Halálos áldozatokat követelt az ítéletidő Erdélyben

Két halálos áldozatot is követelt az Erdélyen átvonuló vasárnap esti vihar. A Temes megyei Perjámoson villámcsapás ölt meg egy pásztort, a Maros megyei Marosvécsen pedig egy kétéves gyermek halt meg, miután fa dőlt a gépkocsira, amelyben szüleivel utazott.

A Maros megyei Kutyfalván és a szomszédos Marosdátoson tornádószerű vihar söpört végig, nagy károkat okozva. A két faluban több mint 300 ház tetőszerkezete sérült meg.

Az orkánerejű szél elragadta a tetőcserepeket. A vihar Kutyfalván alig tíz perc alatt hét házat teljesen tető nélkül hagyott, és két templom tornyának a fedelét is letépte. Marosdátoson öt ház maradt teljesen tetőzet nélkül.

"Ahogyan láttam, nagyjából a régi cserepes házakat törte össze a vihar. Amelyeken új cserepek voltak azok érintetlenül maradtak. Láttunk több, az útra kidőlt fát ist, és egy autót amire bádogtető esett, emellett több útjelző tábla is kidőlt, a vihar elverte a búzaföldeket is. Nem volt áram sem, mert több fából készült villanyoszlop a földön hevert, már Kutyfalva után. Ezt nem a jégeső művelte, hanem a szél" – mondta el a Maszolnak a fenti videót rögzítő férfi, aki átutazott a településen, és úgy rögzítette a látványt.

 A vihar fákat és villanyoszlopokat döntött ki, és egy furgont is felborított. Maros megyében 60 település maradt áram nélkül. Marosvásárhelyen is viharos volt az időjárás vasárnap este. A jelenségről félelmetesen szép felvétel terjed Facebookon.

A meteorológiai szolgálat hétfőn újabb első fokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést bocsátott ki a Partiumra, a Bánságra és Erdély nyugati megyéire. Itt hétfő kedden 11 óráig heves esőzések, viharok várhatók. A csapadékmennyiség helyenként akár a négyzetméterenkénti 50 litert is meghaladhatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?