Úgy tűnik, nem áprilisi tréfának szánta Orbán a Közép-Európai Egyetem (CEU) csöndes, kertek alatti ellehetetlenítését. Bár kétségtelen, hogy akiket az elmúlt hónapokban, években masszív Soros-ellenességgel és gyűlölettel oltogattak, akár nevethetnek is az egészen. Végre ő is megkapja a magáét, eldől egy újabb nemzetellenes bástya, eltűnik egy igen komoly liberális bűnfészek. Ennél konkrétabbat persze nem tud az olvasó a kormánypárti sajtóban „Soros-egyetemként” hívott intézményről, de ne is tudjon, mert a részletes háttéranyag csak összezavarná nemes gyűlöletét.

Más kérdés, hogy a fürdővízzel kiöntendő gyermek amúgy az ország (mármint egy rendesen üzemelő ország) egyik büszkesége és vonzereje lenne, tudást és nem kevés pénzt hoz a konyhára, ráadásul nem egy fideszes politikus is ott szerzett diplomát, mert akkor még minden rendben volt. Akkor még kellett az önéletrajzba. De mindez igazából lényegtelen is. Hanem megint és újra a módszer. Az, ami egészen félelmetes.

Egy nemlétező, jelenleg is tervezett formájában létező szabályozást kérnek számon az egyetemen, ennek alapján nevezik csalónak („a csalás, az csalás, akárki is követi el”). Mindezt egy szokásos vizsgálat derítette ki (az Oktatási Hivatal a működési engedélyek felülvizsgálatát 2016-ban kezdte meg. Korábban (…) nem végzett ilyen jellegű felülvizsgálatot, válaszolta az EMMI a HVG-nek)., mondta a miniszterelnök valóban szokásos rádióinterjújában. Szép, nem? Régebben ezt sapkával csinálták, és mindenképpen járt a saller. Régebben kissé egyértelműbb volt a történet, a mostanival még jár egy kis pávatánc, az erőviszonyok szelíd felmérése.

A sajtó persze találgat, az egyik fele bosszúról, a másik fele meg arról ír, hogy ez megint valamiféle teszt. Orbán azt próbálgatja, hogy hol a fal, ameddig még elmehet. ráadásul ad egy kis csámcsognivalót ellenségnek és barátnak egyaránt. A kormánypárti már ujjong, az ellenzék füstölög, addig meg a boldog Mészáros csak vásárol.

És tényleg az az ijesztő mindebben, hogy gombnyomásra működik. Megnyom valamit Orbán az asztalán, amire egyik napról a másikra beindul a gépezet, szabálytalan lesz, ami addig szabályos volt, feketeseggű az, amin addig csak piros pötty virított. Nincs megállás, nincs pardon. Illetve csak akkor, ha hirtelen túl nagy lesz az ellenállás. Akkor jön a hátraarc, az „önkorrekció”, ahogy a hívek mondják. Ha tehát szerencsénk van, és túl hangosan kiabálnak a demokratikus viszonyokban még hívő emberek, akkor a Fidesz visszatáncol, ahogy tette az internetadóval, a vasárnapi boltbezárással vagy az olimpiával. Ha nem elég hangosak, akkor szépen beszántja az egészet az illiberális rotációs kapa. És a helyét behintik sóval. Vagy még van egy kiút: a teljes behódolás. (Ha a CEU bocsánatot kér, és Matolcsy tanít majd minden szakon, akkor szemet hunynak a dolog fölött. Igaz, a diplomát csak Madagaszkár egyes pontjain ismerik majd el, de ez senkit sem zavar. Itt már minden fordítva van: a tehetségkutató nem tehetséget, hanem pénzt keres, az egyetem butít és a civilek a kormány csöndes drukkerei.)

Már rég nem arról van szó, hogy a kinézett, célkeresztbe került áldozaton van-e sapka vagy nincs, hanem hogy tényleg ilyen viszonyok közt akarunk élni? Tartósan, elvesztegetve megint hosszú és értékes évtizedeket? Tényleg azt akarjuk, hogy minden megtermelt forintunk jelentős része méltatlan emberekhez guruljon (ennek kapcsán érdemes lesz elolvasni Hargitai Miklós elkeserítő összefoglalóját a Mozgó Világ áprilisi számában), és hogy ezekből efféle, méltatlan eljárást folytassanak le, amelyen az a világ, ahová elvileg még tartozunk, csak hüledezni tud?

Ha a válasz igen, akkor kérem, dőljön hátra és páholyból nézze végig, hogyan süllyed el ez az egykor szépreményű ország. Pár millió katasztrófaturistával együtt. Állítólag ez sem utolsó élmény.