Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéni Produkciós Irodának

Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda - Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs - vehette át szerdán Budapesten.

A kolozsvári humortársulat két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.

Jónás István a díjazottakat köszöntve Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját idézte fel. Mint mondta, ha a két díjazott találkozna egykori önmagával, az már a Facebookon történne meg. Szabó László Zsolt arról beszélt, hogy a rádiókabaré egyfajta hungarikum, és nem létezhetne 40 éven át egy ilyen műsorsorozat, ha nem tudna megújulni, új alkotókat, fiatalokat bevonni a műsorkészítésbe.

Kimaradt?