Elmosódik a határ néző és színész vagy diákszereplő között a nagyváradi Szigligeti Társulat Trónok arca casting című előadásán, hiszen táncra hívják, meditációs és helyzetgyakorlatban vehet részt a szereplőkkel, velük énekelhet, ha úgy tetszik.

Szombaton a HolnapUtán Fesztivál keretében néztük meg az előadást, mely – mint azt Balogh Attila rendező el is mondta –fesztiválelőadás volt. Bár a keretek és a dalok ugyanazok, minden előadás más, épp azért, mert minden előadáson más a közönség, akit bevonnak a játékba.

A nézők is „segíthetnek” a darab alakításában, például az improvizációs gyakorlatok során megszabhatják, hogy a szereplők milyen stílusban folytassák az imprót, a musical vagy a comedia dell’arte az, amire kíváncsiak. A színpadot búza borítja, a kellékek minimálisak, szünet után egy csónak kerül a középpontba, melyből például a lányoknak kell kicsábítaniuk a fiúkat előbb legrémesebb, majd legszebb arcukat megmutatva. Kitör az agresszió, üvöltések, hiszti, mímelt ütések, majd mosolyok, simogatások következnek – kicsit Odüsszeusz hajósait és a szirén dalát idézi fel a jelenet.

Balogh Attila rendező egyébként végig jelen van, irányít, megszólít mindenkit. Mint előadás után elmondja, egymáshoz közel van a Moszkva és a Silent, a színházi büfé terasza, a színház, a termek, ahogy műhelymunka folyik, a színészi lakások, úgy működik ez mint egy gerjesztőrendszer.

„Ebbe a gerjesztőrendszerbe akarunk egy kis hasadóanyagot beletenni, ami alatt az értem, valamit, ami nagyon nyit a nézők felé, hogy lássák, a színház nem egy életidegen hely. Ez volt az alapszándék, élesztőt szórni ebbe a rendszerbe. Ma este ennek ilyen volt a módja, aztán a következő az más lesz” – mondta az előadás után a Maszolnak Balogh Attila.

Sokszor a közönség szabja meg mi jön, ő aszerint vezényli a darabot, árulta el a rendező. A meditációs gyakorlatokba is bevonják a nézőket, az első előadás utáni visszajelzésekből az derült ki, hogy közösség szülelett a nézők és a színészek között. „Az fontos, hogy ott eggyé váljunk egy kicsit, hogy aztán tudjunk egy kicsit helyet cserélni, mert igazából az történik, én egy adott pillanatban nézővé válok, és nézem, ahogy néző játszik vagy táncol. (…) Az egész igazából egy nagy játszótér, az díszletnek is a szándéka, hogy egy nagy nyitott varázsjátszótér legyen” – fogalmazott Balogh Attila.

„Sokszor a bevonásnak az a legjobb módja, ha helyet csinál az ember, és ami talál, azt a hely bevonzza és ez bevonzotta őket nagy örömökre” – kaptuk választ a diákszereplők bevonásáról szóló kérdésünkre. „Olyan formanyelvet keresünk, amiben nagyon sok hely van a fantáziának. Azokat a megoldásokat szeretem, amik egyszerre több síkon, de ugyanazon a mintán jelentenek valamint. (…) Nagyon bízom a nézők fantáziájában, azt szeretnénk mi stimulálni, azért hagyunk mi sok helyet, meg vannak etapok, amikor a néző tulajdonképpen a saját előadását látja képzeletben.

„Behunyt szemmel nézi tulajdonképpen az előadását, a Saját külön bejáratú Trónok arca castingját, és érdekes, mert úgy érzem működik és ez egy szívmelengető dolog. (…) Az volt a célom, hogy minden egyes embernek a jelenléte fontos legyen” – mondta Balogh Attila, aki szerint épp úgy mint egy rítusban, ott csak résztvevők vannak, esetleg valaki vezeti a rítust.