Ortodox templomokról készült sorozatával nyert Capa-nagydíjat egy kolozsvári fotós

A budapesti Capa Központ díját 2019-ben Bánhegyesy Antal kapta Ortodoxia című fotósorozatáért. A kolozsvári születésű, Budapesten élő fotós több mint tízezer kilométert utazott, hogy lencsevégre kapja a rendszerváltás óta jelentkező romániai templomépítési lázat.

A fotós számításai szerint „Romániában a rendszerváltás óta több mint 7000 ortodox templom épült, és több mint ezer áll átadás előtt. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta, azaz az elmúlt harminc évben minden második nap felszenteltek egy ortodox templomot Romániában.” A díjnyertes Ortodoxia sorozatból online megtekinthető egy válogatás, aki pedig Budapesten jár, kiállítás formájában is láthatja november 4-ig a Capa Központban.

Bánhegyesy Antal 1989-ben született Kolozsváron, ahol informatikát tanult az egyetemen, ezután felvételizett a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotószakára.

A Capa-nagydíj odaítélését megelőzően minden évben három fotográfus kap ösztöndíjat projektje kidolgozására. 2018 őszén Bánhegyesy Antal mellett Hajdú D. András és Hermann Ildi kapott ösztöndíjat. Hajdú D. András egy mélyszegénységben élő magyarországi család mindennapjait követte Szofi élete című sorozatában, a 2019 januárjában tragikus hirtelenséggel elhunyt Hermann Ildi pedig az Egyesült Államokban élő magyar holokauszt-túlélőket keresett fel Az utolsó túlélők - itthon maradt magyar zsidók hiányzó történetei című sorozatához.

Kapcsolódók

Kimaradt?