A Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesülete (KAF) egy évvel ezelőtt alakult, és már most tartalmas elmúlt egy évről számolhatnak be. Az egyesületet segítőtársaival megalapító Mitruly Tímea gyógypedagógus munkájának köszönhetően az érintett fogyatékkal élő fiatalok számára kinyílt a világ és a helyi közösség is egyre inkább szerves részének tartja őket. Ő vezetett be minket az egyesület mindennapjaiba, és ismertette meg velünk azokat az értékeket, amelyeket a Szilágy megyei község számára a fogyatékkal élőkkel közösen megteremtettek.

Hogyan jött létre a Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesülete?

A KAF 2019 májusában jött létre, akkor kaptuk meg a működési engedélyt. Az ötlet már régi, ezelőtt tíz évvel szerettük volna néhány anyukával beindítani, azonban a megye akkori vezetőségétől nem kaptunk támogatást. Aztán tavaly egy új anyuka megkeresett engem, akinek a gyermekei már befejezték az iskolát, de nem volt számukra alkalmas hely, ahová mehettek volna, foglalkoztak volna velük. Én a helyi RMDSZ-es vezetőséghez fordultam ekkor, akik a szárnyaik alá vettek minket és biztosították a helyet, útbaigazítottak minket, e nélkül a segítség nélkül nem tudtuk volna ilyen gyorsan beindítani az egyesület működtetését.

Végül is öt anyukának az ötlete alapján hoztuk létre az egyesületet. Az elsődleges célunk a felnőtt fogyatékossággal élők nappali foglalkoztatása.

Hogyan került kapcsolatba a sérült emberekkel?

Gyógypedagógiát végeztem és szerettem volna a szakmában elhelyezkedni. Dolgoztam a tanügyben is három évet, de már más területen tevékenykedtem, amikor az anyukák megkerestek azzal a kérdéssel, hogy részt vennék-e az ötletük megvalósításában. Természetesen igent mondtam.

Azóta azon dolgozunk, hogy továbbra is működtetni tudjuk az egyesületet, amiben a legnagyobb nehézség az anyagi támogatás megszerzése. Hál’ istennek, vannak helyi szponzoraink is, akik az adójuk által támogatnak, illetve az RMDSZ Krasznai Nőszervezetének is nagyon sokat köszönhetünk, hiszen ők is anyagilag támogatnak, de ha a megyei tanácstól a fizetési támogatást nem kapnánk meg, akkor nem tudnánk megoldani a működést.

Miből állnak tulajdonképpen a foglalkozások?

Nyolcórás programmal működünk, minden hétköznap. Vannak egyéni foglalkozásaink (szociális tanácsadás, gyógypedagógiai tanácsadás) és csoportos tevékenységek is (szociális tevékenységek, ergoterápia, művészetterápia, vallásoktatás, zeneterápia). A lényege a foglalkozásnak, hogy segítsük a fogyatékkal élők integrálódását a társadalomba, bevonjuk őket minél inkább a szociális életbe.

Ezért is szervezünk olyan programokat, amelyekbe próbálunk minél több kívülállót is bevonni, hogy megismerjék a sérülteket, illetve azt, hogyan kell velük foglalkozni, megtanítani nekik, hogyan viselkedjenek a közösségben, üzletben, gyógyszertárban, vagy hogyan közlekedjenek az utcán.

Ezen fiatalok többsége nem részesült iskolai foglalkoztatásban, és életük legnagyobb részét kizárólag otthon töltötték. Nem volt rá lehetőségük, hogy megtanulják ezeket a dolgokat. Erre rendkívül nagy szükség van, hiszen a többségük szülei már idős emberek. Fennáll a veszélye annak is, hogy még idősebb korukban már nem tudnak megfelelően gondoskodni róluk, ezért amennyire csak lehet, önállóságra szeretnénk szoktatni. A mindennapi tennivalók mellett a közösségekbe való beilleszkedés szempontjából is segítjük őket.

Emellett nagyon jót tesz nekik az is, hogy ki tudnak zökkenni a monoton világukból. Mivel ők mindig féltett és védett fiatalok voltak a szüleik számára. A mi célunk az is, hogy nekik minél szórakoztatóbb és hasznosabb időtöltést tudjunk kínálni.

Milyen rendezvények, események töltik ki a napjaikat, amikor nem a hagyományos foglalkozásokon vesznek részt?

Próbálunk minél több kirándulást szervezni például állatkertbe, rendszeresen elmegyünk sétálni erdőbe, tópartra, rétre stb. Szerveztünk sporthétvégét is, amire több egyesületet is meghívtunk, aztán volt hagyományőrző programunk, népviseletet varrtunk. Az elkészült népviseleteket pedig használjuk is, mivel most már néptáncoktatást is szervezünk nekik.

Mindezek mellett részt vettünk a helyi karácsonyi koncerten, ahol a református egyház lelkészcsaládjával közösen léptünk fel egy kis műsorszámmal. Készültünk a karácsonyi vásárra, ahol az általunk készített tárgyakat árultuk. Tehát minél több ilyen közösségi rendezvénybe próbáljuk őket bevonni és a közösség figyelmét is felhívjuk arra, hogy ők léteznek. Ősszel egy Erasmus+-rendezvény keretében a résztvevők meglátogattak minket is, és megnézték hogyan zajlik nálunk a zeneterápia. Így a sérült fiatalok külföldiekkel is megismerkedhettek, és a látókörük is tágult.

Hogyan viszonyulnak a szülők az egyesülethez? Mennyire nyitottak?

A fiatalok szülei mindig részt vesznek a közösségi tevékenységeken, nyitottak és be tudjuk őket vonni az eseményekbe. Szükség is van a segítségükre főleg olyankor, amikor kimegyünk az egyesület udvaráról, hiszen ezek a fiatalok sok odafigyelést igényelnek és egy-két alkalmazott képtelen egyszerre ennyi korlátozott fiatal teljesen különböző igényeinek eleget tenni.

A koronavírus megjelenése hogyan befolyásolta az egyesület működését?

A vírus ideje alatt mi is bezártuk az egyesület kapuit, viszont nagyon jó volt az, hogy részben tudtunk online is foglalkozni a fiatalokkal. A csoportos eseményeket megtartottuk videokonferencián, előre elmondtam, hogy melyik órára mivel kell készülni, s ezúttal nem én, hanem a szülők segítették őket a feladatok elvégzésében.

Most már nyitva vagyunk újra és próbálunk visszatérni a normális kerékvágásba. A fiatalok már nagyon várták, hogy jöhessenek, vannak még akadályok, főleg, ami a maszk viselését illeti, hiszen néhányan nem tűrik magukon a maszkot, így nem jöhetnek még, de nagyon reméljük, hogy hamarosan teljesen visszatérhetünk a normális működéshez.

Miért fontos az, hogy a sérültekkel egyesületi munka keretében foglalkozzanak?

A legfontosabb változás, amit a KAF hozhat a fiatalok életébe, hogy önállósodnak valamilyen szinten, ez pedig megváltoztatja a mindennapjaikat. Ki tudnak lépni abból a monoton világból, amiben mindig csak otthon ültek, tévét néztek, csak az udvaron játszottak, vagy a kapuból nézelődtek. Így van egy dolog, ami csak az övék.

Kialakult a felelősségérzetük, tudják, hogy minden nap tíz órára kell jönni, sőt van olyan fiatal, aki eddig soha életében nem járt egyedül az utcán, de már eljutott arra a szintre, hogy nem engedi, hogy az anyukája kísérje: az édesanyja elindítja a kapuból, én pedig várom az egyesület kapujában. Lehet, hogy ez apró dolognak tűnik, de neki hatalmas változás és lépés az önállóság felé. Tehát érzik, hogy ez csak az övék.

Hasonló képességű és hasonló helyzetű személyekkel vannak egy közösségben. Ahhoz képest, hogy mennyire különböznek, nagyon homogén a csoportunk, mert jól elvannak egymás társaságában. Nagyon szeretik egymást, ha valaki aznap nem jött, akkor kérdezgetik, hogy miért. Ha szabadság, vakáció van, olyankor nagyon vágynak már egymás társaságára.

Milyen pozitív változásokat hozott a KAF a családok, a közösség életébe?

Szükség van arra, hogy érzékenyítsük a közösséget is és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy vannak fogyatékossággal élő emberek köztünk, és hogy tudják, miként kell hozzájuk megfelelően viszonyulni. Ennek érdekében nemcsak rendezvényeket szerveztünk, hanem a séták alkalmával is igyekeztünk minél több emberrel szóba állni, minden üzletbe beköszönni, vásárolni valamit, hiszen ez sem magától megy sok fiatalnak. Nem mindenki tudja megfogalmazni, hogy mit szeretne, nem tud a pénzzel bánni, köszönni, ha belép valahova stb.

Az emberek egy idő után hozzászoktak ehhez. Eleinte furcsának tűnt nekik, hogy csoportosan hangosan ráköszönünk mindenkire, a gyerekek megálltak, közeledtek hozzájuk, de aztán megszokták a jelenlétünket, normálissá vált a faluban a jelenlétünk. Látják az emberek, hogy szükség van arra, hogy a fogyatékkal élőknek is külön szervezzünk foglalkozásokat, odafigyeljünk rájuk.