Öt éve alakult meg a Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központ, akkor még 1-es számú magyar speciális iskolaként Érmihályfalván. Ez az egyetlen olyan intézmény Bihar megyében, ahol magyar nyelven oktatják a speciális fejlesztési igényű gyermekeket, de végeznek korai felmérést, és nagy álmuk egy felnőtt foglalkoztató létrehozása.

A nagyváradi egykori pénzügyi palota mellett szépen felújított épületben működik most a Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központ. Az iskolába jelenleg idegenek nem léphetnek be – tudtuk meg Oláh Andrea igazgatótól, aki ennek ellenére szívesen válaszolt kérdéseinkre.

A történet 2015 szeptemberében indult, az iskolahálózat átszervezésével. Akkoriban még a magyar osztályok vagy a fogyatékkal élő magyar gyermekek román speciális iskolákban vagy román oktatási intézményben tanultak. „Azt éreztük, hogy ez senkinek nem jó. Jött egy javaslat 2015 tavaszán, hogy létesítsenek olyan magyar intézményt, amelyik megyeszintű, tehát Nagyvárad, Érmihályfalva és Nagyszalonta tartozik hozzá, amiben összefoghatjuk az összes csellengő részleget” – idézte fel Oláh Andrea.

Öt éve, 2015 szeptemberében a nulláról indultak 1-es számú Érmihályfalvi Speciális Iskola néven, mert az érmelléki kisvárosban volt a székhelyük, sem épületük, sem egyéb felszerelésük nem volt akkor még Váradon. Az első félévben az osztályok – ezekben akkor mintegy száz gyermek tanult – még maradtak, ahol addig is voltak, de már az új intézmény fennhatósága alá tartoztak. A második félévtől, 2016 februárjában kapták meg jelenlegi épületüket a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségtől, hivatalosan is áthelyezték oda a székhelyüket, illetve a váradi osztályokat, egy óvodás csoportjuk maradt akkor még másutt.

Jelenleg az összes nagyváradi csoport a Fő (Republicii) utcai épületben tanul, s a másik két városban, Érmihályfalván és Nagyszalontán is van egy-egy épületük, a három városban összesen 150 gyermeket tanítanak és fejlesztenek, akiknek a szempontjából különösen fontos, hogy anyanyelvükön tanítsák, fejlesszék őket, tette hozzá Oláh Andrea.

Többféle terápiát alkalmaznak

A Bonitashoz jelenleg összesen öt óvodai csoport, öt elemi és hét gimnáziumi (ötödiktől tizedikig) osztály tartozik. Az oktatás a súlyosan sérültek esetében nem a gimnáziumi osztályok elvégzésével zárul, hanem tizedik osztályig tart. Gyakorlatilag 3 éves koruktól 18-19 éves korig vannak tanulóik, akik fizikai vagy szellemi fogyatékkal élnek: viselkedészavar, súlyos autizmus, enyhén, súlyos, középsúlyos vagy súlyos mozgássérültség vagy Down-szindróma. A Bonitasnál fogadják, oktatják és – ami talán a legfontosabb – fejlesztik a gyermekeket.

Egy óvodai csoportnak két óvónője van, akik váltásban, délelőtt és délután dolgoznak, van egy logopédusuk is. A nagyobb osztályokban két-három osztályra jut egy logopédus, emellett tartanak kinetoterápiát, gyógytornát is.

Ezen kívül saját kezdeményezésre zeneterápiát és játékterápiát is alkalmaznak, a járvány kezdetéig lovasterápiára is vitték a gyermekeket, idén augusztusban pedig megvették a saját terápiás kutyájukat, aminek köszönhetően hamarosan kutyaterápiát is fognak alkalmazni, mondta Oláh Andrea. A kutyaterápiáról összeállításunk második részében Balogh Éva Zita pszichopedagógus beszél.

„Ahol lehetőségem van, elmondom, hogy nagyon jó kollégáim vannak, fiatalok, tele lelkesedéssel, akarással és nyitással mindenre, ami új, és ez érződik a munkájukon is. Mindent próbálnánk bevezetni, ami lehetséges” – mondta az igazgató.

Oláh Andrea arra is kitért, hogy fontos a fejlesztés minél korábbi elkezdése, hiszen annál hatékonyabb lesz. Mivel hozzájuk csak három éves koruktól járhatnak a gyermekek, 2016-ban létrehozták a Bonitas Sérült Gyermekek és Fiatalok Egyesületét, s az egyesületen keresztül, pályázatok segítségével tanultak munkatársaik például korai fejlesztést, amelynek köszönhetően önkéntes alapon végezték el a szükséges felméréseket a gyermekeken.

Akár már hat hónapos kortól, vagy szükség esetén korábban is felmérik a gyermekek állapotát, ha a szülő vagy akár a háziorvos észlel problémát. Az egyesület, amelyről bővebben ezen a honlapon olvashatnak, nemcsak a korai felméréssel és fejlesztésekkel foglalkozik, a másik céljuk, sőt nagy álmuk a sérült fiatal felnőttek foglalkoztatása lenne.

A fejlesztés a legfontosabb

Igen tág az a spektrum, amit életkorban és sérültségben is le tudnak fedni, és sokkal nagyobb lenne az igény, de sajnos még mindig tartanak a szülők attól, hogy mit mond a szomszéd, mit mondanak a többiek. Hogyha egy sérült gyermek nyugodt, nem zavarja a normál oktatásban az osztályt, az sajnos nem biztos, hogy hozzájuk kerül.

„Emberfeletti és lehetetlen elvárni azt egy tanártól, hogy 25-30 gyermeken kívül külön foglalkozzon még a sérült gyermekkel, legyen az enyhén sérült vagy csak lemaradva. Nem lehet, ott a program megköveteli, hogy mit kell elvégezniük” – mondta Oláh Andrea.

A Bonitasnban ezzel szemben minden félév elején van egy két-három hetes felmérési időszak. Akkor minden gyermek összes képességét és készségét megvizsgálják és a saját szintjén fejlesztik. Egyénre szabott oktatási terv szerint fejlesztik őket, és félév végén újra felmérik az állapotát.

„Ha elértük a kitűzött célokat, akkor továbblépünk, ha nem, akkor maradunk az eredeti céloknál. Gyakorlatilag van olyan gyermek, aki nyolcadik osztály végére tud talán három vonalat húzni, de mi tudjuk, hogy honnan indult, és nekünk az is egy hatalmas siker, hogy fejlődött a gyermek” – mondta az igazgató.

Több állásra lenne szükség

Bihar etnikailag vegyes megye, magyar vagy magyarul tudó szakembereket mennyire nehéz találni? – kérdeztük az igazgatót, aki elmondta, hogy Nagyváradon könnyen találnak szakembereket, Mihályfalván a kezdetekkor sok „szakképzetlen emberük” volt. Mára a legtöbb kollégájuk nemcsak szakképzett, hanem rendes tanára is az iskolának.

„Három városban működve nincs aligazgatónk, csak én vagyok az igazgató, és tény, hogy ezt nem tudnánk csinálni, ha a kollégák nem olyanok lennének, amilyenek. Vakon meg tudok bízni bennük. Ami a legfontosabb, hogy a speciális oktatásban csapatmunka folyik. Ők is tudják, hogyha bármi van, akkor foggal-körömmel és anyaoroszlánként megvédem őket, de én is mindenben számíthatok rájuk” – fogalmazott Oláh Andrea.

A Bonitasban egyébként jelenleg 51 tanár dolgozik, mellettük heten a kisegítő, öten pedig az adminisztratív személyzet tagjai. Szalontán nagyrészt helybeliek dolgoznak, illetve van egy váradi pedagógus, aki oda ingázik, Mihályfalván szintén helybeliek, illetve a város környékiek foglalkoznak a gyermekekkel.

A speciális oktatási intézmények, így a Bonitas fenntartója is a Bihar Megyei Tanács. Nekik költségvetési tervet kell készítniük, amelyet rendszerint jóváhagynak. Az igazgató elmondta, amit kértek, az megkapták: tudtak például iskolabuszt vásárolni, de szükségük lenne még egyre. A gyerekek teljes ellátást kapnak, tanszereket, napi háromszori étkezést, reggelit, ebédet és uzsonnát, és félévenként kapnak ruhatámogatási csomagot a családok. Az állások számával vannak állandói gondjaik, minden óvodás csoporthoz kellene elméletileg egy dada, de erre egyszerűen nincs elég állásuk.

Az iskolában oktatnak, amíg lehet

A járványhelyzet megnehezítette a gyermekek szállítását is. A Bonitasnak egy átalakított mikrobusza van, ami eredetileg 13 férőhelyes volt, de kialakítottak a járműben kerekesszéknek rögzített helyet, így most tíz helyük maradt, ebből egy a kísérőé. Most tíz gyermek helyett négyet tudnak iskolába szállítani egy körben.

Reggel háromnegyed hétkor indul az első kör Várad környékén, majd még egy ilyen kör következik, s végül a váradi mozgássérülteket hozzák el. Vidéken sajnos nincs iskolabuszuk, ott a szülők oldják meg a gyermekek szállítását, illetve „vannak jó emberek”, akik segítenek. Mihályfalva környékén volt olyan buszsofőr, akivel megbeszélték, és bement az iskolába a gyermekért, akiket hazavitt.

Oláh Andrea azt is elmondta, hogy a vártnál jobban viselik a gyermekek a maszkot. „Vannak sérült gyermekeink, akik csak az étkezésénél veszik le, azon kívül 8-tól 3-ig maszkban vannak. Szerintem az akarás nagyon sokat segít, hogy tudjunk helytállni ebben a helyzetben. Nagyon el akartuk kezdeni a tanévet, vártuk mi is, a gyermekek és a szülők is, és most is ott tart mindenki, hogy csak ne lépjünk vissza online-ba. Ha muszáj lesz, akkor folytatjuk úgy, de egyelőre igyekszünk zokszó nélkül helytállni, mert akarjuk” – mondta.

„Most a szülő indokolt esetben kérheti, hogy online oktatásban részesüljön a gyerek. Próbáltuk online oktatni őket, bár ez sérült gyermekekkel nagyon nehéz. A tanárnak is plusz kihívás ez, mert az oktatás is egyénre szabott program szerint történik. Egy osztályban van hat-nyolc-tíz gyermek, a tanárnak meg hat-nyolc-tíz különböző feladatot kell kiosztania, és ugyanazt kell online is megtennie. Van olyan gyerek, akivel ez megvalósítható, ha az értelmi szintje és lelkiállapota is engedi, és a szülő is úgy áll hozzá, akkor tudjuk fejleszteni, de ha bármelyik a komponensek közül nem úgy működik, akkor már… Van olyan gyerekünk, akinél ez a hat hónap konkrétan kiesett, teljes visszaesés, vele nulláról kezdjük most újra” – mondta az igazgató.

Nagyon fontos az elfogadás

Beszélgetés közben az is kiderül, hogy Oláh Andrea családjában a pedagógusi hivatás hagyomány, s nem ő az első, aki sérült gyermekekkel foglalkozik. Az édesanyja volt az utolsó magyar speciális osztály osztályfőnöke, és húsz év után a lánya lett az első magyar speciális osztálynak az osztályfőnöke.

„Ő zárta az utolsó magyar osztályt, mint osztályfőnök, és én kezdtem rá húsz évre. Édesapám és édesanyám több mint harminc évig speciális oktatásban dolgozott, nekem ez természetes volt. Nem is merült fel bennem egy pillanatig sem más. Úgy vizsgáztam, hogy mehettem volna normál oktatásba, de én ezt választottam. Mielőtt igazgató lettem, 18 évig sérülteket tanítottam. Azt az önzetlen és tiszta szeretetet, amit egy sérült gyermektől kapunk, soha, semmilyen körülmények között máshol nem fogjuk megkapni” – fogalmazott.

Az előítéletek még élnek, bár talán kevésbé, mint 10-15 éve, amikor a köznyelvben csak „hülyék iskolájaként” emlegették a speciális oktatási intézményeket, osztályokat. Ők minden lehetőséget megragadnak a bemutatkozásra, nemrég jótékonysági vásáron vettek részt, bár ez alkalommal a gyermekek nélkül, a járvány miatt nem kockáztattak.

„Mi mások vagyunk, de gyerekek. Ezt szeretnénk folyamatosan éreztetni a külvilággal meg az emberekkel, hogy semmi egyebet nem akarunk, mint azt, hogy elfogadjanak olyannak, amilyenek vagyunk. Nem könnyű küzdelem ez a szülőknek sem. Ez csapatmunka, s az igazi csapatmunka az, ha a szülőt is be tudjuk vonni ebbe a küzdelembe. Nagyon fontos az elfogadás, az, hogy a társadalom elfogadjon minket, és hogy a szülő megértse: csak úgy tud segíteni a gyermekén, hogyha elfogadja, a gyermeke sérült, más, de ugyanakkor ő is gyermek, aki arra vágyik, hogy szeressék és fejlesszék” – összegezte Oláh Andrea.

A szülők sajnos még mindig próbálják takarni, hárítani, leplezni azt, hogy problémás a gyermekük, és ha nyugodt a gyermek, és elvan a normál oktatású intézményben, akkor ott marad, de nem fejlődik. Vannak úgynevezett utazó tanárok (ők azok a támogató tanárok, akik a normál oktatásba integrált enyhén sérült, tanulásban akadályozott vagy lemaradt gyerekkel foglalkoznak), de 12 gyerekre jut egy utazó támogató tanár, az heti másfél órát jelent. Még, ha varázslók lennének, akkor sem tudnak nagy dolgot tenni. A szülőknek éppúgy, mintha a speciális iskolába íratják gyermeküket, a támogató tanár igényléséhez szintén vaskos dossziét kell összeállítani, mondta az igazgató.

Változó eredmények

Van olyan súlyos sérült, akinek véget ér a szociális aktivitása, miután befejezi a tíz osztályt. A szülő nehéz helyzetbe kerül, mert nagyjából két dolog között választhat: vagy ő nem megy dolgozni, vagy bezárja a gyermekét egész napra. Vannak középsúlyos sérültek, akik befejezik a nyolc osztályt, majd szakiskolába mennek, már volt diákjuk, aki a borsi szakiskolában vagy a váradi Traian Vuia Műszaki Kollégiumban szakmát tanul, de volt olyan gyermek is, aki befejezte náluk az óvodát és normál oktatású intézményben kezdte az előkészítő osztályt.

S nagy szerepe lenne az egyesületnek, amelyben – míg lehetett – egyelőre önkéntesekkel dolgoztak, mert a nagy álmuk az, hogy egy felnőtt sérült foglalkoztatót hivatalosan működtethessenek.

„A korai fejlesztésre pályázatokon keresztül sikerült taníttatnunk a kollégákat, mert ott speciális módszert kell használni. Az adók két százalékából, a támogatásokból tartja fenn magát az egyesület illetve a pályázatokból. Nagyon büszke vagyok a kollégákra. Ezt nem lehet kényszerből csinálni, ezt csak úgy tudja az ember, hogyha akarja szívvel, lélekkel. Egy sérült gyermekkel kényszerből vagy sajnálatból nem lehet eredményt elérni. Neked az a világ legtermészetesebb dolga, hogy ő más, és az a célod, hogy fejleszd. Ha elfogadod a helyzetet, ahogy van, úgy tudsz továbblépni és segíteni” – zárta Oláh Andrea.