Még csak az autóból lessük meg a magosban feszítő, az egész városra rálátást biztosító Déva várát, mert sietünk az Örökségünk Őrei szórványdöntőjére Erdély egyik legfiatalabb iskolájába, a Téglás Gábor Elméleti Líceumba. Az utazástól kicsit elhasználtan és nyúzottan beesünk a kollégákkal az igazgatói irodába, ahol a verseny utolsó simításairól tárgyalnak a szervezők. Körbenézek, és nyugtázom magamban: a tervezett interjúalanyaink körülbelül fele itt ül mellettünk, elkezdődik egy amolyan ismerkedős beszélgetés. Kezdünk egymásra hangolódni. Csak a sajtós kollégákkal maradunk, kezdődik a verseny – megyünk, csak felhörpintjük az utolsó korty kávét. Kincsesládánk, Erdély riportsorozatunk első állomása Déva.

Az iskola dísztermében az örökségvédelmi vetélkedőn részt vevő szórvány megyék csapnak össze: a nagyenyedi diákok, a brassói diákok és a dévai gyerekek mutatják be műsorukat. 

Kelet-európai motívum az építkezéshez szükség áldozat

Kőmives Kelemen balladáját mindannyian megismertük gyerekkorunkban, tudjuk, hogy e szerint Kelemenné hamuvá égett testét „a kőfal szorítja”, és e nélkül az áldozat nélkül a kőművesek munkája sikertelen volt – „Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre”. 

A verseny után először Gáspár-Barra Réka dévai újságíróval beszélgetünk, aki szerint nincs kétség afelől, hogy az ilyen történetek vonzzák a turistákat, ráadásul az építkezéshez szükséges áldozat motívuma Kelet-Európa és a Balkán számos népénél fellelhető, gondoljunk csak a Meșterul Manole román népballadára. „Van egy kapcsolódási pont, így nagyobb érdeklődéssel fordulnak a románok is Déva vára felé” – osztja meg velünk tapasztalatát.

A nyughatatlan Széchy Mária

Azonban az irodalom másutt is lenyomatot őriz Déva váráról, pontosabban arról a nem mindennapi Széchy Máriáról, aki fiatalon Bethlen István feleségeként a várba költözött, majd évekkel később ugyanide menekült következő férjétől. Például Petőfi Sándor (Szécsi Mária) és Arany János (Murány ostroma) is ír a „murányi Vénuszról”. Bethlen Gábornak nem volt egyenesági leszármazottja, ezért a fejedelemséget és minden birtokát unokaöccsének, gróf Bethlen Istvánnak kellett volna örökölnie, de ő nagyon korán meghalt. „Beteges volt, és úgy tartják a korabeli pletykák, hogy a pohár fenekére is gyakran nézett” – meséli Gáspár-Barra. Azonban még fiatal örökösként feleségül vette a „Magyarország legszebb lányának tartott Széchy Máriát”. Déva várába költöztek, és amíg férje egészségi állapota engedte, boldog házasságban éltek.

A férj halála után a fiatalon özvegyen maradt nő nem tűrte az egyedüllétet, kereste a férfiak társaságát. Széchy Mária mindaddig mulatozott, amíg a fejedelemasszony nem csapott az asztalra: Brandenburgi Katalin ráparancsolt, ideje újból férjhez menni. „Pusztán dacból férjhez ment akkor egy kisnemeshez, Rozsályi Kun Istvánhoz, aki elvitte magával a birtokához, ahol tehenet éppen nem kellett fejni, de a gazdaságot vezetni kellett. Ez nagyon nehezére esett, hiányzott a nőnek a társasági élet. Fogta magát, és megszökött a férjétől, haza, Déva várába” – avat be az újságíró a lázadó nő történetébe. A hoppon maradt férfi minden erejével azon volt, hogy párját visszaszerezze. A legenda úgy tartja, Rozsolyi Kun István ágyúval is próbálta hazamenésre kényszeríteni a feleségét, de Széchy Mária időközben tudomást szerzett az érkezéséről, és ő maga is ágyútűzzel fogadta a férfit. Kapcsolatuk válással végződött. Gáspár-Barra Réka hozzáteszi, ennél komolyabb „ostrom” nem érte Déva várát a történelem során.

Az első írásos adat Déva váráról 1264-ből származik, megépítése IV. Bélához fűződik. „Valószínűleg azelőtt is létezett egy erődítmény, mivel 371 méter magas dombon áll a vár, és nagyon jó rálátást biztosít a Maros folyására több kilométer hosszan. Jó stratégiai pont volt” – tájékoztat az újságíró. A 13. századtól az erdélyi alvajdák tulajdonában volt, egészen az Erdélyi Fejedelemség megalakulásáig. Többek között Hunyadi János, Bethlen Gábor és a Rákócziak is birtokosai voltak a várnak. Többen is foglyok voltak itt, például Dobó István egri hős és Dávid Ferenc unitárius egyházalapító püspök, aki 1579-ben ugyanitt halt mártírhalált. A 18–19. században menedékként szolgált a környékbeli magyar nemességnek, előbb a Horea, Cloșca és Crișan által vezetett parasztlázadáskor, majd 1849-ben, az Avram Iancu-féle felkeléskor. „1849 augusztusában máig tisztázatlan körülmények között felrobbant a vár, és azóta elég sok kísérlet történt a helyreállítására” – tudatja interjúalanyunk. A legkomolyabb helyreállítás csak napjainkban történt.

A külső várfalat teljesen felújították

A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben félbeszakították, majd 2013-ban újraindították., majd 2016 tavaszán nyitották meg a látogatók előtt. A munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat.

A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik. A munkálatokra csaknem 24 millió lejt fordított a város, ennek nagyobb részét EU-s forrásokból fedezték. A vár legbelső udvarában szabadtéri előadások tartására alkalmas teret szeretnének kialakítani, megújítanák Dávid Ferenc unitárius egyházalapítójának a sírját, valamint az emlékére múzeumot is kialakítanának.

Unitárius emlékzarándoktól egy esetleges rock-koncertig

Rengeteg turista látogatja a várat, azonban kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire használja ki a helyi közösség az épített örökség adottságait, szolgál-e különböző rendezvények helyszíneként. Gáspár-Barra Réka szerint amióta a külső várfal felújítása megtörtént, van ilyen jellegű igyekezet a lakosságban, de egyelőre ez még csak igyekezet. Emlékei szerint először Böjte Csaba atyának jutott eszébe valamikor a kilencvenes években, hogy szabadtéri misét tartson ott a fiataloknak. A várban szervezett legjelentősebb esemény azonban kétségkívül a Dávid Ferenc-emlékzarándoklat: a Magyar Unitárius Egyház az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel karöltve évente megszervezi a több ezer résztvevőt megszólító eseményt.

Az utóbbi években különösen sok az érdeklődő, árulja el interjúalanyunk, Erdély minden szegletéről, de Magyarországról, Amerikából és más országokból is érkeznek unitáriusok. Emellett a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Reneszánsz kastélyfesztiválja keretében előadásokat, koncerteket szoktak a várban szervezni. Mindennek csupán az az egyedüli akadálya, hogy túl hosszú az út a várig, ha a tömeg felgyalogol, kifárad, a siklóért pedig fizetni kell, és jelenleg a városvezetés nem biztosít kedvezményt a helyi lakosságnak.

„Meggyőződésem, hogy a történelmet úgy lehet megismerni, ha elmegyünk a helyszínre” – vallja a dévai újságíró, aki úgy látja, az utóbbi években – többek között a Határtalanul! programnak betudhatóan – különösen sok magyarországi diák és fiatal látogatja a várat.

Sarközi Eduárd, Erdős Izabella-Amália és Kun-Gazda Sára-Anna dévai diákokkal elbeszélgetve is azt tapasztaljuk: ők is vágynak arra, hogy kicsit jobban pezsegjen az élet a várban, mindannyian szívesen látnának ott különféle rendezvényeket – mesélik nekünk a várfalak között. Eduárd például a korabeli időszakot idézné meg táncos mulatsággal, de „egy rock-koncert is nagyon vagány volna”.

Izabella-Amália szerint egy új zenei fesztivál jól jönne, mert a jelenlegiek vagy románul zajlanak, vagy nem olyan zenét vonultatnak fel, amit a fiatalok szeretnének. Sára-Anna is fesztiválban gondolkodna, de ő a középkori zenét játszó együttesekre fókuszálna. Ha egy mottóval kellene a turistákat a várhoz csábítani, Gárdonyi Géza nyomán Eduárd azt mondja: „a fal ereje nem a kövekben, hanem a védők lelkében áll”, Izabella-Amália pedig Dévát „a nyugalom és a csönd városaként” népszerűsítené.

A fiatalok a vár történetéről is részletesen mesélnek. Szőcs Eduárdtól többek között megtudjuk: kettős szerepe volt, ugyanis a Maros völgyét vigyázó erődítményként és főúri rezidenciaként is funkcionált. Elmondja azt is, a vár kapcsán általában azt szokták nekik hangsúlyozni, hogy a kezdetektől magyar emlékmű – magyarok építették, és magyarok kezében volt.

Erdős Izabella-Amália arra emlékeztet, hogy Dávid Ferenc 1579-es bebörtönzése emlékére évente megszervezik az unitárius zarándoklatot, „énekelnek, imádkoznak, nagyon szép a szertartás”. A dévai lány arról is beszél, hogy mindenki kíváncsi a várra, aki nem Déván lakik. Ezt vallja Kun-Gazda Sára-Anna is, akinek az a tapasztalata, hogy minden turista legelső úti célja a vár.

„Az Örökségünk Őrei nem olyan, mint egy hagyományos matekverseny”

Mindegyik fiatal interjúalanyunk versenyzett már az Örökségünk Őrei valamelyik évadában. Izabella-Amália például büszkén meséli, hogy csapata két alkalommal is első helyen végzett. Hiánypótló vetélkedőnek tartja, nem olyan, mint egy hagyományos matekverseny. A mozgalom legfontosabb haszna szerinte az, hogy lehetőség van széles közönség előtt népszerűsíteni a műemlékeket. Eduárdnak a mozgalom azért fontos, mert „felébreszti a fiatalságban azt, hogy vannak műemlékek, ezekre vigyázni kell, és mindenki meg kell ismerje ezeket, hogy tudja, milyen kincs birtokában állunk”.

Kun-Gazda Kinga-Viola tanárnő, az örökségőrző program helyi koordinátora a vetélkedő kapcsán azt emeli ki, hogy a gyerekeket másfajta gondolkodásra serkenti, olyan eszközökhöz nyúlhatnak, amiket a tanórákon nem használnak. Közösségformáló szerepe is van, és azáltal, hogy az iskola falain kívül dolgoznak, megváltozik a hagyományos tanár-diák viszony is, közelebb kerülnek egymáshoz.

A szórvány cselekvési terv részeként 2012-ben elindított Örökségünk Őrei mozgalom célja pontosan az, amiről eddig beszélgettünk alanyainkkal: felhívni a figyelmet az épített örökségre, életet lehelni azokba, és bevonni a fiatalokat a műemlékvédelembe. Hogy ez miért prioritás, azt Hegedüs Csillától, a vetélkedő kezdeményezőjétől, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökétől tudjuk meg.

Több mint kétezer diák és több mint száz műemlék

„Azt láttuk, hogy a szórványban nincsenek olyan helyek, ahol a magyar közösség találkozhat, és különösen olyan helyek nincsenek, amelyek a kulturális örökséghez kötődnek” – mesél a kezdetekről. A vetélkedőt éppen Déván indították, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai azonnal hét műemléket fogadtak örökbe. A szórványból terjedt ki Kolozsvárra, majd Maros megyébe. „Erdélynek ma már nagyon kevés olyan megyéje van, ahol ez a program nem indult be” – emlékeztet Hegedüs, aki számokban is összesíti az Örökségünk Őreit: több mint 2 ezer részt vevő diák kapcsolódott be a mozgalomba, akik több mint 100 műemléket fogadtak örökbe. Nem minden évben választanak új épületet a gyerekek, vannak csapatok, akik ugyanazt a műemléket viszik tovább, fűzi hozzá.

Az ügyvezető alelnök osztja Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, sportért és ifjúságért felelős biztosának, az Örökségünk Őrei fővédnökének meggyőződését, aki a kulturális örökség európai évének megnyitásakor arról beszélt: akkor van jövője a kulturális örökségnek, ha a fiatalok a sajátjuknak érzik. „Ha megengedjük nekik, hogy felfedezzék, a saját képükre formázzák, és a saját fantáziájukkal töltsék meg ezeket az épületeket, akkor az övék is lesz egy kicsit, és a lehető legjobb módon átadtuk nekik mindazt, amit mi is megörököltünk” – vallja a műemlékvédelmi szakember. Az évek során többek között főzőverseny, slam poetry-est, biciklitúra és sok más eszköz segítségével mutatták be a csapatok az örökbefogadott épületeket – hoz példát Hegedüs Csilla.

2012 óta a gyerekek minden elvárást túlteljesítettek. „Arra gondoltunk az elején, hogy készítenek Facebook-oldalt, Wikipédia-szócikket, láttunk naptárakat, könyvjelzőket, de soha nem gondoltam volna, hogy annyi új információt megtudok ezekről az épületekről. Annyi új lehetőséget látunk arra, hogy hogyan lehet az épített örökséget használni” – mondja, majd a kolozsvári refisek példáját említi, akik a Purjesz-Óváry ház „igazi gondnokaivá” váltak. Az elhagyatott ingatlan kitakarították, virágokat ültettek, kerítést húztak, slam poetry-estet szerveztek, újrafőzték Bornemissza Karola receptjeit, és emlékeztették a kolozsváriakat Purjesz Olga irodalmi szalonjára. Hegedüs Csilla szerint ez óriási dolog, „sokkal több annál, amit sok esetben a hivatásos műemlékvédelem megcsinál, hiszen jó esetben felújít egy épületet, de ritkán gondolkodik azon, hogy olyan funkciók működjenek abban az épületben, amire a közösségnek szüksége van”.

Van olyan csapat, amelyik a verseny után sem akar megválni az örökbefogadott műemléktől. Tulajdonképpen ez is a mozgalom „egyik titkolt, de legfontosabb célja” – árulja el Hegedüs –, hogy „egy olyan generáció növekedjen fel, amelyik számára nem közömbös az épített örökségünk”. A szakember hozzáteszi, már európai trend az, hogy ezekben a terekben 21. századi szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak úgy, hogy közben a kultúrájukat is megmutatják.

Ez Erdélyben is kezd népszerű lenni, gondoljunk például a bonchidai Bánffy-kastélyban megszervezett Electric Castle Festival-ra, az AWAKE fesztiválra a gernyeszegi Teleki-kastélyban vagy a Double Rise fesztiválra, amelynek az Európa Nostra-díjas Torockó ad otthont. „Az Örökségünk Őrei is efelé az európai trend felé mozdul el: megtölteni tartalommal az épített örökséget úgy, hogy élvezhető legyen, örömet okozzon” – mutat rá az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

„Anyu, megyünk Brüsszelbe!”

Sikoltja valamelyik versenyző édesanyjának a telefonba a dévai döntő után. A nyertes csapatoknak Winkler Gyula európai parlamenti képviselő minden évben brüsszeli jutalomkirándulást ajánl fel, a politikus a kezdetek óta a mozgalom lelkes támogatója. Érdeklődésünkre kifejti, számára természetes, hogy Déván, a szórványban indult útjára a kezdeményezés, mert ezekben a közösségekben kulcskérdés az identitás megőrzése, annak továbbadása.

„A szórványközösségek, ha egyedül maradnak, elvesznek” – fogalmaz tapasztalatairól Winkler Gyula, aki a szórvány mozgalmak életben tartásában, a szórvány-székely együttműködés létrehozásában és a Budapestről érkező odafigyelés folytatásában látja a közösség megmaradását. Nem szívesen bocsátkozik elvi vitákba arról, hogy hol kezdődik a szórvány, mekkora kell hogy legyen a magyar közösség aránya a románhoz képest, mert szerinte „a szórványközösség az, amelyiknek külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa az értékeit, hogy jövőt tudjon tervezni” – egyszerűsíti le a kérdést.

Készül a Hunyad Megyei Magyar Értéktár

Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete idén, a kulturális örökség európai évében és a centenáriumi évben arra vállalkozik, hogy feltérképezze a térség épített, szellemi és tárgyi örökségét. A Hunyad Megyei Magyar Értéktár Bizottság két éve alakult meg, egy közel húsztagú, civil szervezetek küldöttjeiből álló csapat azon dolgozott, hogy a felterjesztett javaslatokból kiválassza azt az 50-et, amelyik bekerül az első kötetbe.

A munkát a jövőben is folytatják, hiszen egyetlen kötet nem elegendő arra, hogy mindent dokumentáljanak, magyarázza Winkler. A vajdahunyadi születésű politikus elmeséli, a megyei értéktárban biztosan helyet kap például a Csernakeresztúron élő bukovinai székely közösség, Torma Zsófia régésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítótagjai közé sorolható Kún Kocsárd és Kuun Géza grófok, a dévai Magna Curia, az algyógyi református rotonda (körtemplom), valamint a vajdahunyadi vár. Déva vára egyben épített és – az unitárius egyházalapító miatt – szellemi örökségként is szerepel.

A megyei értéktár másik célja a többségi közösség előtt való megmutatkozás, de egyelőre még keresik a román fordítás módját és finanszírozóját. Az biztos, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete példájából fognak ihletődni: a MÚRE tavaly nyári, dévai riporttáborának eredményeként született egy „gyönyörű riportkötet”, mondja a képviselő, amelynek a román változatát idén ősszel mutatnak be. „Ez premier a MÚRE számára is”, az újságíró egyesület először jelentet meg román kötetet.

Kiemeli továbbá a dévai magyar iskola szerepét a közösségszervezésben, amely „közösségi központ”, nem csak iskola. A szórványban „jövő is van, ha a fiatalok bekapcsolódnak” – összegzi gondolatát Winkler Gyula.

Sorozatunkban éppen ezt próbáljuk az év végéig számos példával bizonyítani: ha megtaláljuk a közös nyelvet, a fiatalok örömmel bekapcsolódnak kulturális örökségünk védelmébe. Májusban újabb riporttal jelentkezünk, erdélyi kincsesládánkat tovább nyitogatjuk.