„Wartburgban Luthert a már ismert depresszió és székrekedés mellett álmatlanság is gyötörte. (...) Ezek ellenére lefordította az Újtestamentumot német nyelvre, és még közben írt vagy 12 könyvet. Isten tudja, mire lett volna képes egészségesen”. Egy kis ízelítő Nick Page humorából, aki a világ valószínűleg legtiszteletlenebb vallástörténeti művének szerzője. Immár magyarul is olvasható.

Hogy lehet-e nem csupán szórakoztató, hanem kifejezetten komikus stílusban írni az arianizmusról? Meg Origenészről, Descartes istenérveiről, a pelagianizmusról és a Canossa-járásról? Annyi szent, hogy Nick Page-nek sikerült. Én legalábbis rég hahotáztam annyit könyvvel a kezemben, mint amikor a Kereszténység majdnem tévedhetetlen történetét olvastam. Pontosabban a Kereszténység majdnem tévedhetetlen története, avagy kétezer év szentekkel, vétkezőkkel, idiótákkal és Istentől ihletett bajkeverőkkel című kötetet. Már a címet megszülni sem lehetett egyszerű dolog, ráadásul utána még következik 540 oldal, teleírva. Na jó, pár kép is van benne. A kereszténység történetét a történelmi kontextusba ágyazva mutatja be, Jézus feltámadásától kezdve Ferenc pápa pontifikátusáig.Nick Page könyve nem egy klasszikus, objektív, ítélkezétől mentes, tekintélytisztelő vallástörténeti mű. Hála istennek! A szerző az idiotizmust idiotizmusnak, a szánalmast szánalmasnak, a gazemberséget gazemberségnek, a röhejest pedig röhejesnek láttatja és mondja. A tiszteletreméltónak, a nagyszerűnek és a hősiesnek elismeréssel adózik, csak éppen nála ezt ki kell érdemelni, a világi vagy egyházi cím, az utókor által emelt piedesztál nem elég. Témáját az irónia éleslátásával közelíti meg, csípős humora azonban sosem csap át keserű gúnyolódásba. Aki megérdemli, azt azért kiosztja istenesen. Sajnos, a kereszténység két évezredes története során sokakat talál, akik megérdemlik.

„Descartes és Galileo egyaránt keresztények voltak, de fenntartották maguknak a jogot, hogy gondolkodjanak” – írja. Nick Page maga is ebbe a kategóriába tartozik, gondolkodik és képes kritikus szemmel szemlélni a történéseket. S mindenek ellenére, amit az elmúlt kétezeregynéhány évben a kereszténység nevében, magukat kereszténynek mondó emberek elkövettek, Nick Page megmaradt hívő embernek, aki meg van győződve róla, hogy a kereszténység „újra kitalálja magát”.

A könyv 2018-ban jelent meg a kolozsvári Koinóniánál. A kiadó két okból is dicséretet érdemel. Egyrészt mert elérhetővé tették Page-t az erdélyi olvasók számára, aki, bár nyugaton népszerű szerző, nálunk olyannyira ismeretlen, hogy semmit sem lehet róla magyarul olvasni az interneten. Még a Wikipédián sincs magyar nyelvű szócikke. Ennek ellenére, úgy tűnik, mégis létezik. Másodsorban azért emelek kalapot a kiadó előtt, mert a Koinóniát köztudottan hívő keresztény emberek hozták létre és működtetik. Hogy megjelentettek egy ennyire tiszteletlen könyvet, az bátorságra, humorérzékre és (ön)kritikai érzékre vall.

Illik megemlíteni a fordítót is, de én nem ezért írom le Jakab-Benke Nándor nevét. Ritkaság, hogy szerző és fordító ennyire egy húron pendülnének, utóbbi itt-ott még erdélyi vonatkozású beköpéseket is hozzátoldott a szöveghez. Jól tette. Szerintem Nick Page is értékelné őket.

Végezetül egy jó tanács: tekintélytisztelők ne olvassák. Nagyon felidegesítené őket.