Korábban több rendben is kifejtettem: minden vonatkozásban a pluralizmus, a vélemény és szólásszabadság feltétlen híve vagyok. A szatmári RMDSZ-kongresszust követően ezért sem helyeseltem Tőkés Lászlónak és híveinek a marginalizálását. Annak ellenére sem, hogy Tőkés egyeduralmi hajlamaival kezdettől nem rokonszenveztem. Ma is meg vagyok róla győződve, hogy – ha a román-magyar kapcsolatok normalizálása szempontjából volt is benne logika – végső fokon hiba volt szakadást előidézni. Tőkést, bármily problematikusnak is tűnt, az RMDSZ kereteiben kellett volna kompromisszumokra bírni. (Persze hallom a jogos fenntartást: „Próbáltad volna meg te!”)

A szakadás sajnos nem növelte a szavazótábort, inkább zsugorította. A kölcsönös szemrehányások és elfogultságok csupán a kiábrándultak sorait szaporították. Ezzel az RMDSZ érdekérvényesítő képessége is meggyengült. Az „ellentábor” pedig soha nem is volt képes a magyar érdekeket érvényesíteni. A FIDESZ-segítséggel Európai Parlamentbe juttatott Tőkés László radikális, a nemzetközi közvéleményre alapozó stratégiája teljességgel hatástalannak bizonyult. Az európai partnerek, jelesül a Néppárt képviselői sem voltak hajlandóak nyilvánosan is a magyar szempontok mellé állni. Ami érthető, hiszen – a németeken kívül – mindeniküknek vaj volt és továbbra is vaj van a fején.

A helyzetet a bevándorlási hullám változtatta számunkra csaknem kilátástalanná, hiszen ha Európa a kisebbségi jogokat valóban garantálná, a migránsok számarányának rohamos növekedésével párhuzamosan a többségi nyelvek és kultúrák kerülhetnének végveszélybe. Ezt a veszélyt csakis a kényszerasszimiláció kérlelhetetlen érvényesítése háríthatja el. Legalábbis elvben, mert a gyakorlatban a dolog sokkal bonyolultabbnak látszik, mint amilyennek a Nyugat politikusai – a francia, illetve az angol homogenizációs nemzetstratégiák újabban mind több szempontból látszólagos sikereiből ítélve – gondolhatták.

A korábban győzedelmesnek tűnő asszimiláció újabban a bürokratikus intézmények mindenhatóvá válása és a tömegkommunikáció mindent behálózó rendszerei ellenére is megbicsaklani látszik. Így aztán a kisebbségi nyelvek és kultúrák a Nyugat politikusainak szemében távlatilag egyre fenyegetőbb veszélyforrásokként jelennek meg.

Ezen a helyzeten csak annak belátása változtathat, hogy a demográfiai okokból gyorsan terjeszkedő és gazdasági megfontolásokból nélkülözhetetlen kisebbségi társadalmakkal szemben a mai többség számára egyetlen hosszútávú stratégia kínálkozik: a kisebbségi jogok következetes érvényesítése, a kölcsönös kétnyelvűség és a kulturális egyenjogúság. Ezeket az alapelveket ugyanis később következetlenségek nélkül és magabiztos erkölcsi fölénnyel használhatja fel önnön immár „kisebbségi” jogainak védelmében is.

Erre a belátásra e pillanatban sajnos még alig van esély. Európa többségi államai egyelőre a nemzeti homogenizáció s az ezt megalapozó mind türelmetlenebb nacionalizmusok újrafelfedezésével vannak elfoglalva. Hosszabb távon – a nacionalista stratégiák kontraproduktív természetének felismerésével arányosan – azonban a megvilágosodás elkerülhetetlen.

Helyzetünket ebből a perspektívából szemlélve számunkra, határon kívüli – jelesül romániai – magyarok számára nem marad más választási lehetőség, mint az egység. Annak ellenére, hogy a távlati kibontakozás – erről továbbra is meg vagyok győződve – csakis román-magyar összefogással lehetséges.

Addig azonban, amíg a nemzetközi nyilvánosságban a mi helyzetünket is radikálisan más megvilágításba helyező fordulat bekövetkezik, a romániai magyar közösségnek egyben kell maradnia. Ehhez a megmaradással szinonim egységhez szükséges önbizalmat pedig csakis közösségünk erős parlamenti képviselete és alkuképessége alapozhatja meg.

Segítségünkre lehet, hogy Donald Trump elnöki beiktatása – a magyarországi politika nemzetközi érdekérvényesítő képességének fokozódásával párhuzamosan – a román-magyar viszonyt is kiegyensúlyozottabbá teheti.

A tét számunkra életbevágó. Esélyeink, bár e pillanatban nem igazán rózsásak, hosszabb távon nagy valószínűséggel nem is reménytelenek. A december 11-ei választásokon több múlhat, mint amennyiben első megfontolásra reménykedhetnénk.