Nemzetközi társulat alakult Nagykárolyban

Színművészetis hallgatók, leendő színisek és végzősök hozták létre Nagykárolyban a SPOT társulatot, amelynek hosszú távon az a célja, hogy felpezsdítse Nagykárolyban a kulturális életet, színházi előadásokat hozzon létre az észak-partiumi városban, ahol az 1907-ben épült kőszínház évek óta zárva áll. A kezdeményezés Paul Sarvaditól, a Macondo Lakásszínház tulajdonosától származik, a társulat tagjai pedig a SPOT Fesztivál egykori résztvevői lesznek a tervek szerint.

A jelenleg hét főből álló, nemzetközi csapat most a Manole galéria című előadás bemutatóján dolgozik, aminek alapja az ismert ballada, a Manole mester és annak különböző változatai. Ennek bemutatója várhatóan az idei, VIII. SPOT Fesztivál (november 17-23.) utolsó napján lesz, de szeptember 12-13-án már szeretnének nyilvánosság elé lépni egy „work in progress” főpróbával. A projekt önfenntartó, partnerei a Nagykárolyi Termálstrand és a Nagykárolyi Elméleti Líceum.

A SPOT TÁRSULAT ötlete két éve adódott. Az elképzelés alapjául az az igény szolgált, hogy kapcsolat jöjjön létre olyan művészek között, akik eltérő kulturális, földrajzi és nemzetiségi közegből érkeztek, továbbá olyan színi iskolát végeztek, végeznek vagy készülnek végezni, amely szerepelt a SPOT Fesztiválon – tudtuk meg Paul Sarvaditól, aki már hét éve szervezi a romániai és környező országok színis egyetemistái számára a barátias hangulatú SPOT fesztivált.

„A SPOT fesztivál sajátossága, hogy mindenki elejétől a végéig itt van, nem kell csomagolni és hazautazni az előadásod bemutatása után. Így alkalmuk nyílik a színinövendékeknek megnézni egymás produkcióit, barátkozni, tanulni egymástól. Két éve aztán úgy éreztem, nem elég csak a fesztivál idejére találkozni, jó lenne létrehozni egy színházi platformot, amely a SPOT mindenkori résztvevőiből állna össze. Most román nyelvű előadással készülnek a novemberi szemlére, de jövőre szeretnék egy magyar nyelvű produkciót bemutatni a fesztivál utolsó napján” – mondta Sarvadi a maszol.ro-nak.

Nemzetközi csapat, ausztrál rendezővel az élen

A SPOT társulat nyitóprojektjében, melynek témája Manole mester népi mítosza, hét művész vesz részt. A csapat összetétele vegyes, vezetője Kurt Murray ausztrál rendező, asszisztense Benze Júlia, mellettük öt eltérő korú szatmárnémeti és bukaresti művész.

„Az ausztrál rendező megbotránkozva állt hozzá a Manole mester – Kőműves Kelemen történethez. Sokáig nem bírta felfogni, hogy lehet a mi balladáinkban pozitív szereplő egy gyilkos, aki ráadásul szörnyű kegyetlenséggel öli meg a saját feleségét? Egy évig agyalt a történeten, most eljött, hogy megrendezze ezt az előadást” – avatott be a készülő produkció háttértörténetébe a SPOT társulat vezetője, Paul Sarvadi.

Ahmed Iosif 1996-ban született Szatmárnémetiben. A Ioan Slavici Nemzeti Kollégium diákja, ahol most kezdi a XII. osztályt. Több éve tagja az ARTTIS Amatőr Színjátszó-csoportnak, aminek keretében több előadásban is szerepelt. Színi egyetemen szeretne tovább tanulni.

Alexandra Saska Sotirov húsz éves. Szerbiában született szerb apától és román anyától. Jelenleg Szatmárnémetiben él, és színművészetet tanul a kolozsvári Színház és Televízió Karon, Filip Odangiu és Sinkó Ferenc osztályában. Számos műhelyen vett részt, független projektekben dolgozott.

Ana Turos 2010-ben végzett a bukaresti Spiru Haret Egyetem Színi Karán, Adriana Piteşteanu és Vlad Rădescu osztályában. Ezt követően a londoni East 15 Acting Schoolban mesterizett. A Masca Színház munkatársa volt. Jelenleg a Râmnicu Vâlcea-i Ariel Színházban dolgozik, számos független projekt résztvevője.

Larisa Ioana Enache Fogarason született, Brassóban nőtt fel, ahol a helyi Művészeti Líceumban 12 évig tanult zongorázni. 2011-ben végzett a bukaresti Spiru Haret Egyetem Színi Karán, Sanda Manu és Mirela Gorea osztályában. Ezt követően Adriana Popovici, Iulia Boroş és Felicia Dalu osztályában mesterizik. Dolgozott a bukaresti Arabela Színháznál, közreműködött az UNESCO Nicolae Bălcescu Művelődési Központjával. Több független előadásban szerepelt a Godot Színi Kávézóban és Control Clubban.

Cristian But Szatmárnémetiben született. Másodéves a kolozsvári Színház és Televízió Kar mesterképzésén, ahol színjátszást tanult Ionuţ Caras és Mara Opriş osztályában. A Râmnicu Vâlcea-i Ariel Színház munkatársa.

Benze Júlia a középiskolát Nagykárolyban végezte, ezután a kolozsvári Színház és Televízió Karon Filip Odangiu és Sinkó Ferenc osztályába járt. A mesterképzést Londonban végzi, itt le is telepedik. A színházat más művészeti ágazatokkal ötvözi, elsősorban tánccal és vizuális művészetekkel.

Kurt Murray ausztrál, de évek óta Londonban él. Jelenleg a Sylvia Young Színi Iskolában és a Delfont Mackintosh Színjátszó-iskolában oktat. Több rövidfilmben szerepelt, részt vett egy filmes projektben is, amelyben Kevin Spacey is játszott. Dolgozott az Ausztrál Rádiósugárzási Bizottságnak, amely kérésére több rádiójátékot írt. Két színművet írt (A halott Jim kalandjai és Küszöb Sara számára), amelyeket színre is vitt.

Paul Sarvadi a Macondo Lakásszínház tulajdonosa. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának teatrológia szakán végzett. Tevékenysége magában foglalja a SPOT – Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, a Ioana Cîcu Nemzetközi Középiskolai Színházi Fesztivál és az Amatőr Kísérleti Színi Csoport – G.E.T.A. elindítását. Számos színházi előadás rendezését jegyzi, egy sor edukatív és kreatív kortárs színi programot koordinált, színikritikákat és recenziókat írt szaklapok számára, továbbá tagja volt az első erdélyi független színháznak, a Lehetetlen Színháznak. Utóbbi keretében felügyelte a kortárs dramaturgia népszerűsítésének programját. Különböző időszakokban a szatmárnémeti Északi Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház alkalmazottja volt.

Manole mester elhagyja a múzeumot

Az előadás voltaképpen egy live installation art gallery (élő installációk kiállítása) formában bemutatott galéria, amely több órán át nyitva áll a közönség előtt. Minden szereplő egy szobor, amely a közönséggel való interakció révén kel életre. Ezt követően a szobrok egymás közötti interakciója bontja ki a Manole mester (a ballada és a színdarab) tematikáját, cselekményét. A galérián belül egy vezető fogja kalauzolni a nézőket, elmagyarázva mindenik műalkotás jelentését. A leendő előadás időtartama alatt a nézők bármikor szabadon bejöhetnek-kimehetnek.

A színészek egy négy hetes gyakorlati fázison vesznek részt (kutatás, workshop, struktúra, kompozíció). Az alkotási módszerek a színészek eltérő megközelítését is lehetővé teszik.

Minden nap szigorú felkészüléssel kezdődik, ami fizikai és spirituális gyakorlást jelent: meditáció, jóga stb., azután a színészek kreativitásának növelése végett játék és benyomásos improvizálás (Grotowski, Pina Bausch és mások elméleteit, módszereit alkalmazva).

Manole mesterről, illetve Kőműves Kelemenről lévén szó, a negyedik hete folyó próbafolyamat során a színészek még vályogtéglát vetni is megtanultak. Ebből is látszik, hogy a fiatal társulat – a ballada főhőséhez hasonlóan – „véresen” komolyan veszi feladatát. 

Kimaradt?