Szisztematikusan átverhették a magyar hatóságokat román kamionosok

Összesen öt Arad és Temes megyei helyszínen tart házkutatást ezekben a percekben a korrupcióellenes ügyészség, köztük a Szociáldemokrata Párt (PSD) három képviselőjénél, illetve a párt aradi székházában is. A gyanú szerint bűnrészesek a magyar hatóság átverésében.

Az ügyben a temesvári regionális útügyi igazgatóság (DRDP) vezetője, Cristian Ispravnic PSD-s megyei tanácsos és a PSD három Arad megyei képviselője, Florin Tripa, Dorel Căprar, illetve Ioan Chisăliță is érintett. Florin Tripa a sajtónak elpanaszolta: az ügyészt kísérő rendőrök reggel hatkor „törtek rá”, és ráijesztettek a gyerekeire. A képviselőt a DNA temesvári irodájába vitték kihallgatásra.

A DNA később kiadott egy közleményt, amely szerint 2016 és 2019 között elkövetett korrupciós bűncselekményekért indult eljárás keretében tartják a házkutatásokat. Lapértesülések szerint a temesvári regionális útügyi igazgatóság több tisztségviselője csúszópénzért cserében meghamisította a román-magyar határon átlépő román kamionok némelyikének tengelyterhelését a fuvarlevélben.

A nyomozáshoz közeli források szerint a DNA kilenc hónapja kezdett vizsgálódni ebben az ügyben. Gyanújuk szerint kamionosok 50-100 euró közötti összeget fizettek a DRPD tisztségviselőinek azért, hogy ne a nyerges vontató reális súlya kerüljön be a fuvarlevelükbe. A DNA szerint több PSD-s politikus is közbenjárt annak érdekében, hogy egyes kamionok dokumentumait meghamisítsák, és a csúszópénzből ők is részesültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?