Kilátásba helyezte a lakosság tesztelését az egészségügyi miniszter

Június elseje után megkezdődhet a lakosság koronavírusra való tesztelése – helyezte kilátásba az Europa FM vasárnapi műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

A tárcavezető kétféle módszert vázolt fel: vagy csak az antitestek kimutatását fogják elvégezni a vizsgált személyek szervezetében, vagy az új típusú koronavírus jelenlétét is. A teszteket a tervek szerint háromhavonta megismételnék, amivel nemcsak a vírus terjedését szeretnék követni, hanem a lakosság általános immunizációját is.

Tătaru szerint Romániában még nem beszélhetünk a járványgörbe csökkenéséről. A szombaton bejelentett viszonylag kevés új diagnosztizált eset szerinte azzal magyarázható, hogy a hétvégén kevesebb tesztet végeznek el a fertőzésgyanús személyeken. A miniszter azt is kifejtette a rádióműsorban, hogy a teszteket a kisebb és a nagyobb fertőzőgócokban végeznék el főként, azokon, akik alávetik magukat ennek, de senki nem köteleznének.

A járvány kitörésének elején Victor Costache volt egészségügyi miniszter hozta szóba először Bukarest és a többi nagyváros lakosságának a tesztelését, ami hatósági körökben általános megütközést váltott ki, és végül Costache tisztségébe került. Az ő helyét vette át Tătaru, addigi egészségügyi államtitkár.

Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint „több tízezer” teszt elvégzésére fog sor kerülni, de csak akkor lehet nekikezdeni a tömeges tesztelésnek, miután jelentősen csökken az új megbetegedések száma. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos megbízható teszteket használni, hogy minél kevesebb legyen a téves – akár pozitív, akár negatív – eredmény.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitóképen: Nelu Tătaru egészségügyi miniszter)

Kapcsolódók

Kimaradt?