Kihagyhatatlan koncertek az erdélyi fesztiválszezonból – profi fesztiválozókat kérdeztünk

Profi fesztiválozókat kérdeztünk arról, hogy milyen fellépőket nem hagynának ki semmiképpen a nyári erdélyi felhozatalból. Élőzene és pendrive-lovasok? Techno csillagos ég alatt és bárányok között? Jazz-zenész kedvence egy elektronikus zenei fesztiválról? Négy szempont, ami segíthet a tájékozódásban.

Balázsi-Pál Előd, kommunikációs szakértő ajánlja

Most én is eljátszom azt, amit a tudósok szoktak, hogy ha az újságíró azt kéri tőlük, mondjanak három nevet, akkor írnak egy nagy elméleti bevezetőt, amelyben elhatárolódnak még a rangsorolás elméleti lehetőségétől is, elmagyarázzák, miért is nem jó a felvetés, majd mégiscsak mondanak három nevet. Szóval fesztiválok fellépői közül kiemelni párat, és ezáltal rangsorolni magukat a fesztiválokat is macerás dolog. Mert egyrészt a fesztivál teljes hangulata meghatározza egy-egy koncert hangulatát is, másrészt a fesztiválokat mindig egészében kell nézni, bekalkulálva a többi fellépőt is, mert ha nem, akkor kábé olyan, mintha azt próbálnánk rangsorolni, melyik pizzafeltét a legjobb az összes közül. De egy pizzafeltét magában mit sem ér, ugye – kivéve az ananászt, mert azt magára is lehet enni. De akkor jöjjön a lista, mely semmiképpen nem a fesztiválokat rangsorolja bármilyen szempontból, csak kiemelek pár nevet, amelyeket szerintem tényleg érdemes megnézni idén, mert lehet, hogy jövőre jön a világvége, oszt annyi.Milky Chance – Awake, Gernyeszeg

A fesztiváloknál mindig komoly mérlegelés kérdése, hogy már nálunkfele bevált előadókat hozzanak, akik garantáltan bemozdítják a tömeget, vagy inkább arra hajtsanak, hogy Romániában még soha nem látott, de a világ más tájain komoly népszerűségnek örvendő nevekre hajtsanak. Az Awake esetében egy ilyen-egy olyan a megoldás idén is, a már szinte minden nagy hazai fesztiválon megfordult Morcheeba mellett ugyanis a jelenleg eléggé hájpolt Milky Chance-t hozzák headlinernek. És itt kell megjegyezni, hogy a mostani, nagyon elektronikus kínálatban bizony még ahhoz is kell némi bátorság, hogy igazi élőzenét tegyenek főműsoridőbe. De Milky Chance laza, könnyed, szinte már kortalan zenéje garantáltan jól fog esni azoknak, akik megnézik-meghallgatják a szezonzáró fesztiválon, a kérdés inkább csak az, mennyien lesznek ott?



The Bloody Beetroots – Electric Castle, július 21.

Szóval elektronikus zene. Sokan húzzák az orrukat, és való igaz, ami sok, az sok, ma már minden erről szól, jön a DJ, berakja a pendrive-ot, magasba emeli a kezeit, és a közönség megőrül. Azért álljunk meg egy pillanatra. Az elektronikus zene ennél jóval többről is szólhat, főleg élőben megszólaltatva. Egy élő dob, egy szinti, esetleg egy énekes egészen átformálhatja az élményt, és aki nem hiszi, nézze meg a The Bloody Beetroots-ot élőben. Igazából egy olasz fickóról van szó, aki Venomra hajazó maszkokban szokott fellépni, de nem egyedül, és mindig őrület van a koncertjén. A projektje egyébként egy ideje már csak vegetált, így azt is mondhatjuk, szerencsések vagyunk, hogy még elkaphatjuk élőben ezt a brutális show-t.

Persze nem ő-ők az egyetlenek, akik élőben nyomják idén nyáron az erdélyi fesztiválokon, ott van például a The Prodigy, akik tényleg végighaknizták már rendesen a hazai nagy fesztiválokat, mondjuk volt is idejük rá 27 éves karrierjük alatt. Vagy a Modestep, akik szintén nagyon ütős élő dubstep-műsort nyomnak, de ők is jártak már nálunk. Mindkettejüket az Untoldon lehet látni.

Lovasi ’18 – Double Rise, június 29.

Ez volt a legnehezebb választás, mert frusztráló kihagyni olyan neveket, mint a Mogwai az Artmanián, a Jazz in the Park sok remek nemzetközi fellépője, a Vita de Vie marosvásárhelyi szimfonikusokkal közös koncertje az Awake-en, de ha van egy olyan koncert az idei felhozatalban, ahol garantáltan jól érezném magam, az ez. Lovasi Bandi ugye tavaly Budapesten tartott sokmeghívottas arénás nagykoncertet Az első 50 év legjobb dalai címmel, amire nem jutottam el, de csupa jót és szépet hallottam róla, és most kapóra jön, hogy miniturnéra indulnak a show karcsúsított változatával. 

 

Bródy, az Erdély FM rádió zenei szerkesztője ajánlja

Damian Marley – Electric Castle, július 18.

Amint neve is sugallja, ez egy elektronikus fesztivál, de már a kezdetektől külön színpadot szentelt a dub, reggae muzsikának. Ha pont nem esett az eső, a meleg elől én mindig oda menekültem, ezért is bántam, amikor megtudtam, hogy idéntől nem lesz Roots színpad. Egy koncerttel nem lehet egy teljes színpadot helyettesíteni, de ha ez elkerülhetetlen, akkor a legjobb alternatíva ebben a műfajban nem más, mint Bob Marley legfiatalabb fia Damian Marley. A Marley család munkásságát gyerekkorom óta követem, úgyhogy ez a koncert számomra az idei fesztiválszezon fénypontja lesz.

R+R=Now – JazzTM, június 30.

2013 óta a JazzTM olyan előadókat mutatott meg a hazai közönségnek, mint: Richard Bona, Al Jarreau, Marcus Miller, Dianne Reeves, Take 6, Harlem Kingston Express – Monty Alexander, Bill Laurance és sokan sokan mások. Premierekből ott soha nincs hiány. Habár Robert Glasper már járt nálunk pár éve, ebben a felállásban először hallhatjuk itthon. Robert Glasper mellett Terrace Martin, Christian Scott, Derrick Hodge, Taylor McFerrin és Justin Tyson a csapat, azaz Supergroup tagjai. A június 30-i fellépésük az egyik állomása az együttes európai nyári turnéjának, amelyen a frissen kiadott Collagically Speaking lemezüket promózzák. Eklektikus előadásra lehet számítani, amiben a jazztől a hip-hop-on át az R&B-t, soult, funkot érintve minden lesz.

Waha – július 12-16.

A román techno világszerte ismert, olyan neveknek köszönhetően, mint Rhadoo, Priku, Petre Ispirescu, Raresh vagy Praslea. Őket általában klubokban vagy a tengerparton hallhatjuk, de kevés az olyan alkalom, amikor kint a természetben forgatják a lemezeket. Waha nem a technóról híres, valójában nem is a zenéről. Oda az ember kikapcsolódni megy, letenni a telefont és öt napig élvezni az erdőt, dombokat, bárányokat, naplementét, csillagokat.

 

Tasi Nóra, jazzénekesnő ajánlja

Jessie J –  Electric Castle, július 22.

Mivel jazzrajongó vagyok, a jazzfesztiválokat követem a legnagyobb figyelemmel. Mégis elsőként Jessie J koncertjére esik a választásom az Electric Castle fesztiválról. Ő az egyik nagy kedvencem. Volt már lehetőségem látni őt az országban, és életre szóló élmény volt. Kifogástalan hangtechnika, erős megjelenés, pozitív energia, színpadi mozgás, közvetlenség és valós tartalmú üzenni való. Ott kell lenni!

Richard Bona – Jazz in the Park, június 24.

Tavaly a Csíki Jazz Fesztiválon láttam Richard Bona basszusgitáros-énekest. Idén a kolozsvári Jazz in the Park Fesztiválon belül koncertezik egy afro-kubai zenekarral. Latin és afrikai ritmusokat hallhatunk, nagyon színvonalas zenei tudással, pontossággal, humorral. Egy világhírű jazzzenészről van szó, úgyhogy a koncertélmény garantált.

Roberto Fonseca Trio – Gărâna Jazz Festival, július 14.

A harmadik koncert a gărânai jazzfesztiválon lesz hallható: a Roberto Fonseca Trio, a kubai zongorista vezetésében. Ismét egy világszinten elismert zenész együtteséről van szó, a modern kubai jazz rajongóinak ott a helyük.

 

Veres Zsolt, a Paprika rádió zenei igazgatója ajánlja

Kolozsvári Magyar Opera – Electric Castle, július 22.

Szakmai ártalom vagy sem, tény, hogy zenében mindenevő vagyok, fesztivál-szezonban viszont az élő produkciókat részesítem előnyben. Az USB stick-lovasok csapatában is akadnak kedvencek, de ha nyugodt szívvel szeretnék kiemelni és ajánlani pár nevet fesztiváljaink kínálatából, akkor ezek szinte biztosan hangszeres produkciók lesznek. Ott van például a Kolozsvári Magyar Opera mashup koncertje, amelyet az Electric Castle nagy örömömre idén is műsorra tűzött. Klasszikus pop és rock zenék kerülnek nagyzenekari feldolgozásra, és nem kell műértőnek lenned ahhoz, hogy magával ragadjon, korosztálytól függetlenül nagy élmény ez mindenkinek. 

Damian Marley – Electric Castle, július 18.

Aki autentikus jamaciai utóízzel spékelné meg a nyarát, az ne hagyja ki a reggae műfaj egyik legnagyobbját, Damian ’Jr. Gong’ Marley is az idei EC nagybetűse. Már rég vágyom arra, hogy élőben is halljam a legtehetségesebb Marley gyereket, meg hát ez a legtöbb, amit ma Bob Istenből kaphatunk, kihagyhatatlan!

Elefánt – Double Rise, június 29.

Hasonlóan számolom a napokat az Elefánt zenekar Double Rise-os fellépéséig is, biztos vagyok benne, hogy a srácok mindent megtesznek, hogy legalább olyan jó legyen, mint a legutóbbi kolozsvári koncertjük. Kevesen játszanak ilyen jól a műfajokkal, és ez egy olyan élmény, amire akármikor vevő vagyok.

(Címlapfotó forrása: az Electric Castle Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?