Megfosztották autonómiájától a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusát

Autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják, közölte a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szenátusa. A szeptember elsejével alapítványi fenntartásba kerülő felsőoktatási intézményt ezentúl az a kuratórium irányítja, amelyet az egyetem tanári kara és hallgatói egyaránt elutasítottak.

A Színház és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumába és felügyelő bizottságába senki nem került be az egyetem jelöltjei közül, a kuratórium elnöke pedig az egyetem oktatóit és hallgatóit régóta hevesen kritizáló Vidnyánszky Attila lett. Most az is kiderült, hogy a kuratórium hogyan szólhat bele az egyetem ügyeibe, írja a 444.hu.

A portál a SZFE szenátusát idézi: „az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé nem dönthet saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.” Ezek a jogok a kuratóriumot illetik meg a jövőben.

 

Korábban ezekről a kérdésekről a szenátus döntött, amelynek tagjait az egyetemi polgárok demokratikus úton választották.

A szenátus közleménye szerint a kuratórium, bár korábban tárgyalást és egyeztetést ígért, mellőzte az egyetem vezetésének javaslatait, és nem fogadta el a meghívást az augusztus 28-i egyeztető szenátusi ülésre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökre hívta egyeztetésre az egyetem vezetését, hallgatóit és az alapítvány képviselőit, de a minisztérium péntek reggel azt közölte, hogy a megbeszélésen az egyetemet egyedül a kancellár képviselte. A közlemény hangsúlyozta, hogy az egyetemi modellváltás célja, hogy az eddiginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával növelje a magyar fiatalok képzésének színvonalát és hogy az SZFE esetében az átalakítás elvárt eredményeként az ott tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak

Vidnyászky Attila csütörtökön a kuratórium nevében közölte, a 2020. szeptember 1-től hatályos szervezeti és működési szabályzat az egyetem jelenlegi szervezetére épít és maradéktalanul biztosítja az intézmény Alaptörvénnyel összhangban álló autonómiáját. Emellett a kuratórium szeptember 1-jére egyeztetést kezdeményezett az egyetem vezetésével.

A Hallgatói Önkormányzat és a szenátus korábban többször jelezte, hogy nem tartja legitimnek a Vidnyászky Attila vezette kuratóriumot és az egyetemi autonómia sérülésétől tart. A szenátus a kuratóriumnak pénteken elküldött levelében hangsúlyozta, hogy továbbra is ragaszkodik az autonómia írásos garanciáihoz.

Az egyetem átszervezése ellen több száz ismert művész tiltakozott, több tanár felmondott. A hallgatók hétfőre újabb tüntetést hirdettek.

(Címlapfotó forrása: a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?