Erdélyben jár a napokban a Bocskai-zarándoklat

Kolozsvárra érkezett péntek délben a Bocskai-zarándoklat a magyarországi Hajdúságból. A zarándokcsoport 2007 óta minden évben sorra járja a Bocskai István fejedelem nevéhez fűződő emlékhelyeket, koszorúkat helyeznek el, de az évente ismétlődő látogatás a házigazdákkal való kapcsolattartásra is kiváló alkalmat biztosít.

Bocskai István szülőházában Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja régi ismerősökként üdvözölte a hajdúsági vendégeket. Ebben az évben három település, Hajdúdorog, Hajdúnánás és Hajdúhadház küldöttsége hozta el a kegyelet koszorúit a fejedelem szülővárosába.

„2007-ben eljöttünk egy emléktáblát felavatni Gyulafehérvárra, a székesegyházba, és amikor hazafelé tartottunk, megegyeztünk abban, hogy ez nem lehet csak egy egyszeri alkalom – évente el kell ide látogatnunk ezentúl február 22-én, a fejedelem temetésének napján” – emlékezett vissza Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere.

„Azt szoktuk mondani a kollégáimmal, hogy Bocskai István még halála után is megteremti az összetartozást Kolozsvár és a hajdúsági települések között” – mondta Tonk Márton dékán a Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskai házban. A vendégek ajándékot is hoztak: tavaly decemberben jelent meg A Hajdúk és a Hajdú kerület címeres  kiváltságlevelei 1605 – 1606 – 1838 faximil kiadása, ebből két példányt kapott az egyetem könyvtára. Az ajándékot Szólláth Tibor adta át Tonk Mártonnak.  

Kátai Zoltán énekmondó mester rövid előadása után a küldöttségek és házigazdák is megkoszorúzták a szülőházban álló Bocskai-mellszobrot és az épület külső falát díszítő domborművet.

Kolozsvár után Gyulafehérvár a következő állomás, ahol a fejedelem temetkezési helye van, majd Nagyváradra látogatnak el, ahol főkapitány volt, végül Mezőtelegd zárja a sort, ahol Bocskai felesége, Hagymássy Kata nyugszik.

Kimaradt?