Újabb lesújtó jelentést készített az Amnesty International Magyarországról

Több ezer menedékkérő, köztük kísérő nélküli kiskorúak szenvednek a magyar hatóságok és a távol tartásukra kitalált rendszer erőszakosságától, illegális visszaküldéseitől és jogellenes fogva tartásától – olvasható az Amnesty International kedden közzétett jelentésében.

A kvótareferendum előtt megjelent Kiszolgáltatott remény: Magyarország kitartó támadása a menekültek és migránsok jogai ellen című jelentés szerint több száz menedékkérőnek kell hónapokon keresztül várakoznia megalázó körülmények között a déli határnál. Azokat pedig, akik bejutnak az ország területére, visszaküldik Szerbiába vagy jogellenesen fogva tartják.

„Orbán Viktor a jogállamiság elvét felcserélte a rettegés elvére. Intézkedéseinél, amelyekkel szándékosan akadályozza, hogy a menekültek és migránsok Magyarországra jussanak, még ijesztőbbek az ellenük és a nemzetközi védelem intézménye ellen intézett támadásai” - mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója.

Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint a kormány kifejezetten akadályozza, hogy bárki is nemzetközi védelemhez juthasson, miközben a legkiszolgáltatottabbak ellen gyűlöletet gerjeszt, a magyar társadalomban pedig félelmet. „Bár a kormány gyakran éppen a magyar emberek biztonságára hivatkozik, a valóságban a menedékkérő számára biztosított biztonságos és legális útvonalak tudják jobban garantálni a magyarok és a menekülő emberek biztonságát” – jelentette ki.

Egy Horgosnál várakozó menedékkérő, aki idős feleségét egészen Afganisztánból cipelte idáig ezt mondta: „22 napja várakozunk, és nem úgy fest, hogy holnap bejutunk.” Egy másik, 18 napja a táborban lévő menedékkérő pedig azt kérdezte: ”A háború, a fájdalom elől menekülünk. Akkor miért kezelnek minket itt állatként?”

A jelentés alapját egy Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában folytatott kutatás képezi, amely során 143 emberrel, legnagyobb részük menekült és migráns, készült interjú. Beszámolóik elkeserítő képet festenek a Magyarországra belépni és azon keresztül utazni szándékozókat váró körülményekről. Magyarországon tavaly óta az irreguláris határátlépés bűncselekmény, a menedékhez való hozzáférés pedig rendkívül korlátozott.

A belügyminisztérium tagad

A jelentés állításait a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy keddi sajtótájékoztatón minden alapot nélkülözőnek nevezte. Kontrát Károly kijelentette: ezek a megállapítások valótlanok és minden alapot nélkülöznek. Hozzátette, korábban is elmondták már, hogy a magyar határvadászok törvényesen, határozottan, a magyar állam és a magyar állampolgárok védelmében járnak el.

Felidézte: korábban a Human Rights Wach kifogásolta a menekültekkel szembeni bánásmódot, akkor vizsgálat is indult az ügyekben, de az ügyészség azt állapította meg, hogy a bejelentések valótlanok voltak. A magyar rendőrök, határvadászok törvényesen járnak el, semmiféle jogsértést nem követnek el – szögezte le.

Kapcsolódók

Kimaradt?