banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Videóban foglalták össze a szervezők a HolnapUtán Fesztivál első napját

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátékával, meglepetés-flashmobbal, valamint Radu Afrim nagysikerű temesvári előadásával nyitotta meg kapuit csütörtökön az ötödik HolnapUtán Fesztivál. A négynapos eseménysorozat középpontjába ezúttal a pályakezdő színházi alkotók kerültek.

Hangsúlyosan színházi programmal jelentkezik az idén a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett HolnapUtán Fesztivál. Az ötödik kiadást a kolozsvári magyar társulat Homemade-je nyitotta: az Árkádia Színpadon 17 órától bemutatott produkció a szülő-gyermek, valamint a generációk közötti viszonyokat értelmezi és gondolja újra. A közösségi előadás létrehozásában színészek, pszichológusok, szociológusok, dramaturgok és színész-, valamint teatrológushallgatók is részt vettek.

Az esti nagytermi előadás előtt a nézőket a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéveseinek zenés meglepetés-flashmobja várta, ezt követően a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatta be A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című produkcióját. A Radu Afrim által színpadra vitt alkotás provokatív módon beszél a színház és a nézők viszonyáról.

Szintén április 6-án, a fesztivál nyitónapján kezdte meg a munkát az a tizennégy Kárpát-medencei színész- és rendezőhallgató, akik nagyváradi pályakezdő szerzők alkotásait felhasználva készítenek performanszt a fiatalok jelen- és jövőképe témában. Az ingyenes performanszra április 9-én, 17 órától kerül sor a Szigligeti Stúdióban és Moszkva Kávézóban. Az eseményt a Várad folyóirat lapbemutató beszélgetése előzi meg.

A fesztivál második napján 16 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai mutatkoznak be az Árkádia Színpadon, 19 órától pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói lépnek fel a nagyteremben a George Gershwin és Cole Porter zeneszerzők munkásságának emléket állító zenés előadásukkal, 22 órától pedig az érdeklődők a fővárosi színészhallgatók Pink Mojos and The Fuckfaces koncertjén vehetnek részt a Szigligeti Stúdióban.

A HolnapUtán Fesztivál előadásaira jegyek még korlátozott számban kaphatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?