Átmentik a romákat segítő projektet, esélyt kapott a folytatáshoz a Pata-Cluj

Szponzorok és a városháza segítségével folytatják a pataréti romák integrációját elősegítő Pata-Cluj projekt néhány elemét - jelentették be pénteken Kolozsváron. A Pata-Cluj projekt, amelynek keretében például 35 család kap szociális lakást Kolozsváron, Apahidán, Bácsban és Szászfenesen, vasárnap zárul. A közel három éves, komplex programcsomagot a Norvég Alapból támogatták. A kolozsvári sajtótájékoztatón a projekt képviselői és partnerei képviseltették magukat.

Ígéretek szerint 2018-tól ismét kap támogatást a Norvég Alaptól a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségközi Fejlesztési Egyesülete, hogy folytathassa a Pata-Cluj projektet. Addig néhány alapszolgáltatást továbbra is folytatni szeretnének.

Az egyesület elnöke, Coroian Zoltán Csaba tájékoztatása szerint az egyik alapszolgáltatás, amit túl nagy veszteség lenne megszakítani, az a pataréti gyermekek iskolába járatása. Ugyanakkor továbbra is támogatni szeretnék többek között azt a 35 családot, amely június és július folyamán beköltözhet a szociális lakásokba. Nekik segítenek költözködni, ügyintézni, hogy a gyermekeket minél hamarabb iskolát válthassanak. Az új lakhely ugyanis új iskolát jelent, és egyben azt is, hogy a gyermekek kikerülnek a kolozsvári szegregált tanintézetekből.

Kik költözhetnek?

A 35 család kiválasztása hosszas folyamat eredménye. Mint arról korábban Tonk Gabriella projektmenedzser a Maszolnak adott interjújában beszámolt, Patarét minden családját megkérdezték arról, ők milyen feltételek szerint választanák ki az érintetteket. A javaslataik felkerültek a kritériumok hosszas listájára. A kedvezményezettekről végül egy független bizottság döntött. Többek között a következő kritériumok szerint bírálták el a kérelmeket: havi jövedelem, legalább az egyik családtagnak legyen munkahelye, lehetőleg meghatározatlan idejű munkaszerződéssel, ledolgozott munkaévekkel, hogy járjanak a gyermekek iskolába, minden családtag rendelkezzen hivatalos személyi iratokkal. Azt is figyelembe vették, hogy a jelentkezők milyen körülmények között laknak jelenleg.

A lakások a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségközi Fejlesztési Egyesülete tulajdonában vannak. A családoknak havi száz jeles bért kell fizetniük, illetve fedezniük kell a lakhatással járó költségeket. Amennyiben ennek nem tudnak eleget tenni 3 hónapig, az egyesület felbontja a velük kötött bérleti szerződést.

Az egy, két és három szobás lakásokat alapfelszerelésekkel is ellátják: hűtővel, mosógéppel, gáztűzhellyel, a szükséges bútorokat adományokból próbálják beszerezni.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a városháza a szociális lakásprogramján keresztül 2012 óta mindössze 3-4 családnak segített. A polgármesteri hivatal magas követelményszintje miatt ugyanis a legkiszolgáltatottabbak lemaradnak erről a támogatásról is.

Miért kell elköltözniük Patarétről a romáknak?

„Reális integrációról csak abban az esetben beszélhetünk, amikor a családok Patarétről elköltöznek. Patarét alapvetően egy toxikus, alapinfrastruktúrát nélkülöző hely, nem lakhatásra való, egy ipari zóna. Ameddig ott családok laknak, gyerekek nőnek fel, nagy változásokról nem tudunk beszélni” - hangsúlyozta Tonk Gabriella projektmenedzser.

Tamás Anna, aki a személyi iratok és a szociális jogok csapatért felel, elmondta, Pataréten több család több generációja egyszerűen nem létezik hivatalosan, ugyanis semmilyen okirattal nem rendelkezik. Ezeknek a személyeknek a regisztrációja, a nyilvántartásba vétele nagyon nehézkes, hosszas procedúra. Személyi iratok nélkül semmilyen közszolgáltatáshoz, segélyhez, támogatáshoz nem lehet hozzájutni. Pataréten nagy gondot jelent az is, hogy az improvizált barakkokban lakók csak egy évre kapnak személyi igazolványt, hiszen nincs hivatalos lakhelyük, az irat meghosszabbítása pedig szintén nehézkes. Hosszú időre szóló munkakönyves állást szerezni ilyen irattal lehetetlen - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Mennyivel száll be a városháza?

Arra a kérdésre, hogy városháza mennyivel száll be az alapszolgáltatások folytatásába, a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségközi Fejlesztési Egyesülete elnöke nem tudott választ adni. Azért voltunk az összegre kíváncsiak, mert többek között a városháza kényszerkilakoltatása miatt került több család a szeméttelep mellé, Patarétre, ugyanakkor a leszakadt rétegek integrációja szintén a polgármesteri hivatal felelőssége.

Coroian Zoltán Csaba elmondta, egyelőre az egyesület saját költségvetéséből próbálják fedezni a kiadásokat, a szponzorokkal jövő héttől kezdődnek a konkrét egyeztetések. A szükséges különbözetet a kolozsvári polgármesteri hivatallal próbálják megoldani. Az egyesület saját büdzséje a metropoliszövezetbe tartozó önkormányzatok tagsági díjából áll össze többek között. "Konkrét összegeket azért nem tudok mondani, mert függ attól is, hogy a szponzoroktól mekkora támogatást kapunk. Még fel kell mérni, milyen költségei lesznek a költözésnek, a további támogatásoknak. Az egyezség már megvan a polgármesteri hivatallal" - mondta Coroian Zoltán Csaba.

Közösségi rádió szól majd manelével

A sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették annak az ifjúsági központnak a beindítását, amely próbálja összehozni a patarétieket a kolozsváriakkal. "Azt szerettem volna, ha a város és a Patarét felezőpontján építjük fel a központot. Kiderült, hogy az említett hely egy ipari zóna, nem adnak oda építési engedélyt, így máshol kellett helyet találni. Végül az vasútállomás mellett találtunk helyet. Az épület a városháza tulajdonában van, a Habitat for Humanity újította fel, a projekt egyik partnere. Az intertársadalmi központban kulturális, oktatási és társadalmi programokat szervezünk majd" - számolt be az AltArt frontembere, Szakáts István.

Szakátstól megtudtuk, akarnak egy közösségi rádiót is, erre ő személyesen is nagyon feni a fogát. A közösségi rádióhoz saját, monofrekvenciás, napelemes rádiókészülékeket is gyártanak. "Épp most beszéltem a Coastei utcai roma egyesület tagjaival, hogy rengeteg zenei ajánlóműsor lesz príma manelékkel, és ez fogja az emberek fülét odaragasztani a hangszóróra, miközben szórjuk a közösségi infót" - árulta el Szakáts.

A Pata-Cluj projektről, amely vasárnap zárul, itt tudhatsz meg további érdekes infókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?