A terrorelhárítás is vizsgál egy gyanús mérgezéses esetet Angliában

Válságos állapotban kezelnek Angliában két embert, akik ismeretlen összetételű anyagtól lettek rosszul. Az eset a rendőrség szerdai beszámolója szerint még szombat este történt a délnyugat-angliai Amesbury kisvárosban, ahol egy férfit és egy nőt eszméletlenül találtak otthonukban. Mindkét beteg a 40-es éveiben jár; meg nem erősített szerdai médiaértesülések szerint házaspárról van szó.

A hatóságok egyelőre nem közölték a két páciens nemzetiségét. A Scotland Yard ugyanakkor szerda délután bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott az ügy vizsgálatába.

A Scotland Yard a londoni rendőrség, de terrorelhárító ügyosztályának hatásköre az egész országra kiterjed. Szerdán bejelentették azt is, hogy a két beteg szervezetéből vett mintákat a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő biológiai és vegyi kutatóintézetébe küldik a megbetegedést okozó anyag azonosítása végett.

A hatóságok először arra gyanakodtak, hogy a két beteg esetleg szennyezett heroint vagy kokaint fogyaszthatott. A területileg illetékes Wiltshire megyei rendőrség azonban szerdán közölte: még tartanak a vizsgálatok a megbetegedést okozó anyag mibenlétének kiderítésére, és a rendőrség most már „nyitott kérdésként” kezeli, hogy az incidens milyen körülmények között történt.

 A rendőrségi közlemény szerint a hatóságok elővigyázatosságból elkerítettek több olyan helyszínt, ahol a pár megbetegedése előtt Amesburyben, illetve a 16 kilométerre lévő Salisburyben megfordult.

A Szkripal-ügy miatt kapcsolódott be a terrorelhárítás

A Scotland Yard szerdai közleményében a Szkripal-ügyre hivatkozva indokolta terrorelhárító ügyosztályának bekapcsolódását az Amesburyben történt incidens vizsgálatába.

A Wiltshire megyei rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a hétvégén Amesburyben megbetegedett két embert is Salisbury kórházában kezelik.

A rendőrség hangsúlyozta: nem egyértelmű, hogy történt-e bűncselekmény. A közlemény szerint a lakosság megerősített rendőri jelenlétre számíthat Amesburyben és Salisburyben. Salisbury kórháza a szokásos körülményeknek megfelelő módon nyitva van, és azt tanácsolja a pácienseknek, hogy ha egyéb tájékoztatást nem kapnak, jelenjenek meg a vizsgálatokra a számukra kijelölt időpontokban – áll a Wiltshire megyei rendőrség szerdai közleményében. Az angliai közegészségügyi szolgálat - Public Health England (PHE) - szóvivője szerdán közölte: a szolgálat nem hiszi, hogy az ügy szélesebb lakossági körre kiterjedő jelentős egészségi kockázatot jelentene. A szóvivő közölte, hogy a PHE folyamatosan értékeli a helyzetet a beérkező információk alapján.

A szerda délutánig megjelent hivatalos közleményekben nem szerepel a mérgezés szó, és a hétvégén megbetegedett lakókörnyezetében közel sem olyan szintű a készültség, mint amilyent a hatóságok a Szkripal-ügy kipattanása után elrendeltek. A rendőrség nem ürítette ki azt a lakóparkot sem, ahol a férfi és a nő rosszul lett.

Salisburyben szenvedett súlyos mérgezést idegméreg-hatóanyagtól éppen négy hónapja, március 4-én Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal. Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek. A 66 éves Szkripal, az orosz katonai hírszerzés (GRU) volt ezredese, aki a brit hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, és brit állampolgárságot is kapott. Az egykori kettős ügynököt és lányát hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, de Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, és hollétükről hivatalos forrásból azóta csak annyit lehet tudni, hogy mindketten „biztonságos helyen” tartózkodnak. A Szkripal-ügy miatt Nagy-Britannia és több más ország, köztük az Egyesült Államok számos orosz diplomatát kiutasított. Moszkva hasonló diplomáciai lépésekkel válaszolt. A volt orosz kettős ügynök és lánya megbetegedését okozó hatóanyagot is a Porton Downban – Amesburytől és Salisburytől néhány kilométerre – működő katonai laboratórium azonosította, megállapítva, hogy mérgezésüket a novicsok néven ismert, még a Szovjetunió által kifejlesztett katonai idegméreg okozta.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?