Caragiale-komédiával búcsúznak az évtől Szentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyiek Caragiale-komédiával, utcabállal és helyi zenészek koncertjeivel búcsúztatják az óévet és köszöntik az újat. A Tamási Áron színház az idei évadban is különleges szilveszteri előadással várja nézőit. Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél című közkedvelt komédiáját Zakariás Zalán rendezésében láthatják az érdeklődők, december 31-én, kedden este 18 órától a színház nagytermében.

A sepsiszentgyörgyi magyar társulat szerint a bemutató témája aktuális a 2014-es választási év küszöbén. Az elveszett levél 1884-es, első bemutatója óta sikert sikerre halmozott. Caragiale vígjátéka a drámairodalom azon művei közé tartozik, melyek színrevitele garantálja a közönségsikert, ezért került műsorra a produkció a Tamási Áron Színházban szilveszteri előadásként.

Zakariás Zalán rendezéseivel több alkalommal találkozhatott már a sepsiszentgyörgyi közönség, legutóbbi itthoni rendezése, a Tesztoszteron nagy kedvence volt a nézőknek.

Az elveszett levél cselekményét az az esemény határozza meg, hogy egy megyei prefektus szerelmes lesz a konzervatív párt elnökének feleségébe. A neki küldött szerelmes levél azonban elvész, és a helyi liberális ellenzék nézeteit valló, politikai szerepre is áhítozó, gátlástalan újságíró kezei közé kerül, aki megzsarolja a nőt: ha nem segít neki, hogy megszavazzák jelöltségét, közli a levelet a „Kárpátok harsonája” című napilapjában.

Időszerű Caragiale klasszikusa, mert a hatalomért folyó politikai csatározások ritkán mentesek mocskos üzletektől, megvesztegetéstől és zsarolástól, a közösségi célok egyéni érdekeknek való alárendelésétől. A politikai élet visszásságai pedig állandóan tetten érhetőek „egy hegyvidéki megye székhelyén”, egy kisvárosban, ahol gyorsan terjednek a hírek, hamarabb közszemlére kerül a szennyes, és könnyebben lelepleződik minden fondorlat, írja közleményében a Tamási Áron Színház.

A színházi előadást követően este utcabállal zárják az évet a Szabadság téren. Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Szent György Napok Szervezőirodája negyedik éve szervez utcai szilveszteri mulatságot. Idén a helyi tehetségek kapnak főszerepet, így az óévet Dj White, Ráduly Botond Manó és Logofătu Diana, valamint az Equinox együttes búcsúztatja, az újat Baricz Gergővel és zenekarával, és a Stroke 69-al köszönthetik.

Az utcabált december 31-én, kedden 22 órakor Nagy Szabolcs, azaz Dj White lemezlovas indítja, majd az Equinox együttes csap a húrok közé, akik Ráduly Botond Manóval és a 13 éves Logofătu Dianaval közösen lépnek színpadra 22 óra 40 perckor.

A 2014-es esztendő Sepsiszentgyörgyön Baricz Gergővel indul, aki az X-Faktor második szériájában vált ismertté, ahol harmadik helyezést ért el. Baricz Gergő a televíziós műsorok után is képes volt önállóan fennmaradni, megtalálta saját stílusát, dalait maga írja, néhány napja megjelent új dala, a Shit Song, amelyhez már klip is készült. Baricz Gergő és zenekara éjfélkor, a tűzijáték után lép színpadra.

Ezt követően a sepsiszentgyörgyi dance együttes, a Stroke 69 áll színpadra. Ilyés Zsolt és Dj White, azaz Nagy Szabolcs 2009 óta működtetik az együttest Beautiful Smile című daluk magabiztosan landolt a slágerlistákon. A Stroke 69 koncertje 1 óra 20 perckor kezdődik.

Hagyomány szerint Sepsiszentgyörgyön két tűzijátékkal is megörvendeztetik az utcán szilveszterezőket, így mind éjfélkor, mind egy órakor, azaz a „román” és a „magyar” újévkor is magasba szállnak a rakéták.

Kimaradt?