Die Welt: a CEU bezárása újabb lépés lenne az Orbán Viktor-féle illiberális állam felé

A németországi Die Welt konzervatív lap a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő, tervezett változtatásokkal kapcsolatban közölt írást hétvégi számában.

A Die Welt a véleményrovatában Wolf Lepenies német szociológus Az állam első számú ellensége című írását közölte, amelyben a szerző kiemelte: a magyar kormányfő „azt akarja, hogy bezárjon az ország utolsó kozmopolita oktatási intézménye”, a CEU, ami „újabb lépés az Orbán Viktor-féle ‘illiberális állam’ kiépítése felé”.Hozzátette, hogy a Magyarországon orosz és török mintára épülő új rendszerben nincs helye kozmopolita tanintézménynek, és Orbán szemében ugyan már régóta szálka a Soros György által alapított egyetem, de „nem tudta veszélyeztetni a fennmaradását, legalábbis eddig”.

Most a Soros Györgyöt az állam első számú ellenségeként megjelölő sajtókampányokkal előkészített környezetben egy olyan tervezet kerül a parlament elé, amely kizárólag a CEU ellen irányul - írta a Die Welt szerzője. A többi között kifejtette, hogy „2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon”, Orbán pártja a választók egyharmadának támogatásával kétharmados törvényhozási többséget szerzett, és azóta a kormányfő úgy tevékenykedik, mintha „egyeduralkodó” lenne, az ellenőrzése alá vonja az egész országot, és így „a fiatal magyar demokráciából tekintélyuralom lett”.

A CEU oktatói és hallgatói a német kormány segítségében reménykednek, ám ez „illúzió”. Csak az EU beavatkozása lehetne hatásos, de „Brüsszel nem talál ellenszert a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeire” - írta Wolf Lepenies.

Kapcsolódók

Kimaradt?