Több ezren tüntetnek Budapesten a CEU mellett

Tüntetést szerveztek vasárnap Budapesten a Közép-európai Egyetemet (CEU) ellehetetlenítő törvénylavaslat ellen, illetve a szabad oktatásért. Az Index.hu tudósítása szerint háromnegyed ötkor két-három ezer ember gyülekezett a Fővám téren, 18:20-kor pedig azt írták, hogy több becslés szerint már tízezren is lehetnek.

Az Európai Gazdasági Térségen kívüli egyetemek magyarországi működését szabályozó törvénymódosító javaslatról és az erre érkezett reakciókról szóló összefoglalónk itt olvasható.A „Most a CEU, de ki a következő? - Tüntetés a szabad oktatásért” - címmel szervezett tüntetésen a tervek szerint a résztvevők a budapesti Fővám térről a Parlamenthez vonulnak a CEU érintésével. Az Index.hu tudósítása szerint a tömegben nincsenek Fidesz és kormányellenes transzparensek, CEU-s és EU-s táblák és zászlók vannak leginkább, a tömeg a „Szabad ország, szabad egyetem” jelszót skandálja. A tömegben olyan táblákat lehetett látni, mint „A szabad magyar felsőoktatásért”, „Nem akarunk CEU-tanáziát” és „Budapest az otthonunk” - tudósít az MTI. 

Az Oktatási szabadságot csoport szervezésében tartott demonstráción a Fővám téren Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora azt mondta: a jelenlegi helyzet nem elfogadható, mert gyermekeink jövőjét teszi kockára „a politikai önkény” - közölte az MTI. Deák Dániel azt hangoztatta: „Vegyük vissza az egyetemet, az egyetem a miénk, az egyetem szabaddá tesz”.A demonstráció elején a szervezők a CEU-t is érintő felsőoktatási törvénytervezet visszavonását kérték, és arra hívták fel a figyelmet, hogy Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos is „kiállt” a CEU mellett. 

Az esemény meghívójában a szervező Oktatási szabadságot csoport azt írta: a tüntetés célja, hogy kiálljanak az oktatási autonómia mellett. A tüntetést a kedden benyújtott kormányzati törvénytervezet miatt tartják, amely a szervezők szerint „ellehetetlenítené az ország egyik legjobb egyeteme”, a CEU működését. Úgy fogalmaztak: ez a törvénymódosítás „támadás a magyarországi tanszabadság és az egyetemi autonómia ellen”, aminek az egész társadalomra ható, hosszú távú következményei lesznek, és a CEU „eltávolítása” csak a kezdet.Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A CEU diszkriminatívnak tartja a benyújtott törvénymódosítást; az intézmény rektora közölte: nem zárják be az egyetemet.

Kolozsvári értelmiségiek is szolidaritásukat fejezték ki a CEU-val

Közleményben fejezték ki szolidaritásukat a Közép-európai Egyetemmel a kolozsvári szakkollégiumok és informális hallgatói körök tagjai is.

Magyarország kolozsvári főkonzulátusa előtt pedig vasárnap délután hat órára szolidaritási flash mobra gyűltek össze a CEU támogatói. Az eseményről szóló beszámolónk itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?