Vucic: el kell fogadnunk, hogy elvesztettük az irányítást Koszovó felett

Az édes hazugság helyett Szerbiának el kell fogadnia a keserű igazságot Koszovóról, vagyis azt, hogy Belgrád már évekkel ezelőtt elveszítette az irányítást Koszovó felett - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő a szerbiai parlament hétfő késő estig tartó ülésén, amelyen az egykori szerb tartomány helyzetéről vitáztak a képviselők.

A köztársasági elnök arra is figyelmeztetett, hogy ha nem találnak megoldást a szerb-koszovói viszony mihamarabbi rendezésére, és nem jutnak kompromisszumra a felek, akkor újabb összecsapásra lehet számítani Koszovóval.

Aleksandar Vucic hétfőn majdnem három órán át ismertette a koszovói viszony rendezéséről szóló elképzelését, de elemzők szerint konkrét javaslat tulajdonképpen nem hangzott el, az idő nagy részében Szerbia történelméről, az ország gazdasági sikereiről, valamint azokról a gondokról beszélt, amelyek az utóbbi több mint tíz évben, Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása óta a kétoldalú kapcsolatokat jellemezték. 

Koszovó 2008-ban, majdnem tíz évvel ezelőtt kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, miután a NATO 1999-ben légicsapásokkal vetett véget a szerb agressziónak a területen. Vucic szerint Belgrád már akkor elveszítette az irányítást Pristina felett. Szerbia viszont történelme és vallása bölcsőjének tartja Koszovót, így nem hajlandó lemondani róla annak ellenére sem, hogy a világ több mint száz országa szerint Koszovó már 11 éve független állam. 

Pristina és Belgrád között uniós közvetítéssel kezdődött párbeszéd a kapcsolat rendezéséről 2013-ban, jelentős előrelépés azonban azóta nem történt, pedig ez mindkét ország európai integrációjának a kulcsa. 

Aleksandar Vucic véleménye szerint a kapcsolat rendezése két módon lehetséges: vagy megállapodásra jutnak, vagy fenntartják a befagyott konfliktus állapotát. Ez utóbbi végzetes lehet a koszovói szerbség számára - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy Belgrád csak akkor lesz hajlandó kompromisszumos megoldást kötni, ha előbb Koszovó felfüggeszti azt az intézkedését, amellyel tavaly novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra. A szerb elnök szerint bármilyen megállapodás is születne, arról a lakosságot is meg kellene kérdezni, így mindenképpen népszavazást tartanának a koszovói kérdés rendezéséről.  A referendum eredménye pedig kötelező érvényű lenne - húzta alá. 

A szerb ellenzék nagy része hónapok óta bojkottálja a parlament munkáját, így a Koszovóról szóló ülésen sem vett részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?