Jogerős: nem írhatunk büntetlenül bármit a Facebookra

Jogerőssé nyilvánította a legfelsőbb bíróság a marosvásárhelyi táblabíróságnak egy Facebook-bejegyzés kapcsán hozott tavalyi ítéletét. E szerint a közösségi oldal üzenőfalán megjelenő tartalmak nyilvános állásfoglalásnak minősülnek, amelyekért szerzőik jogi értelemben felelősségre vonhatók.

Az ítélet indoklása szerint a Facebookon közölt üzenetek az elektronikus levelezéstől eltérően nem a magánszférához tartoznak, még akkor sem, ha a posztolt tartalomhoz csupán a szerző ismeretségi köre férhet hozzá.

A táblabíróság a Maros megyei prefektúra volt kabinetigazgatójának perében hozott ítéletet 2013 márciusában. Mircea Munteanu Nicolae az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) határozatát ellen fellebbezett, amellyel a testület 1000 lejjel bírságolta meg egy Facebook-bejegyzéséért. Tavalyelőtt ugyanis az igazgató azt „üzente” a közösségi oldalon a Traian Băsescu államfő ellen tüntetőknek: „Arbeit macht frei – hogy értsék a tiltakozók is”.

A CNCD az emberi méltóságot sértő nacionalista propagandáért bírságolta meg Munteanut, aki fellebbezésében arra hivatkozott: bejegyzését nem a nyilvánosságnak, hanem csak baráti körének szánta. A kabinetigazgató a táblabíróság ítélete elleni is fellebbezett, ám óvását a legfelsőbb bíróság a napokban elutasította.

Kapcsolódók

Kimaradt?