Egyre több Olaszországból hazatérő vendégmunkás próbálja kijátszani a karantént

A karantén ellen tiltakozó, Olaszországból hazatérő román állampolgárok miatt mozgósítani kellett a rendőrséget és csendőrséget a magyar–román határ több átkelőjén kedd este.

Mint megírtuk, az Arad megyei Nadabon közel kéttucatnyian elbarikádoztak magukat a karanténnak kijelölt épületben, így a hatóságok nem tudták kiemelni azt az 57 éves aradi férfit, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, hogy átszállítsák a temesvári járványkórházba. A vesztegzár ellen tiltakozókat végül a karhatalmi erők győzték meg, és egy másik kijelölt épületbe vitték őket.

A Nagycsanád–Kiszombor határátkelőhelyen 12 román állampolgár próbált három olasz rendszámú gépkocsival belépni kedd délután Romániába. A mindegyikükkel kitöltetett nyilatkozatba azt írták, hogy az olaszországi Torinóból jönnek, de amikor megtudták, hogy 14 napra karanténba kell vonulniuk, megváltoztatták a nyilatkozatukat, és azt közölték, hogy Németországból érkeztek.

A határnál félreállított személyek ellenszegültek a román határrendészeknek, és követelték, hogy engedjék őket folytatni az útjukat. A határrendészeknek a rendőrség és csendőrség segítségét kellett kérniük a helyzet lecsillapítására.

Hasonló helyzet történt Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőnél. Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy 23 Olaszországból érkező román állampolgár nem akarta elfogadni, hogy karanténba kell vonulnia. Őket is a csendőrség és a rendőrség segítségével tudták csak lecsillapítani. Ők később a karanténbeli körülmények ellen is lázadtak, ezért a hatóságok átvitték őket egy másik orvosi vesztegzárra kijelölt épületbe.

A hírtelevíziók arról számoltak be, hogy sok hazatérő román megpróbálja kijátszani az óvintézkedéseket. Olyanok is voltak, akik komppal áthajóztak Görögországba, és Görögországon, Bulgárián keresztül próbáltak hazajutni országukba, a határnál pedig azt nyilatkozták, hogy Görögországból jönnek.

A hétfőn este hozott intézkedéseknek megfelelően minden Olaszországból hazatérő román karanténba kerül. A hatóságok napok óta arra kérik az Olaszországban élő románokat, hogy ne induljanak haza, hiszen fennáll a veszélye, hogy épp az itthoni szeretteiket fertőzik meg koronavírussal. Hétfőn este pedig elrendelték, hogy minden Olaszországból hazatérőt 14 napra karanténba kell helyezni. A kormány képviselői szerint jogi következményei lesznek, ha valaki hamis nyilatkozatot ad arról, hogy honnan jön.

Románia számára az jelenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot, hogy mintegy 1,2 millió román állampolgár él és dolgozik a koronavírus által legjobban sújtott Olaszországban, több százezer éppen azokban a tartományokban, amelyek a fertőzés gócpontjainak számítanak.

(Nyitókép: Belépésre várakozók hosszú sora a nagylaki autópálya-határátkelőnél | Forrás: pressalert.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?