A budapesti Katona József Színház is fellép a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon

Klasszikus színművek kortárs feldolgozásai szerepelnek a nagyváradi Szigligeti Színház VI. HolnapUtán Fesztiválján, amelyet március 20. és 25. között szerveznek meg. A hatnapos találkozó célja, hogy fórumot teremtsen pályakezdő színházi alkotók számára.

A színház közleménye szerint tizenegy társulat előadása, a Kárpát-medencei magyar színművészeti főiskolák workshopja, illetve számos összművészeti kiegészítő tevékenység fémjelzi a VI. HolnapUtán Fesztivál programját, amelynek keretében olyan neves hazai és magyarországi színházak látogatnak el Nagyváradra, mint a budapesti Katona József Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Duna Táncműhely, vagy a kolozsvári Váróterem projekt. Az előadásprogramot négy főiskola – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar, a Kaposvári Egyetem, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem –, illetve a házigazda Szigligeti Társulat produkciói gazdagítják. A fesztivál programja itt érhető el.Az előadásokra jegyek és bérletek február 9-étől válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?