Románellenes bekiabálások miatt lesz zárt kapus a magyar–feröeri meccs

Az UEFA bejelentette, hogy a Magyarország–Románia Eb-selejtezőt kísérő rendbontások miatt zárt kapuk mögött kell megrendezni október 8-án 22.45-től a Magyarország–Feröer Eb-selejtezőt.

Az UEFA nem a stadionon kívül történek miatt hozta meg határozatát, hanem mert a mérkőzés során három esetben rasszista bekiabálásokat dokumentált a FARE (Football Against Racism in Europe) nevű szervezet anonim megfigyelője.

Az UEFA emellett 70 ezer eurós büntetést is kiszabott a magyar szövetségre (MLSZ) a szeptember 4-i, Magyarország-Románia Eb-selejtezőn történt szurkolói bekiabálások miatt.

AZ MLSZ közleményben reagált a döntésre: az UEFA döntését szabályszerűnek, de kifejezetten aránytalannak, az MLSZ törekvéseit semmibe vevő, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartja. 

"Az UEFA döntése egy kisebb csoport - az MLSZ által is elítélt - viselkedése miatt a sportszerű többséget sújtja. A szövetség természetesen él a fellebbezés lehetőségével, és bízik abban, hogy érvei a nemzetközi szövetségben meghallgatásra találnak" - áll az MLSZ közleményében.

A magyar szövetség kitér rá, hogy a mostani, stadionbezárással és bírsággal kapcsolatos döntést az UEFA alapvetően a FARE (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában) nevű szervezet anonim megfigyelőinek jelentése alapján hozta meg, akik a mérkőzés során három esetben dokumentáltak rasszista bekiabálásokat. 

Az MLSZ a jelentéshez csatolt beadványában azzal érvelt, hogy az elítélendő rasszista megnyilvánulás egyáltalán nem jellemezte a mérkőzés hangulatát, sőt szemben a bukaresti találkozó ijesztően ellenséges hangulatával, a hazai teltházas meccs igazi sportélmény volt.  "Amikor a szurkolók egy kis része rasszista bekiabálásokkal próbálkozott, a többség pár másodperc után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el ezt a hangot. A mérkőzés általános hangulatát így egyáltalán nem a gyűlöletkeltés vagy a rasszizmus határozta meg, hanem a szenvedélyes szurkolás" - írta az MLSZ, hozzátéve: megítélése szerint éppen ez bizonyította, hogy még egy ilyen feszültségektől terhelt helyzetben is lehet sportszerű körülményeket és kiváló hangulatot teremteni. 
    Az MLSZ az UEFA-nak küldött beadványában jelezte: a magyar-román válogatott találkozók történelmi és politikai okokból adódóan mindig rendkívül érzelmes találkozók. Ugyanakkor a mérkőzésre már több mint egy évvel korábban megkezdték a felkészülést, több egyeztetés volt a két szövetség és a rendőri erők között. Az UEFA mérkőzésellenőre és biztonsági ellenőre egyértelműen kifejezte elégedettségét a szervezéssel és a lebonyolítással kapcsolatosan, kiemelve a rendőrség kiváló munkáját stadionon kívül és belül. Mindkét ellenőr kiemelte a magyar szurkolók kitartó és lelkes buzdítását, hozzátéve, hogy az előzetesen várt nehézségek, problémák végül "nem realizálódtak, nem tudtak megvalósulni".

Az UEFA biztonsági ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében. Az egyik, hogy a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román nemzeti himnusz alatt. Az MLSZ ezt mélységesen elítéli, és nem vitatja, hogy a vétség megtörtént. Ugyanakkor felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez a sajnálatos eset az idegenbeli mérkőzésen történtekre adott reakció volt, amelyen 52 ezer román szurkoló fütyülte ki a magyar himnuszt. A magyar szövetség hangsúlyozza: a bukaresti eseményeket az akkori ellenőri jelentés nem tüntette fel, így nem is követte felelősségre vonás. 

A másik jelzett vétség a rasszista magatartás volt. A budapesti találkozóról készült jelentések közül egyedül a FARE-szervezet helyszínen tartózkodó megfigyelőjének az UEFA rendelkezésére bocsátott anyaga tartalmazott rasszista magatartásra utaló eseteket. Az MLSZ kiemeli: kizárólag a FARE-megfigyelő hallotta és rögzítette jelentésében a "cigányok" rigmust, három alkalommal a mérkőzés folyamán. Jelentésében azt írta, hogy a nevezett rigmusokat a magyar csapat szurkolóinak jelentős része, több ezer magyar szurkoló énekelte. "Ezen állítás egyáltalán nem igaz" - írta az MLSZ, hozzátéve: apró kisebbség skandált csak, és az UEFA ellenőreinek nem volt tudomásuk a rigmusokról, nem hallották azokat. A magyar szövetség szerint ha a szurkolók meghatározó része skandálta volna a sértő kifejezést, azt az ellenőrök meghallották volna és jelentésükben rögzítették volna.

A harmadik vétség a menekülő utak blokkolása volt, de amikor egy kis csoport a lépcsőkön ülve-állva nézte a mérkőzést, a biztonsági szolgálat rövid időn belül megszüntette a problémát. Az MLSZ összegzésében hangsúlyozza: álláspontja szerint a kizárólag és egyedül a félrevezető, különösen pontatlan és szubjektív FARE-jelentés alapján hozott, rasszizmuson és diszkriminatív viselkedésen alapuló szankció igazságtalan és helytelen. A szövetség megítélése szerint az ilyen büntetés radikálisan ellentétes hatást váltana ki a rasszizmus elleni harcban, és szembemenne az UEFA által kitűzött célokkal, irányelvekkel.

A MLSZ ismételten kiemeli: mindezek mellett továbbra is folytatja a rasszizmus és a gyűlöletkeltés elleni elkötelezett küzdelmét. A szurkolóknak fel kell ismerniük, hogy az idehaza egyelőre még gyakran előforduló sportszerűtlen, rasszista megnyilvánulások után az UEFA minden esetben könyörtelenül büntet. "Ez a mai döntés tanulságos lehet valamennyi klub számára, amely nem tesz meg mindent a sportszerűtlen megnyilvánulások visszaszorításáért, hogy az európai futball - akár klubcsapatról, akár nemzeti válogatottról van szó - valóban a zéró tolerancia elvét követi a rasszizmussal és a gyűlöletkeltéssel szemben" - fogalmaz az MLSZ.

A szövetség honlapján olvasható, hogy szeptember elsejétől már több ezer szurkoló megváltotta jegyét a Feröer-szigetek elleni mérkőzésre.

Kapcsolódók

Kimaradt?