Orbán szinte világelsőként állt be Trump mögé

Tusványosi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök világelsőként választott oldalt az amerikai elnökválasztási kampányban, és egyértelműen beállt Donald Trump republikánus jelölt mögé – állítja az Index.

Mint írják, mostanáig egyetlen hivatalban lévő kormány- vagy államfő sem támogatta meg nyíltan Trumpot (habár Kim Dzsongun azt nyilatkozta, Trump egy "bölcs választás" volna).

Ellenzéki szereplők közül többen is támogatják a republikánusok immár hivatalos jelöltjét, a francia szélsőjobbos Marine Le Pen vagy a szintén szélsőjobboldali Nigel Farage, mellette David Johnston ausztrál szenátor és Iain Duncan Smith brit képviselő, Vojislav Seselj szerb radikális nacionalista politikus, parlamenti képviselő.

Fotó: Szabó Péter

Orbán Viktor Tusványoson úgy fogalmazott, "én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölmerül majd a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára."

Trump – miután arra kérték, zárja ki az Európa elleni nukleáris támadás lehetőségét, márciusban azt nyilatkozta, "Nem zárom ki a lehetőségét". Az Index korábban megírta, Trump azt mondta, Amerika csak akkor sietne a szövetségesek segítségére, ha azok is "teljesítették a kötelezettségeiket" Amerika felé. Ezzel az észak-atlanti katonai szövetség egyik alapvetését kérdőjelezi meg, a NATO alapítóegyezményének 5. cikkelye szerint ugyanis ha valamelyiküket megtámadják, automatikusan számíthat a többiek segítségére.

A magyar miniszterelnök azt mondta, meghallgatta Trumpot, és az elnökjelölt tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, "és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire lenne szüksége Európának." Orbán szerint Trumpnak igaza abban, hogy fejleszteni kell a titkosszolgálatokat és fel kell hagyni a demokráciaexporttal, ehelyett arra kell törekedni, hogy stabil viszonyok uralkodjanak a Közel-Kelet országaiban.

Kapcsolódók

Kimaradt?