Egy szlovák államfőjelölt szerint „a szlovákok voltak Magyarország megváltói, ha ők nincsenek, István sohasem került volna a királyi trónra, sőt, Magyarország se lenne”.

Megszólalt a héten Radi Anita a dunaszerdahelyi Ma7 pozsonyi és szenci regionális tudósítója és a Milan Krajniak nemzetébresztőt játszott: "Szlovákok nélkül nem lenne Magyar Királyság sem” című cikkében ismertette az egyik szlovák parlamenti párt, a Sme rodina (Család vagyunk) frakcióvezetőjének, a márciusban sorra kerülő szlovákiai elnökválasztás államfőjelöltjének „történelmi esszéjét”. A felvilágosult szlovák értelmiségi szerepében gyakran tetszelgő, magát fundamentalista kereszténynek valló, hívő katolikus Krajniak, aki megveszekedett ellenfele a bevándorlók befogadásának és megválasztása esetén bevezetné a „népi konzultáció” intézményét, ezúttal „megmutatta, ő sem több azoknál az elvakult szlovák nacionalistáknál, akik még Jézus Krisztusban is szlovák testvérüket vélik felfedezni.” Szerinte Szent István szlovák eredetű volt, akárcsak a Hont és Pázmány nemzetség ősei és „Uhorskó” (Magyarország) István uralma alatt Nagymorávia geopolitikai követője lett, melyben Szlovákia végig az ország legfontosabb gazdasági és hatalmi eleme volt.” 

A harmadik legtöbb mandátumot szerezné meg a jobbközép Sme rodina (Család vagyunk) nevet viselő szlovák párt egy esetleges parlamenti választáson – derült ki az AKO ügynökség közvélemény-kutatásából, melyet egy hónappal ezelőtt, december elején tettek közzé Pozsonyban.

A felmérés szerint a győztes a jelenlegi kormánykoalíció legerősebb pártja, a Robert Fico ex-kormányfő vezette baloldali Smer-SD lenne 23,4 százalékkal. A második helyen a Richard Sulik alapító-elnök vezette jobbközép klasszikus liberális párt, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SAS) végezne, melyet a választók 15,9 százaléka támogatna, őt követné az említett, Boris Kollár üzletember által 2015 novemberében létrehozott Sme rodina, mely mindenki meglepetésére megalakulása után alig öt hónappal be is jutott a parlamentbe 2016 márciusában.

Az akkori bombameglepetés érthető is volt, hiszen ez a konzervatív-populista politikai formáció, melynek legerősebb embere nem is Boris Kollár pártelnök, hanem helyettese, Milan Krajniak alelnök és parlamenti frakcióvezető megelőzte például az utóbb kormányerővé vált, Bugár Béla vezette Hidat, és az akkor még Radoslav Procházka irányította jobbközép Hálót, a mai Szlovák Konzervatív Pártot is. Ennek a meghökkentő sikernek volt többek között köszönhető, hogy olyan nagytekintélyű politikai pártok is kihullottak a pozsonyi törvényhozásból, mint a szlovák reformfolyamatok elindítójaként legendás hírűvé lett Mikuláš Dzurinda nevével összeforrott jobboldali Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) és az egykor Ján Čarnogurský és Pavol Hrušovský vezette rendszerváltó tényező, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH).

A meglepetés-párt főideológusa, Milan Krajniak, aki előszeretettel prezentálja magát keresztény fundamentalistaként, s mint ilyen „utolsó keresztes lovag” előnévvel vezet blogot. Hívő katolikusként ugyan tisztelője a pápának, de „nagy szomorúsággal” volt kénytelen közhírré tenni, hogy „Ferenc pápám a politikát és a történelmet illetően is téved”, mert Őeminenciája hitet tett Európa multikulturalizmusa mellett és védelmébe vette a hazájukból menekülni kényszerülő bevádorlókat.

Tavaly májusban, amikor bejelenítette, hogy indul az idén tavasszal esedékes államfőválasztáson, elmondta, hogy szerinte „az elnöki tisztségnek a „béke szigetének” kell lennie.” Azt is hozzátette, olyan köztársasági elnök akar leni, aki segít az embereknek, ezért választási programja is emberközpontú. Az mindössze három pontban összefoglalható, nevezetesen a következőkben:

1.) rendszeresen találkozni akar a kormány tagjaival, akikkel megvitatná az emberek segítségnyújtási kérelmeit. A kérelmezőt ezt követően személyre szólóan tájékoztatnák arról, milyen megoldást találtak a problémájára;

2) rendszeresen felszólalna a parlamentben is, ha az lenne az érzése, hogy valamelyik törvényjavaslat segítheti, vagy ellenkezőleg, károsíthatja az embereket;

3.) bevezetné a „népi konzultáció” intézményét is, melynek eredményeiről tájékoztatná a parlamentet és a kormányt. Ez azt jelentené, hogy e-mailben vagy írásban megkérdezné a lakosságot a stratégiai fontosságú témákban. Utóbbi kapcsán értelemszerűen úgy vélekedtek a felvidéki magyar sajtóban, hogy az ötlet már ismerős, hiszen „a dolog első hallásra nagyon hasonlít a magyarországi nemzeti konzultációra.”

Krajniak, a nagyszombati egyetemen politológusi képzettséget szerzett elnökjelölt a már idézett AKO ügynökség egy másik, immár az államfőválasztáson indulók esélyeit felmérő közvélemény-kutatása szerint a negyedik leginkább támogatott aspiráns. Őt csupán a függetlenként induló, korábban liberális politikusként ismert vegyészprofesszor Robert Mistrík, a Hid elnök Bugár Béla és Štefan Harabin volt főbíró előzi meg. Persze árnyalja a képet, hogy a kormánypártok közül eddig még csak a Híd nevezte meg a jelöltjét és az ellenzéki politikai csoportok háza táján is még javában zajlik az megfelelő személy kiválasztása. Így, a 2019-es esztendő első napjaiban megjósolni azt, hogy Andrej Kiska után ki lehet a pozsonyi Grassalkovich palota új lakója néhány hónap múlva eleve kockázatos vállalkozás lenne, viszont ténykérdés: Krajniak pártjának a legutóbbi parlamenti választásokon nem sok sanszot adtak, aztán történt, ami történt…

Már csak azért is szóvá kell tenni, hogy a jó eséllyel pályázók között sajnos ott van Milan Krajniak, mert december végén dermesztő tartalmú magyarellenes megszólalással hívta fel magára a figyelmet és igyekszik – nem reménytelenül – politikai tőkét kovácsolni a nacionalista uszításra fogékonyak körében. Ezzel a fellépésével egy csapásra bizonyította, hogy a mifelénk is egyre hangosabbá váló honi bajkeverők nincsenek egyedül a régióban, a Dan Tănase meg Băsescu-félék számára hiába adatott meg, hogy Lucian Boia kortársai lehessenek, ők megrekedtek a kommunista diktatúra hamis mítoszgyártói által teremtett világban.

Nekik, a jelek szerint, mint Ceauşescunak, inkább a vasgárdistákból lett historikusok, mint Ştefan Pascu és Iosif Constantin Drăgan maradtak az etalonok, s számukra inkább csak e dicstelen „történészek”, illetve az ő szemétdomb-várományos historikus szemléletük jelent ihletforrást és érveket a múlt értékeléshez, ahol a források helyét átvette a hangulatkeltést szolgáló tudatos múlthamisítás, a fabuláció.

Hogy tud-e vagy sem a két évvel ezelőtti meglepetéshez hasonló újabb hökkenetet kiváltani a Sme rodina erős embere azt ma még nem tudni. De azt elhallgatni, hogy ki és milyen felfogással kívánna a „béke szigete” lenni államfőként abban az EU-s országban, ahol a lakosság bő egytizede magyar, azt úgy hisszük, nem fölösleges megtudni a maszol olvasóinak is. Ezért is választottuk eheti bemutatásra a felvidéki Ma7 munkatársának, Radi Anitának a Milan Krajniak nemzetébresztőt játszott: „Szlovákok nélkül nem lenne Magyar Királyság sem" című cikkét, mely laptársunk Tollhegyen rovatában szilveszterkor látott napvilágot.

„Milan Krajniak, a Sme rodina parlamenti képviselője orbitális hibát követett el, amikor minap "történészkedni" támadt kedve – indítja írását Radi Anita, majd így folytatja: A politikus egy olyan írást jelentetett meg, amely minden jóhiszemű magyar embernél kiverné a biztosítékot. Nem, kérem szépen, ez nem szilveszteri poén! Milan Krajniak tényleg úgy hiszi, a szlovákok voltak Magyarország megváltói, ha ők nincsenek, István sohasem került volna a királyi trónra, sőt, Magyarország se lenne.”

Az ismertetett történet már csak azért is döbbenetes, mert a nagyszombati római katolikus Szent Cirill és Metód Egyetemen folyó, vélelmezzük, hogy minden bizonnyal igényes képzésre szégyent hozó egykori diák büszkén vallja, kiművelt emberfőnek tartja magát.  Íme, hogyan prezentálhatja olvasóinak az elnöki ambíciókat tápláló honatyát, illetve előre megfontoltan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett égbekiáltó veszélyes sületlenségét a Ma7 újságírója:

„Milan Krajniak, a Sme rodina parlamenti képviselője és egyik jelöltje a márciusi szlovákiai elnökválasztásoknak, előszeretettel tetszeleg a felvilágosult szlovák értelmiségi szerepében. Most azonban megmutatta, ő sem több azoknál az elvakult szlovák nacionalistáknál, akik még Jézus Krisztusban is szlovák testvérüket vélik felfedezni. Krajniak közösségi oldalán is megosztotta súlyos történelmi csúsztatásokkal teli cikkét, amely eredetileg a postoj.sk oldalán jelent meg. Az írás Szent István nevének szlovák eredetén kívül több más történelmietlen állítást tartalmaz. A cikket a következő nemzetébresztő szöveggel posztolta:

"Ne hagyjuk ellopni Szlovákia érdemeit az uhorszkói történelemben. Mi, szlovákok, nem éltünk ezer évig valamiféle történelmi fekete lyukban, ahonnan hirtelen felbukkant Štúr és Bernolák. A szlovákok nélkül Uhorszkó sosem jött volna létre, és létezése alatt mi egyenértékű államjogi részei voltunk ennek az államnak. Legyünk büszkék arra, amit elődeink tettek, nincs miért szégyenkeznünk. Öntudatosnak lenni annyit jelent, mint tudatában lenni önmagunknak, történelmünknek és kultúránknak. Az a hagyományunk, hogy mi nemcsak a történelem áldozatai voltunk, hanem mi alkottuk a történelmet. Ne féljünk hát jövőnket is formálni."

Ezeket a sorokat olvasva még inkább indokoltnak érezzük előbbi hivatkozásunkat Ştefan Pascura és Iosif Constantin Drăganra, közben pedig óhatatlanul is felidéződnek előttünk a további – sajnos „kitűnő munkát” végző – olyan tudatmételyezők, mint Ion Lăncrănjan, Eugen Barbu, Raoul Şorban, Dumitru Mărtinaş és sokan mások, nem is szólva az egykori uszító Săptămîna és a még ma is fertőző România Mare hecclapok bértollnokairól. Dőreség lenne nem belátni, hogy amit közölt a postoj.sk-ban Milan Krajniak Slovenská stávka na Štefana Uhorského. Dejiny slovenských činov (Szlovák fogadás uhorszkói Istvánra. A szlovákok tetteinek történelme) címmel vagy újraközölt most a România Mare Corneliu Vadim Tudortól Cianura ungurească ne otrăveşte fîntînile sufletului de 1.000 de ani titulussal, az egy tőről fakad.

De nézzük tovább a pozsonyi államfő jelöltet, mire képes még vetemedni. Mert telik tőle sokra a továbbiakban, amint azt be is mutatja a felvidéki kolléganő:

„Ezek után lássunk néhány igazán meghökkentő állítást Milan Krajniak "Szlovák fogadás uhorszkói Istvánra. A szlovákok tetteinek történelme" című írásából. A szlovák szövegből kiragadott mondatok fordításainál szándékosan használtuk a csehszlovák "találmányt", az "uhorszkó" kifejezést, mert az ennyire ostoba, a magyarok történelmét minden téren megbecstelenítő idézetekben bűn lenne a "magyar" szót használni. Egyben ezzel is reflektálni akartunk arra, hogy a szlovák politikus az "uhorszkó" kifejezéssel a magyar állam többnemzetiségű, dehungarizált (magyartalanított) voltát szeretné bizonygatni.

Milan Krajniak írásának előszavában a következőket ismerteti: "A szlovák nemesség támogatása nélkül István soha nem vált volna királlyá, és nem jött volna létre Uhorszkó sem, amelynek Szlovákia, és a szlovákok 800 éven keresztül egyenértékű államalkotói részei voltak. Bratiszlava, kétszer annyi ideig volt Uhorszkó fővárosa, mint Budapest, és Bratiszlavában kétszer több királyt koronáztak, mint Budapesten".

Ezen logikával szerette volna Milan Krajniak az egykori történelmi koronázó várost, Pozsonyt, Budapest fölé helyezni. További kérdéseket vett fel az is, ki volt az a "szlovák nemesség" Szent István korában, akiről Krajniak beszél? Ha már ilyen dolgot állítunk, akkor illene is alátámasztani hiteles történelmi bizonyítékokkal.”

Logikát ne keressünk ott, ahol nincs. Történelmi ismereteket, helyénvaló szakterminológiát pedig elvárni olyantól, aki a politikai pecsenyesütögetést előbbre valónak tartja annál, mint amire feljogosítaná egy politológusi egyetemi diploma, úgyszintén fölösleges lenne. De miért is lepődnénk meg azon, hogy „Szent István "Bratiszlavában" verette érméit”? Elvégre láttunk már nemrég egy „hiteles” román kormányzati centenáriumi propagandafilmet arról, hogy Temesvár volt az a romániai város, ahol 1884-ben Európában elsőként villamos energiával kezdték működtetni a közvilágítást. És hiába háborog nem kevés indulattal Cristian Tudor Popescu, a Ceauşescu-éra tankönyvei által évtizedeken keresztül sulykoltakat aligha fogja semlegesíteni egy háromnegyed órás alkalmi tévéműsor. 

„Ezen logikával szerette volna Milan Krajniak az egykori történelmi koronázó várost, Pozsonyt, Budapest fölé helyezni. További kérdéseket vett fel az is, ki volt az a "szlovák nemesség" Szent István korában, akiről Krajniak beszél? Ha már ilyen dolgot állítunk, akkor illene is alátámasztani hiteles történelmi bizonyítékokkal.

Kétségbeejtő, mennyire nincsen tisztában Milan Krajniak a történelmi terminológiával, és gond nélkül használja a "Szlovákia, szlovákok" kifejezéseket, olyan történelmi időszakokban, ahol ezek teljes mértékben indokolatlanok és történelmietlenek. Ennél kínosabb már csak a "Bratiszlava" kifejezés folyamatos használata, olyan korszakokban, amikor még Pozsonynak vagy Pressburgnak nevezték ezt a várost, aminek egyébként létezik szlovák megfelelője is: "Prešporok". Krajniak nyilván ennek sincsen tudatában, amikor azt írja, Szent István "Bratiszlavában" verette érméit (sic!).

Krajniak a régi matyicás hagyományokhoz (és a szlovák történelemtankönyvekhez) híven cikkében nem felejtette el hangsúlyozni, hogy a honfoglaló magyaroknak "el kellett sajátítaniuk a letelepedett életmódot", mert ugye ők valami primitív barbár nép voltak a fejlett "szlovák civilizációhoz" képest.”

Ha mindez még nem lett volna elég ebből a remekbeszabott történelmi tanmeséből azt is megtudhatjuk, hogy államalapító nagy királyunk nem is volt magyar, hanem szláv, közelebbről minden bizonnyal szlovák. Van ennek kétségbe nem vonható bizonyítéka is – érvel a potenciális szlovák államfő, amikor képes volt leírni a következőket: „Vajk a szlovák Viačeslav keresztnév rövidített változata. A Viačeslav görög változata Stefanos, és Vajk a keresztség során éppen az István (Štefan) nevet választotta.”

Ezek után abban sincs semmi meglepő, hogy a Hont-Pázmány nemzetség ősei is mind-mind, valamennyien szlovákok voltak. Eddigi tudásunkat ideje átértékelni, mert íme, a „színtiszta igazság”:

„István fogadása a szlovákokra, szlovák fogadás Istvánra. Géza halála után István ellen fordultak a dunántúli pogány magyar fejedelmek. Ekkor István élete legfontosabb stratégiai tettét vitte véghez: visszatért a szlovák területekre, Nyitrára, és hatalmilag a szlovák Hont és Pázmány nemesi családokra támaszkodott. Éppen ők ketten ütötték lovaggá Istvánt, és uralkodójuknak ismerték el őt. A nyitrai fejedelemség így István hatalmának alapja lett, mégpedig István közös megállapodását követően a szlovák nemesi családokkal."

Krajniak ebben az esetben nem csak Hont és Pázmány nemzeti hovatartozását illetően hazudik az olvasónak, de abban is, hogy a "szlovákok" tették volna le a magyar király uralmának és birodalmának alapköveit. Az már csak hab a tortán, hogy Nyitrát szlovák (sic!) területnek véli, ahol szlovákok uralkodtak a honfoglaló magyarok megérkezésekor a Kárpát-medencébe. Írásában nem felejtette el hangsúlyozni, hogy Szent István országa szervezeti formáját az egykori Nagymorva Birodalomból, illetve a Nyitrai fejedelemségből vette át, ami éles ellentétben áll a magyar történelemszemlélettel, amely (a szlovák politikus írásával ellentétben) több évtizedes történelmi, régészeti és levéltári kutatásokra támaszkodik. Krajniak véleménye szerint Uhorszkó István uralma alatt "Nagymorávia geopolitikai követője lett, melyben Szlovákia végig az ország legfontosabb gazdasági és hatalmi eleme volt".

Jómagunk eleddig botor módon Hóman Bálinttól, Györffy Györgytől, Bónis Györgytől meg Bartha Antaltól és Bakay Kornéltól igyekeztünk megtudni, hogy miért tisztelhetjük Szent Istvánban legnagyobb királyunkat, az államlapítót és országépítőt, fölöslegesen fecséreltük időnket kis- és nagymonográfiákra, szaktanulmányokra. Várnunk kellett volna 2018 decemberének végéig, s egy rövidke dolgozatból, Milan Krajniaknak köszönhetően megtudhattuk volna az igazat és valót Szent Istvánról, aki soha nem feledte, hogy honnan vétetett és e szerint is cselekedett.

Ő, mint írja a botcsinálta historikus „egy felvilágosult uralkodó volt, aki bevezette a vármegyerendszert – a várak irányítóközpontokká váltak”. E fejtegetését azzal egészíti ki, hogy „egyes források szerint István ezt a fajta felosztást a Nyitrai Fejedelemségtől vette át, ahol ilyen rendszer működött a Nagymorva Birodalom idején is.”

A ráadás minderre a politikusnak az az eszmefuttatása, melyben kifejti, hogy „István uralkodása alatt Magyarország a Nagymorva Birodalom geopolitikai utódja lett, ebben az országban pedig, annak egész virágzó történelme során „Szlovákia a királyság legfontosabb gazdasági és hatalmi elemét képezte”. Magyarország hanyatlása viszont akkor következett be, szól a szentencia, amikor a méltatlan utódok sutba vágták a szlovák közreműködéssel királyi trónra segített szláv eredetű István bölcs végrendeletét. Mindez holtbiztos, hogy ekképp történt, hiszen Krajniák megírta és közre is adta:

„István nagyon is tudatában volt annak, ki segítette őt a trónra. Gondolt arra, hogy a mi szlovák őseink is egyenértékű részeinek érezzék magukat Uhorszkónak. Ezért is vezette be a latint hivatalos nyelvvé. Fiának, Imrének, pedig a következőket tanácsolta: Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő... Mindaddig, amíg követői ezt a tanácsot megfogadták, Uhorszkónak, és nekünk - szlovákoknak, együtt a magyarokkal ebben a közös államban jól mentek dolgaink. Amikor a magyarok 800 év után, a 19. század elején, már nem tartották tiszteletben István tanácsát, és Uhorszkót igyekeztek magyarosítani, száz év alatt ez az állam megszűnt".

Mindezek után álljon itt Radi Anita következtetése, mely önmagáért beszél:

„Milan Krajniak írásában megjelenő állítások messzemenően túlszárnyalták a Matica slovenská bármelyik nemzetébresztő publikációját, és versenybe szállhatnak azokkal a valótlanságokkal, abszurd kijelentésekkel és hazugságokkal teli népbutító cikkekkel, amelyek a tajnedejiny.sk nevezetű szlovák weboldalon jelennek meg.

Milan Krajniak így nem hogy nem alkalmas Szlovákia köztársasági elnökének, de egyenesen veszélyes is, ugyanis aki ennyire nincs tisztában a mai Szlovákia és a történelmi Magyarország igazi történelmével, az nem csak az itt élő magyar kisebbségre veszélyes, de egyben a szlovákokra is, ugyanis csak egy újabb hamis ámításokra és fellegvárakra épült nemzeti öntudatú szlovák generációt fog kinevelni, éppen olyat, mint ő maga.”

Nem zárhatjuk eheti cikkünket anélkül, hogy ne tegyük szóvá: szerencsére – és éppen Radi Anitának köszönhetően néhány nappal a Krajniak megszólalás előtt megismerhettünk egy másik szlovák véleményt, ami azt bizonyítja: a Lucian Boia-félék sincsenek egyedül a térségünkben. Aki ide kattintva elolvassa a Szlovák műfordító: kizártuk a számunkra kényelmetlen fejezeteket a történelemből címmel megjelentetett cikkét, jóleső érzéssel veheti tudomásul, hogy Silvia Ruppeldtová szlovák műfordító, publicista, régész, „erős szavakkal osztotta ki a szlovákokat, és azt, ahogy a szlovákok viszonyulnak a magyar történelemhez.”

Ruppeldtová Moje Uhorskó (Az én Magyarországom) című írása a Pravda hasábjain jelent meg, Radi Anita pedig e vallomás magyar fordítását szöveghűen közreadta. Kedvcsinálónak a klikkeléshez álljon itt egy részlet ebből a publikációból:

Magyarország történelmének elsajátítása a modern Szlovákia számára ugyanannyira létfontosságú (ha nem jobban), mint elfogadni a csehszlovák történelmet.

Fordított esetben a jelenünket folyamatosan a történelem leértékelésére, kisebbségi komplexusokra, és a bántalmazások engedélyezésére fogjuk építeni.

Így minden új nemzedék meg lesz győződve arról, hogy csakis vele, és éppen vele (!) kezdődött el a „mi” történelmünk. Szlovákia pedig a végtelenségig úgy fog kinézni, mint egy kopár pusztaság, amelynek lakosai a saját történelmüket nem érzik magukénak, és minden elpusztított műemlékkel csak saját ostobaságuknak állítanak emlékművet.”