Lakossági konzultációt szerveznek a tasnádi menekültállomás kapcsán

„Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a tasnádi emberek megkérdezése nélkül döntsenek egy bevándorlóknak szánt befogadó állomás létesítéséről a városban” – közölte kedden Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke.

A megyei elnök arra reagált, hogy a belügyminiszter vasárnapi közlése szerint több száz menekült befogadására alkalmas ideiglenes állomás létrehozását tervezik a hatóságok a Szatmár megyei Tasnádon. A szaktárca vezetője az Országos Bevándorlásügyi Felügyelőség kérésére hivatkozva döntött Tasnád mellett más helyszíneken is a befogadó állomások létrehozásáról. Egyelőre nem ismert sem a helyszín kiválasztásának indoklása, sem pedig a kivitelezés költségvonzata.

Az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezete széleskörű konzultációt kezdeményez a városban és a vonzáskörzetéhez tartozó településeken. Pataki Csaba szerint a megye turisztikai szempontból egyik legfontosabb településének lakosai határozott véleményt tudnak mondani a kérdésben, és erre a hatóságoknak meg kell adniuk a jogot számukra. A következő napokban erről kérdezik meg a tasnádi embereket. „A tasnádiaknak tudniuk kell, hogy számít a véleményük” – mondta a megyei elnök.

A konzultáció során az önkéntesek eljutnak majd a tasnádiakhoz és a város vonzáskörzetében lévő települések lakosaihoz, hogy ők a témához tartozó kérdésekben véleményt mondhassanak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?