénteken azt is, hogy két nappal korábban kiterjesztette a bűnvádi eljárást a legfőbb ügyészségre is. Szerintük ugyanis a vádhatóság sajtóosztálya valótlanságot állított, amikor 2017 január 9-én közölte, hogy Sebastian Ghiţă vádjai nyomán bűnvádi eljárást indítottak az ügyben. A SIIJ egyelőre in rem eljárást folytat, azaz azt vizsgálják, hogy megalapozott-e a bűnpártolás és hamis információk közlésének gyanúja.

A g4media.ro vádhatósági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a legfőbb ügyészségre kiterjesztett eljárás célpontja Augustin Lazăr. A legfőbb ügyész péntek este közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: a közvéleményt minden esetben a törvények betartásával tájékoztatta az általa vezetett intézmény. „Elutasítjuk a törvényszegések inszinuálását” – olvasható Augustin Lazăr állásfoglalásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?